Bea egy furcsa lány. Nem beszéltem vele sokszor vagy hosszan msn-en. Leginkább ugyanis úgy van, hiába irok neki, nem válaszol. Aztán mégiscsak ir, én meg mégiscsak válaszolok. Aztán feltesz 15 kérdést és kilép. Ez igen. Ha már msn-en nem irhatok, hát akkor válaszolok itt. Úgy sem szupertitkos, Ő pedig elolvassa majd.
majd hamarosan találkozunk, addigis szorgalmasan olvasom a blogod ::
tök jóóó h írsz ilyet, teccik
Mindenekelőtt köszönöm, hogy tetszik. Eddig nem nagyon mondott senki ilyet, talán a családtagjaimat (legfőképp anyukámat) leszámitva, dehát Ők ugye nem számitanak bele, mert elfogultak. Meg azért is köszi, mert szerintem nem különösebben jó. Talán túl terjengős, talán nem érdekes. De ez van. És ez vagyok én. Nem tudom máshogy irni. Nekem nem kell a vezérblog, elég az, ha 30-an elolvassák, mint a mostani posztokat. Persze volt amit 360 olvastak, talán érdekes volt a cim. Meg aztán ahogy láttam a vezérblog általában nem hosszú, nem szeretnek a népek olvasni. Na mindegy, hagyjuk ezt.
bár lehetne jobb is mert így tuti, nme fogok angolul beszélni
Hát azért csak nem zárod ki azt az 1 szegény lengyel lányt a társalgásból. (a lánytábor konyháján 6 magyar és 1 lengyel dolgozik majd) Egyébként meg csak rajtad múlik. Tavaly én sem nagyon beszéltem. Most meg muszáj, mert a magyart nem értik (Bár káromkodni már tudnak kicsit) Szóval csak rajtad múlik mennyire barátkozol. Lesz egy csomó amerikai, azokkal lehet beszélni.
amugy ott most hány óra van?
Jelen pillanatban 22:34, otthon meg azt látod, hogy akkora állat vagyok, hogy felkelek fél ötkor gépezni és blogolni. Pedig nem. Tehát a különbség hat óra, minuszban. Különösen idefele érezhető, hogy hosszabb lesz a nap. És ez némelyeket kikészit. Engem nem annyira, vagy csak 1 nap erejéig. És az alkohol némileg segit túlélni.
hát már várom h menjek nagyon
Annyira ne várjad. Sok és nehéz meló lesz. És a nyarad java része rámegy. Inkább élvezd az időt amig még otthon találkozhatsz a barátaiddal. Meg aztán kitudja, mi lesz idén. Tavaly a lányok nem voltak jóban egymással, igaz a fiúk se túlzottan. Meg aztán Alan sem lehet a legjobb főnök, legalábbis úgy hallottam. Gondolom nem teljesen véletlenül nem jön másodjára vissza egy lány sem. Én remélem a leginkább, hogy teljesen feleslegesen irtam ezt le, mert idén minden teljesen máshogy lesz.
amugy most épp vizsgaidosuck van úgyh elég szívás
Tudom. Nekem is az van. Mármint lenne. Ha lennék annyira jó fiú most biztos nagyon sajnálnám, hogy nem vagyok ott, és nem sikerültek a vizsgáim. Mármint a legtöbb vizsgám. Egyébként meg úgy gondolom, hogy aki k...álkodik ne sirjon, ha b....ák. Én akartam igy, csak magamat hibáztathatom.
tényleg te is akarnál menni majd a nyugati partra ?
( ja amugy énnem nem hinném h kitelik a pénzbol :S)
Még nem tudom, hogy akarok-e menni. Rengeteg mindentől függ, például a társaságtól is. Annyi biztos, hogy mindig kell egy A és B terv. Az A terv - amelyről egy késöbbi posztban akartam irni - annyit takar, hogy keleti part és bostoni bálnales, világ legnagyobb hullámvasútja, és New York - New York a szabadság szoborral (és annak koronájával, amire már lefoglaltam a jegyet) Ez egyedül is kivitelezhető. Egyébként annyira sok időm nincs nézelődni, mert augusztus 22-én indul a gépem haza és ezt nem is tervezem módositani. A B tervet csak nagy utazásom előtt egy héttel, tanulás helyett okoskodtam ki, az Las Vegas, autóbérlés, Grand Canyon, Los Angeles, San Francisco. Na ez az ami erősen társaságfüggő. Magyarán olyat kérdeztél amit még én sem tudok.
Az, hogy kitelik-e a pénzből megint változó, nekem tavaly nem telt ki, de olvastam olyannak a blogját akinek igen, sőt. Mondjuk az enyémhez hozzájárult olyan, hogy a bank csak úgy kedvességből zárolt 300 dollárt a számlámon és azt jóval hazaérkezés után kaptam csak vissza. Emiatt "kedves" utitársaimtól megkaptam az ingyenélő jelzőt. Pedig soha senkinek a pénzéből nem éltem a sajátomon kivül. Na de ezt hagyjuk, elmúlt. Remélem nem lesz több ilyen. Szóval itt van az, hogy milyen társaságra is gondolok én. Hát nem ilyenre. Szóval nem tudom, hogy mire elég, de majd ha eljön az ideje, ezt megbeszélhetjük.
nah puszi ktartás
addig is amíg hiányos a csapat :)
szia
Köszi. Melyik csapat?
Szia