Éjjel fél egy van és én blogot irok ahelyett, hogy aludnék. Pedig 6 óra és újra munka van. Épp ez a baj, hogy a mindennapjaimat ez tölti ki és ezért nem is történik semmi. Illetve ami mégis az csak a munkával kapcsolatos. Ha már a munkánál tartunk talán leirok egy s mást. Mondjuk azt, hogy nem tudok eleget pihenni, mert nekem nincs olyan tervezhető szabadidőm, mint a többieknek. Pontosabban vagy van vagy nincs. Mostanában inkább a nincs a jellemző. Tegnap az is megtörtént, hogy egyáltalán nem volt pihenő, reggel fél héttől este hétig. Amikor már délután nem nagyon volt mit csinálni, Dave még elémrakott egy nagy kondérban 120 főtt tojást, hogy na akkor most ezt kéne megpucolni...Na azért ez a nap kiboritott. Meg az is, hogy nap végére összeszedtem egy megfázást, úgyhogy most is épp minden bajom van a fejfájástól az orrfolyásig. De dolgozni ettől még kell. A többiek közül persze azt mondják, hogy ez lazsálás, hogy alig dolgozok, dehát ha nem tetszik, ki lehet próbálni. Ha napi 12 órában csak egy széken kell ücsörögni alvás nélkül az is fárasztó, itt meg azért ennél többről van szó. De csak azt hajtogatják, hogy zsemlét pakolni vagy fagyit merni nem akkora aktivitás, mint mondjuk pincérkedni. Ez még lehet igaz is, csak az időtartam nem mindegy. Egyébként nem panaszkodok, maximum csak itt a blogban, már csak azért se mert úgyse hiszik el. Cserébe én pedig azt gondolom, hogy nem biztos, hogy annak van a legnehezebb munkája, akinek legjobban sir a szája. És most nem arra célzok, hogy nekem a legnehezebb, mindegyik másért szar és nincs is értelme hasonlitgatni, ezt én már régen megtanultam, már csak másoknak kellene.

Azért előfordulnak szélsőségek is, már ami a munkát illeti. Például már megtörtént az is, hogy Adam a lengyel srác meg akart verni. Hiába, kezd egy kicsit árnyalódni a kép róla is, nem biztos, hogy olyan jó arc, mint ahogy azt legutóbb irtam. Valami szar apróság miatt képes nekem esni, csak azért, mert azt mondtam, hogy az nem az én feladatom. Még emlékszem tavalyról, elég szánalmas volt, amikor két pincér egymásnak esett, úgyhogy most én nem vettem fel a kesztyűt, egyszerűen nincs értelme. Pedig amikor előadja magát, hogy ő mennyire dolgozik én meg mennyire nem, azért én is ütöttem volna. Aztán késöbb mondtam neki, hogy az agresszió nem célravezető, egyébként sem félek tőle. Aztán úgy nézett ki, hogy megértette, bocsánatot kért azért, hogy agressziv volt. De aztán ahogy telnek a napok (ez már egy hete történt) inkább úgy áll a dolog, hogy nem megbékült, csak stratégiát váltott. És inkább a hátam mögött ügyködik. Bár ez lehet, hogy csak rossz megérzés. Néha mintha kibeszélne a társai között lengyelül,  de mivel egy büdös szót nem tudok ezen a nyelven igy nem tudom mi történik.