Tegnap nem volt kedvem blogot irni. Inkább csak aludtam. Nem azért, merthogy annyira fáradt lettem volna, hanem mert még vacsora után is - több órával a munka után - úgy éreztem, hogy nagyon megrugdosnék valakit. Kezdetnek mondjuk Nealt, a többit meg majd meglátjuk.
Kedden egész nap medencét takaritottunk. Eleinte nem tűnt húzós melónak, csak a partján söprögettük össze a leveleket, aztán meg nagynyomású vizzel takaritottuk a medencéből az egy év alatt lerakódott koszt.
Mindeközben a medence mélyebb részéből szivattyúzták az összegyűlt esővizet, ami különösen gázos volt, mert egyrészt megposhadt, bezöldült, másrészt a belehulló falevelek rohadtak benne. A gond ott kezdődött, amikor a szivattyú már a kis vizmélység miatt (meg rothadó levelekkel való eltömődés miatt) nem birt több vizet felszivni. Ekkor én tartottam a szivattyút, meg tisztitottam a falevelektől, a többiek meg söprögették a vizet, rendszeresen rá a lábamra. Arra gondoltam, ha most nem kapok lábgombát, akkor soha. Nagyon undoritó volt. És ráadásul egyszerűen 2 óra alatt alig haladtunk valamit, nem lett kevesebb viz a medencében. Amikor aztán egy kis pihenő után ismét beálltam tocsogni a pocsolyába akkor végre betettük a szivattyút a leeresztőcsőbe és kb 2 perc alatt kiszivta a maradék vizet. De ez előbb senkinek se jutott eszébe, inkább szarakodtak ott a söprögetéssel. Ja és ráadásul tönkrement a papucsom is.
És akkor még Neal jópofáskodik vacsoránál, miközben tömi a salátát:
- Neked most úszni kéne inkább...
- Neked meg a k...a a...d, az kéne... (csak Anya miatt pontoztam ki, egyébként simán leirnám)
És mondom, az egész estémet elcseszték, mert végig ilyen tele a f...om hangulatom volt. Ittlétem óta elöször sikerült elérniük azt, hogy este mindent bevágtam a mosógépbe. Mert büdös volt.
Aztán eljött a szerda, ez már lényegesen jobb nap volt mint a tegnapi. Reggel (kaja, majd az ostoba zászlófelvonósdi után) azzal kezdtünk, hogy kitakaritottunk a Castle-ben, ahol majd 16-tól én is lakni fogok. Én persze leginkább a saját szobámat takaritottam, merthát minden szentnek magafelé... Valószinúleg még soha nem volt ott ilyen tisztaság (és nem is lesz), mint ma. Még a takaritás előtt meséltem a srácoknak egy kicsit a kastélyról (megmutattam az emléktáblánkat) meg arról, hogy tavaly megtanitottuk a counseloroket magyarul káromkodni, aztán pedig ettől volt hangos az ebédlő. Meg arról is, hogy itt néha sok a sör és a vodka. Ja később történt, de ide tartozik, megkérdeztem Dave-t - aki most karbantartóként éppen szúnyoghálót javitott - hogy mikor épitették a kastélyt, és azt mondta, hogy szerinte a 20-as években. Hát ez igen, minden esetre ha ez igy van, azóta nem valoszinű, hogy sokat költöttek rá.
Aztán a lánytáborban folytattuk a takaritást. Én egy idő után rááltam a fürdőszoba takaritásra, merthogy itt lehetett a leglátványosabb javulást elérni. Az ablakokat ugyanis hiába takaritottuk, nem lettek tisztábbak. Egyébként némelyik kabin undoritóan nézett ki: a falak úgy összefirkálva, hogy egy tenyérnyi szabad hely nincs rajta. Egyébként a feliratok legnagyobb részét a "best friends ever" feliratok és a kabinnévsor teszi ki. Hát nem tudom mennyire maradtak bestfriendseverek, vagy a táborban mindenki azt gondolja...
Tényleg, ezt már facebookon is irtam, hogy olyan kabinokban amit ma takaritottunk, én a kutyámat nem tartanám, nemhogy a gyerekemet egy egész nyáron át 10.000 dollárért. De aztán lehet, hogy ez ilyen anya-lánya alapon megy "Ha én kibirtam, akkor te is ki fogod" kitudja.
Velünk volt két lány is, ők is takaritottak, szerintem nem voltak túl szépek, eléggé ilyen nyakigláb kinézetük volt. Aztán egyszer kérdezik a többiek, hogy mit gondolok, én meg, hogy ne csak mindig semleges dolgokat mondjak, azt mondtam, hogy szerintem ezek a lányok nem túl szépek. Akkor derült ki, hogy pont annak a srácnak a tesvérei, aki kérdezte. I'm sorry. Nagyjából csak ennyit tudtam mondani.
Aztán Nealnek megint roppant értelmes kérdései voltak, olyanok, (illetve ez a kettő), hogy szeretek-e kosárlabdázni, vagy teniszezni... Amikor megkérdezte, hogy Whats up? Gondoltam megint mondok valamit ahelyett, hogy minden rendben. Hát mondom neki, hogy megint irt egy lány, aki majd a kitchen staffban dolgozik majd. Csak annyit mondott: Good. És tömte a salátát. Hát akkor b.zd meg.