Lófaszt. Sehol se vagyok én nagy. Se a legjobb. Ja, hogy nem irtam már régóta? Hát igen, mert semmi változás nincs, igy nincs miről irni. Illetve mindig elhatározom, hogy például a szabadnapokról irok, de aztán valahogy mindig elmarad. Aztán minél tovább halasztom, annál kevésbé aktuális. Na de majd egyszer. Amiért most mégis eszembe jutott a blog, mert most került szóba, ugyanis immár nemzetközivé lett, bár ennek azért nem örülök annyira. Már nem csak magyarok olvassák. Ezek az internet csodái, meg a google translate. Merthogy az előző bejegyzésben irtam a lengyelekről, meg a velük való viszonyról. És elolvasták. És nem tetszett nekik. Hogy hogyan találták meg? Ez egy nagyon jó kérdés. Persze az interneten van, meg google a barátod, de mindettől függetlenül eddig én még nem nagyon olvastam lengyel nyelvű blogot. Persze elméletben lehetséges, hogy valakit pont ez a gyenge kis irományt érdekeljen, gyakorlatban meg a hatos lottó esélyesebb. Szóval valahonnan fülest kaptak. Na most légy okos, Sherlock, vajon kitől? Valószinűleg ugyanattól, akiről részben már az előző posztban is irtam, ha akkor nem emlitettem név szerint, akkor inkább most se, úgyis akinek egyáltalán mond valamit ez a bejegyzés, az tudja kiről van szó. Ms. Tégla. Már épp azon gondolkoztam, hogy esetleg elhamarkodottan és negativan vélekedtem az előzőekben, de ma derült csak ki, hogy annyira mégse. Bájmosoly, megjátszott naivitás. És közben a számitó természet. Szerintem az az egyetlen szerencséje, hogy a lengyelek nem látnak át rajta, úgy mint mások. Hogy az árulkodásban mi haszna volt? Ezt már én se tudom, de nem is érdekel. Vagy inkább csak nem tetszett neki se az előző bejegyzés. Bizony, igy tükörbe nézni néha nekem is rohadtul fájna...  Most mondhatnám azt, mint nekem a lengyelek, hogy még bosszút állok, de úgyse teszem meg. Leginkább azért nem, mert ez az egész szánalom a négyzeten. Már óvodában se tetszett az árulkodósdi. Inkább nem is irok a tábornak erről a részéről többet.

Szóval zokon vették. És azt mondják, ezért még megfizetek. Ezt eddig is mondták, csak legfeljebb nem emiatt, úgyhogy nincs ebben semmi új. Hát, majd meglátjuk. Amit a legjobban emlegettek az egyébként nem több, mint tiszta stilisztika. Azt, hogy azt mondtam a kurva annyát. És, hogy szidtam a családját. Meg az egész nemzetét. Az utóbbi egyáltalán nem igaz, mert azért még valahol hiszek a lengyel-magyar barátságban csak ez itt és most nem jött össze. Az előbbi meg hát, tényleg benne volt az előző posztban. Ami, mint utólag megnéztem egy 4 A4-oldalnyi szöveg, szóval rohadt hosszú. Ebből kiragadni két szót, hát nem tudom… De biztosan irásakor az volt a legfőbb szándékom, hogy a felmenőit szidjam. Elég nekem Ő is. Ezért mondtam, hogy az egész csak fogalmazás kérdése. Ha nagyon a szavakon lovagolunk, akkor helyette azt is irhattam volna, hogy a kurva szádat. Vagy még kb. 10 féle kifejezést. Hiába a magyar nyelv nem fukarkodik káromkodásokban. Hogy ez előny vagy hátrány? Hát mikor hogy.

Ami viszont a Lila Akác Köz tartalmát illeti (és nem egy-egy szót) teljesen tiszta a lelkiismeretem, sajnos semmi olyat nem irtam, ami ne lenne igaz. És mint ahogy az kiderült, még csak nem is túloztam. Sajnos. Bárcsak ne volna igaz ez az egész.

Na de mindegy, most csak ennyit akartam. Ami ezt a bejegyzést illeti inkább csak lábjegyzet az előzőhöz. (nem mintha az nem lenne már igy is elég hosszú) Talán nincs is sok értelme. Arról, hogy mi történik errefelé majd egy kicsit később. Hiszen You’re big guy on the internet…