Hány napja is? Asszem 3 napja nem blogoltam. Na de sebaj, mondtam, hogy ritkulni fognak a bejegyzések. Pedig azért most van miről irni.
Például az van, hogy második napja a konyhán dolgozom. Összesen vagy 20-30 emberre főzünk, úgyhogy nem vészes a meló. Eddig mégis azért nem vettem rá magam a blogolásra, mert azért mégiscsak fárasztó a munka. Talán még önmagában a munka nem is lenne sok vagy rossz, sőt mindenképp különb a vécépucolásnál, ami mégis leamoritzál, hogy az egész napot elveszi, reggel héttől este hétig. Persze van közben pihenő, most még több is, mint a tábor alatt lesz (most olyan 2X3 óra a 3 étkezés közt) de arra mégis kevés, hogy kialudjam magam. Arra meg aztán végképp, hogy másnaposságot pihenjen ki.
Igen, más szempontból is mozgalmas volt ez a néhány nap. Tegnap csak ténferegtem meló után, olyan este fél nyolc körül. Megtalált 2 szobatársam, Jordan és Mitch, hogy át kell költözniük egy másik kabinba, igy hát nekem is menni kell. Fasza, még ma estére hiányzott egy átcuccolás is a kastélyba. Meg aztán rossz érzés is volt, hogy már nem a srácokkal lakok együtt, akikkel közel 3 hétig együtt voltam, szó szerint minden szar melóban. Meg azért azt hiszem ők is kedvelnek. Függetlenül attól, hogy voltak azért kommunikációs problémák, de azért el tudtunk beszélgetni. Szóval akkor bőröndbe megint bepakolás, érdekes, hogy mostmár valahogy kisebb helyen is elfértek a cuccaim, pedig csak egy liter töménnyel volt kevesebb a táskámban. Aztán gyerünk, irány a kastély. Dave már kérdezgette, mikor költözök, Dexter meg már amúgy is ott lakik régen. Belépek az ajtón, megcsapja orramat az a jellegzetes édeskés füstszag, amit már előző nyáron volt időm megismerni. Na mi lehet ez? Hát füst. Vicces füst. Aztán mindketten nagyon megörültek nekem. egyből kináltak sörrel, hellyel, igy ebben a sorrendben. Hát igen, lehet azt mondani, hazaérkeztem, legalábbis táboron belül. Ez a kastély. Aztán persze nem kellett sokat várni a cigire sem, hárman elszivtuk a békepipát. Mert mégiscsak megérkeztem. És azért mégse illett volna visszautasitani. Hülye vagy, visszautasitani???
Mindennek hatása alatt, újabb körútra indultam, mert valamit még nem zártam le. Nem búcsúztam el régi lakó és szobatársaimtól, név szerint Brian, Josh, Jordan, Mitch és Ryan-től, úgyhogy vissza a régi kabinba, már mindenki javában csomagolt. Csakhát nekik fejenként volt 10-szer annyi cuccuk mint nekem, úgyogy ez kissé sokáig tartott. Sebaj, két körben pertut ittam mindenkivel, a nagyrabecsült Unicumomból, amit úgy döntöttem, hogy már nem hozok el a régi helyről, ennek el kell fogynia. És ebben nem is volt hiba. Mindeközben egyébként Michael Jackson bukaresti koncertjét néztük. Mert Brian Jacko rajongó és úgy negyed részig imitátor is.
Szóval azt hiszem méltóképp sikerült elbúcsúzni, még akkor is, ha ezután is majdnem mindennnap találkozni fogunk. De az már nem lesz ugyanaz. Ezután következett az első éjszaka a kastélyban. Nem aludtam jól. Baromi hideg volt, fájt a fejem. És másnap 7-kor kezdeni kellett (reggel derült ki, hogy fél hétkor kellett volna) a munkát megint.
Minthogy megint egy munkás nap következett, úgyhogy vissza a konyhára. Most nincsen nagy sürgés-forgás, mindössze 3 vagyunk Don, Dave és én. Meg minden kaja után besegitenek a counselorok. Igy is kéne mindig, dolgozzanak csak meg a kajáért. Egyébként én bevállaltam a munkát Jackson-nal, mint egyetlen játszópajtásommal. A nagyedény mosogatással meg szenvedjenek csak a counselorok. Egyébként ötven perccel kaja kezdete után már végzek is általában, úgyhogy nem rossz. A konyhán egyébként jó a hangulat, Don és Dave hozzák a szokásos formát. Ez hiányzott az eddigi munkából. Aztán ma reggel Don még dolgoztatott egy kicsit mosogatás után, ugye a fél órás késés miatt. Szalvétatartó-töltés, mustár előkészitése a hot-doghoz ebédre, szóval ilyen alibimunkák. Fejfájósan nem esett jól csinálni, de azért kibirtam. Ebédnél és vacsoránál már könnyebben elengedtek, mert azt mondták, hogy hétfőn és kedden keményebben kell majd dolgozni, mert Dave-nek szabadnapja lesz. Szóval ez tényleg húzós lesz. Mondjuk mindjárt azzal kezdve, hogy mindkét nap reggel hatkor jelenésem van a konyhán. De egyelőre csak addig látok, hogy holnap szadadnap. És ez király.
Hogy azért a mait megelőző két napról is irjak valamit, az utólső konyhán kivüli napom, a csütörtök semmi másból nem állt mint vécé- és zuhanyzótakaritásból. Minden, ami még vissza volt az Forest Acresben.
Aztán pénteken, azaz tegnap a konyhai melón túl, nehogy túlságosan elszakadjak régi énemtől, Jeremy még azzal is megbizott, hogy takaritsam ki a két mosdót és a counselor pihenőszobát (na jó, Longue) itt a Field Office-ban. Köszi. Ha nincs itt a mosodás srác akkor ezt is nekem kell. Annyi szerencsém volt, hogy a mosdókat 3 napja épitették teljesen újjá, szóval gyakorlatilag minden patyolat tiszta volt. De sebaj, azért a látszat kedvéért mindennek adtam egy kicsit abból az illatos kék trutyiból, amit fürdőszobatisztitónak neveznek.
Aztán még egy jeles esemény történt: konyhai ténykedésem kezdetével Neal közlendője is megváltozott. Párbeszédeinkből eddig se lehetett volna regényt irni, azonban mostmár az egész arra korlátozódik, hogy étkezésenként átlag kétszer, amikor szembetalálkozunk (mondjuk visszahozza trutyis tányérját) elorditja magát, hogy Balaaaaaazs! És kész. Jól sejtettem. Tényleg ősember volt előző életében. És akkor igy vadászott mammutra...
Ma pedig Jeremy 4-szer köszönte meg a kaját, már kezdtem furcsán nézni rá, amikor mondta, hogy kedves szobatársaim éppen Bostonban töltik a hétvégét egy Red Sox meccsen, és hivták őt, hogy mindent köszönjön meg nekem a nevükben is. Egyrészt a kurvaszátok, hogy én itt gürcölök ti meg Bostonban lebzseltek, másrészt azért mégiscsak rendesek vagytok, köszi. Sőt, inkább rendesek vagytok.
Na még egy jelentősebb esemény történt manapság és ezzel ez a poszt lassan kisregénnyé avandzsál. Mégpedig az van, hogy majdnem vettem egy netbookot, aztán pedig vettem egyet, interneten. Aztán pedig mégse. Tegnap este a Wal-mart honlapján olyan ajánlatot láttam, amit kár lett volna visszutasitani, el is határoztam, hogy megveszem kicsi fizetésemből megveszem azt a bizonyos dell notebookot. De kártyával kell fizetni, igy hát meg kell várnom a holnap reggelt, és megbeszélem Moe-val, aki kifizeti nekem én meg neki készpénzben. Hoppá. Ma reggelre ugyanez a netbook csak 70 dolcsival volt drágább. Hát igy már nem is olyan jó buli. Aztán hosszas hezitálás után mégiscsak rendeltem egy másik fajtát a Wal-Martból. És miközben ezt a bejegyzést irom, már visszamondtam. Merthogy nemrég voltam North Conway-ban a Wal-Martban és majdnem ugyenez a gép sokkal olcsóbb és még csak várni sem kell rá, hanem azonnal elhozhatom. Talán azért mert New Hampsireben nincs adó, de a különbség közel olyan 60-70 dolcsi. Azért nem mindegy. Tanulság, hogy New Hampsire szomszédságában ilyet nem rendelünk neten.
Na hogy a Wal-martos utazásról irjak egy kicsit, Dexter vitt el. Oda-vissza 20 mérföld alatt csak 2 sör fogyott (nem, én egyet sem ittam) és megálltunk egy benzinkútnál, mert Dexter meglátta egyik barátját. Mindezt nem is irnám le, de ez a barát egy olyan csúnya nő volt, akinél rondábbat eddig nem nagyon láttam (Talán csak a Viharsziget elején, de az csak egy film, ez meg a valóság). És a legjobb: van férje is. Aztakurva.
Egyébként délelőtt ahogy beváltottam a csekket a fizetésemmel, megkérdeztem, hogy mennyibe kerülne utalni a bankszámlámra, azt mondták nem is nagyon lehet, de ha lehet is akkor olcsóbb Wester Unionnal hazaküldeni. Hűha. Ennek egy amerikai bankkártya lesz a vége.
Na de mostmár tényleg befejeztem, elég volt. Holnap szabadnap.
