Bizony ám, már csak 1 egész nap meg egy reggeli és vége. Alig hitted, hogy egyszer ez is eljöhet még… Errefele már nagyon tábor végi hangulat van, már ürítik ki a konyhát és én még nem zsákoltam be müzlit az utazáshoz.  Összességében azért jó volt ez a nyár, még ha sok munkával is telt. A társaság is jobb volt, mint tavaly és végre kellően szabadok voltunk. Persze, mint ahogy az az előző 2 bejegyzésből kitűnt, voltak súrlódások, bár elsősorban nem magyarokkal, hanem a lengyelekkel. Mondhatnám, hogy ez adta az itteni élet savát-borsát, de ez így nem igaz. Leginkább egy teli pöcegödörhöz tudnám hasonlítani, amibe próbáltak belelökni. Ha hasznos volt, akkor azért, mert vélhetően sokat fejlődött az emberismeretem. Amennyi áskálódást, aljas húzást le kellett\kell nyelni attól bárki besokallna. És habár már nem tudom mi a jelentősége, de még most is megy a pletyka a szarkeverés a besározás a főnökök előtt. Ezen van, aki átlát és van, aki nem. És van, aki leszarja, mint most én. Mert a hátralévő két napban ennek már tényleg nincs jelentősége. De a jellemrajz így teljesedik ki.

A lengyelekkel való viszony egyébként rossznak, vagy inkább semmilyennek nem mondható. Persze együtt dolgozunk, de nem szólunk egymáshoz. És nekem ez így jó. Már enni sem eszünk együtt, Ők mindig bevonulnak a tévészobába enni, De ez legyen az ő dolguk, annyira azért nem hiányoznak. Egyébként mindezt vélhetően azért teszik, mert azt gondolják rólunk, hogy nálunk nagyobb szemeteket nem hordott még hátán a Föld. Ha én nem is gondolom ugyanezt, de annyit el kell ismerni, hogy amennyi pletykát ők elmondtak rólunk – csak a jó isten tudja kinek, mert csak a töredékét ismerem – az egy utcányi vénasszonynak is becsületére válna. A mód pedig, ahogy ezt véghez viszik, magyarán az áskálódáshoz képest a négyes metró fúrópajzsa is csak lapát egy kiscsoportos ovis kezében. Nagyon durva. Ezen felül a munkához való hozzáállásuk is egészen furcsa, pedig meg vannak arról győződve, hogy ők dolgoznak a legtöbbet és persze a legkeményebben. Na de mindegy, hagyjuk a veszedelmes viszonyokat. A tanulság annyi, hogy először nem minden kaki büdös. És hogy vannak olyan emberek, akik úgy jellemtelenek, hogy közben leginkább a szánalmas viselkedés jellemző rájuk.

Ezen kívül viszont azt hiszem, rosszat nem igazán tudok mondani. A napok gyorsan teltek, sokszor találkoztunk a csajokkal, a kocsinak köszönhetően nem volt probléma átmenni a másik táborba értük. Egyébként, ha már itt tartunk, a csajoknak is maxi respekt, nélkülük sokkal unalmasabb lett volna minden. És a bulikban is benne voltak. Nem vesztek össze egymással és nem fordultak magukba a sok munka miatt, ahogy tavaly megtörtént. Pedig azért a tábor elején erre adtam némi esélyt. Ami miatt egy kicsit neheztelek, hogy szerdánként, - amikor nekem day-offom volt, nekik pedig ebédre nem kellett bemenni – egy csomó helyet megnézhettünk volna a környéken, de ez nekik legtöbbször North Conway-t és a vásárlást jelentette, amivel én azért nem tudtam maradéktalanul azonosulni. Úgyhogy ha mentem, akkor leginkább egyedül mentem világot látni. Anélkül, hogy bármiféle sztereotípiában hinnék: Lányok. Vásárlás. És Amerika legolcsóbb boltjai. Ez van. Hogy én merre jártam szerdánként? Volt, hogy elmentem Augustába aztán Bar Harbourba, az óceánpartra és egy nap levezettem 400 mérföldet. Aztán volt, hogy 2 hétig a kocsival járkáltam a szerelőhöz vagy bankkártyát csináltattam magamnak. Vagy megnéztem North Woodstockban a Lost River and Boulder Caves ösvényt 15 dolcsiért. Vagy, hogy a kivétel erősitse a szabályt Fruzsival elmentünk napozni vagy fürödni a Lower Fallshoz, bár kétségtelen, hogy én voltam a gyávább, mert én nem mutattam be Jackass-trükköt a vízesésnél. Mármint, hogy nem csúsztam le rajta csak úgy. Na, azért az para volt. És végül volt, hogy én is vásároltam.

Na, még talán magáról a táborról írnék, aminek én csak töredékét láttam, vagyis leginkább az étkezéseket. Szóval már kezd lecsengeni minden, már vége a Color War-nak ahol eldől, hogy ebben az évben a piros vagy a barna csapat nyeri a csapat színére festett évtáblát. Komoly játék ez, bár én biztos nem tudnám komolyan csinálni. Nem szabad megszólalni evés közben libasorban kell vonulni és minden étkezésnél elő kell adni egy leginkább az artikulálatlan ordításhoz hasonlítható csapatindulót. Vagy épp hosszú percekig skandálni, hogy „mi vagyunk a pirosak, pirosak a legjobbak”. Leginkább az a része idegesített, hogy éppen interneteztem, vagy az otthoniakkal beszéltem volna napközben a szabadidőmben, akkor biztosra lehetett venni, hogy valamelyik csapatnak épp akkor kell skandálva átvonulni az ebédlőn. Az ebédlőn kívül meg nem volt wifi. Egyébként nem tudom, hogy de a táborozók körében népszerű lettem. Sokan tudják a nevemet, ami egy pincérnél nem lenne nagy szám, úgy viszont, hogy javarészt benn a konyhában dolgozom legalábbis érdekes. Azaz tudom, hogy lehet ez: még az előtáboros srácok, akik counselorok lettek - és valószínűleg azok között is elég nagy arcok voltak – tehetnek róla. Mindenesetre nincs ellenemre a dolog. Bár azért furcsa, amikor 150 gyerek skandálja, hogy Balázs, Balaázs… Ilyenkor egyébként feltartott kézzel mondanom kellene valami szellemeset vagy sablonként azt, hogy „we will, we will rock you” De minthogy salátabár pakolás közben éppen nem a kreatívabbik énem van előtérben, sablonszöveget meg nem akarok mondani, így inkább csendben maradtam, ha tetszett nekik, ha nem. Meg aztán a counselorok valamelyik vacsoránál előadtak egy dalt is, amiben minden counselort kicikiztek, a kitchen staffból egyedül én szerepeltem benne, valahogy így:

„Enjoy your dinner made by Balazsh

Do not like to wash his hands”

Még meg is sértődhettem volna, mert igenis sokszor mosok kezet, többször; mint eddig életemben akármikor, de mivel úgyis mindenkit cikiztek benne, így nekem se fáj. Meg jó, hogy szerepelek benne. Hát ha pénzügyileg nem is, de ezért megérte az előtábor. No ennyit a táborról.

Amiről írnék még az a legutolsó vasárnapi szabadnapunk. Ez nagyon jól sikerült. Ugyanis Betty meghívott a házukba bulizni szombat estére. És fergeteges buli volt. Az egész család, rokonok, szomszédok ott voltak és nagyon kedvesen fogadtak minket. Persze azért lehet, hogy ebben az alkohol is némileg közrejátszott, de szerintem a nélkül se lett volna komoly gond. Többek közt elfogyott az utolsó üveg magyar pálinka is, megint meglepődtek, hogy ez nem egyszerű pia. Ennél már csak akkor néztek nagyobbat, amikor megettük az aszalt gyümölcsöt az üveg aljáról. Szóval nagyon tetszett ez a parti, talán ki lehet jelenteni, hogy a legjobb volt a szombatiak közül. Én is fennmaradtam hajnali ötig, ami azért elég szokatlan tőlem. Reggel kilenckor úgy keltem fel, hogy nem voltam másnapos, pedig azért nem kevés OH gyök elfogyott. Csak fáradt voltam egy kicsit, dehát 4 óra alvás után ez talán nem olyan nagy csoda. Vasárnapra semmi komolyat nem terveztünk, csak átmentünk North Conwayba. Kipróbáltuk a Conway Scenic Railroad nevű látványvasutat, dehát nagy csalódás volt. Eredetileg innen indultak a személyvonatok Bostonba, csak aztán a hatvanas évek végén bezárták a vonalat 10 évvel később pedig megnyitották egy kis szakaszát, mint élményvasutat. Pedig nem különösebben nagy élmény végigmenni rajta. Körülbelül akkora, mint vonatozni Abony és Szolnok között. De láttunk bányát, North Conway általános iskoláját hátulról, és egy bányát, meg bozótot a sin mellett. És mindezt egy macialakú szőrmesapkába öltözött öreg néni kommentálta végig. A folyamatos duma is idegesítő volt. Ami jó volt benne, az ablak fele fordított fonott vesszőszékek (ilyen volt az első osztályon, ami 17 dollárba került) Meg a kocsi is szép volt belülről, de amúgy tényleg semmi. Ez legfeljebb egy-egy amcsinak izgi, akik úgyis mindenhova autóval járnak és a vonatot csak hírből ismerik. De nem annak, aki a Sopron – Szolnok távolságot lenyomja havonta kétszer. Mit szólnának ezek mondjuk a pálházi kisvasúthoz? Na, az az igazi látvány- meg élményvasút…

Na, mindegy, most befejezem. Már csak a vacsora van hátra, meg a holnapi nap végig. Amit legjobban várunk, az a parti vacsora után. Ilyenkor a magunk módján elbúcsúzunk a tábortól mi is, meg méltón lezárjuk a munkát. Aztán csütörtök reggel fél négyes kelés (vagy inkább le sem fekvés, mert parti van), majd alapos takarítás és tényleg vége. Juhhé.