avagy szép az élet tengerszinten (is)

Holland Rutabaga

Holland Rutabaga

Első nap, na kellett ez?

2010. május 28. - Bubisfröccs

Moe beváltotta tegnapi igéretét. Tényleg kukákat mostam, egész délelőtt. De ennyit?

Elhasználtam hozzá úgy 7-8 liter hipót, meg vagy 1000 liter vizet. A bestof kuka egyértelmüen az volt, amelyikben egy döglött kisegér figyelt, amely úgy kb. egy éve pácolódhatott ott. Na ennek a szagától egy pillanatra azért megszédültem.

Ezenkvül megirtam a Tábori Szabálykönyv Gyerekeknek első paragrafusát:

1. Aki mégegyszer rágót dob a szemetesbe, annak nyilvánosan eltöröm a kezét, továbbá mellékbüntetésként az összes kukát mégegyszer elmossa (félkézzel).

De azért, hogy ne csak a rosszat irjam, ma már mindenkivel találkoztam aki fontos. Itt volt Dave is, örült nekem, ahogy én is neki. Ja Donnal még tegnap találkoztam, most Itt a helyi középiskolában Ő a séf, oda járunk enni mi is.

Meg aztán jött Neal is, a tábortulaj, ő is örült, (hogy lát kukát mosni), azt mondta, hogy ez a nyár is szép lesz. Hát abban nem is kételkedem, hogy neki szép lesz. Ha éppen most szállnék ki egy X3-as BMW-böl, valószinüleg én is ilyen pozitivan látnám a világot.

Délután meg segitettem a többieknek kabint takaritani, mindenki megszakadt a munkában. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://karorepa.blog.hu/api/trackback/id/tr792660163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása