Furcsa dolog most írni egy városról, ahol utoljára tavaly nyáron jártam. Pont most, hogy alig egy hét múlva megint megérkezem oda, sőt némiképp szétnézni is lesz időm. Történt ugyanis, hogy megkérdeztem Moe-t (a tábori másod-főnagyokost), hogy fog-e valaki várni Bostonban a reptéren, jött is hamar a válasz, hogy nem, menetrendszerinti busszal kell eljutnom Fryeburgba, pontosabban a szomszéd városkába Conwaybe és majd ide jönnek értem.

A bökkenő csak annyi, hogy a gépem 3:50-kor landol, az utolsó busz meg 4:40-kor indul Berlinbe (hogy miért utánozzák más város nevét azt nem értem). Az átszállás még szűken teljesíthető volna, de ugye azon túl, hogy fel kell vennem a csomagomat, még ugye elég komoly, de legalábbis hosszadalmas ellenőrzés van, útlevélmustrával, ujjlenyomatvétellel, esetleges csomagátvizsgálással, egyszóval kizárt, hogy egy óra alatt kint legyek a busznál. 

Szóval valamivel el kell foglalnom magam következő nap reggel 10-ig. Minthogy előző nyáron két napot töltöttem Bostonban, tudom azt is, hogy a hostelhelyzet egy kissé kaotikus, értem ezalatt azt, hogy nincs is túl nagy választék, meg ami van, az is drága és nem is túl jó minőségű. Épp ezért aznap estére hostelek kiiktatva, helyette pedig városnézés a program. Hogy, hogyan fogom bírni az más kérdés, de bízok benne, hogy megoldom. Egyébként is ezt az egész utazással kapcsolatban van egy olyan megérzésem, mintha valakinek  be kéne bizonyítanom, hogy a Világ bármely pontján eljutok A-ból B-be, legyen az Amerika, egy nagyváros vagy akármi más. Persze valójában az egész rajtam kívül a kutyát nem érdeli, csak szimplán nem akarnak 3 órát autózni a reptérig egyetlen emberért.

Minthogy a közeljövőben lesz még alkalmam megnézni Bostont, talán akkor kéne egy nagyobb beszámolót írni róla. Legutóbb nyáron ugye 2 napot voltam ott és olyan túl sok érdemleges nem történt, le is akartam szólni a várost egy előző posztban, de mostanában meg azt gondolom, hogy két nap alatt egy várost úgy sem lehet megismerni, pláne nem egy akkorát, mint Boston.

Ahogy a táborból érkező busz kitett minket Bostonban, a South Stationnál, elköszöntünk a többiektől, volt aki lelépett egyből New Yorkba, vagy utazott haza. Aztán mások még maradtak a városban, sőt ugyanabban a hostelben laktak, mint mi, mégis eztán alig találkoztunk velük, ha egyszer nem voltunk a legjobb pajtások már a táborban sem.

Szóval mind a két napra sétálgatós városnézés volt betervezve, semmi múzeum vagy ilyesmi, minthogy tudomásom szerint olyan híres múzeum nincs is ott. A városnézés viszont brutális méreteket öltött, rengeteget gyalogoltunk, habár volt tömegközlekedésre bérletünk, nem is igen használtuk. (Itt kell megjegyezni, hogy a bérlet egy napra 9 dolcsi, egy hétre viszont 15, így két napra is egészhetes bérletet vettünk) A sok gyaloglás viszont a lábamnak nem tett jót (amúgy sem volt túl jó állapotban, mivel, hogy a konyhán sokszor vízben állva, edzőcipőben dolgoztam) és csúnyán felhólyagosodott és ez kihatott egész későbbi utazásomra.

Első érdekesség az volt, hogy a belvárosban, jónéhány helyen, nagy "felhőkarcolók" között lehetett látni kis, régi temetőket, ezek azonban koránt sem voltak elhagyatottak, vagy csendesek, ahogy azt Magyarországon megszokhattuk, hanem egyfajta szabadidőpark szerepük is volt. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy ott napoztak volna, vagy családok piknikeltek volna, de azért más, mint itthon.

Ez a két nap ahhoz kevés volt, hogy eligazodjak benne, pláne, hogy inkább a többiek után, így hiába vannak térképek nem nagyon tudom, hogy milyen utat jártunk be hozzá és hogy amiket fényképeztem, azok pontosan hol vannak a városban. Úgy látszik az igazi tevékeny városnézés, az, ha egyedül vagyok és így kell megtalálni a látványosságokat.

Az első érdekesebb hely amit láttunk, azt voltaképp véletlenül találtuk meg, a kikötőben ott állt a USS. Constitution, egy vitrolás hadihajó, benn volt idegenvezetés is, érdekes volt. Bár azért szar lehetett ilyen szűkhelyen élni, pláne harcolni.

Aztán a másik, Fenway Park, a Red Sox otthona, pontosabban a stadionban lévő kocsma, ahonnan rá lehetett lárni az egész pályára, tök jó volt látni, bár akkor minden csendes volt, azért nem lehet rossz innen nézni egy meccset.

Körüljártuk az MIT-t is (Massachusetts Institute of Technology) is, erről én csak Amerikában tudtam meg, hogy mi az, meg milyen híres, igaziból jó nagy épületegyüttes, néhány része érdekes is, meg építészetileg szép, de ezen kívül nem adott túl sokat, még akkor sem, ha ez a világ egyik leghíresebb mérnökképző intézete.

Aztán másnap reggel metróval kimentünk a Harvardhoz (korábban sohasem, foglalkoztam vele túlzottan, hogy ez Bostonban van-e, de tényleg) kaptunk idegenvezetést is, amit a most ott tanuló diákok tartottak, hogy megkeressék a pénzt a tandíjra, igaziból sokmindent nem értettem belőle, amúgy sem szeretem ezt a fajta idegenvezetést. Amúgy meg elmondhatom, hogy jártam a Harvardon, de igazából semmi extra, az épületek úgy magukban azért szépek, körülöttük a park meg többnyire csak füves palcc néhány fával. Szóval szerintem az itteni soproni egyetem campus és botanikus kert 3-szor kenterbe verné. Igaz, a Harvard sem a kertjeiről vagy az épületeiről híres. 

Úgy egyébként a városközpont, nem túl különleges, csak annyi, hogy nagyváros és kész. Semmi különleges pezsgés vagy ilyesmi. Amiért mégis vissza fogok menni, a jövő heti egy napon túl az az, hogy innen amennyire láttam csak innen indulnak bálnanéző hajók. Márpedig ezen a nyáron az egyik célom, hogy lássak igazi bálnát is az óceánban.

 Bizony, hét hónap elég hosszú idő, csak nem a lusta embereknek.

Tudom, igértem legutolsó bejegyzésemben, hogy Amerika-járó körutamról mindenhonnan jelentkezem, sok-sok képpel demonstrálom, hogy mekkora jó volt az utazás. Lehetett volna, három hét alatt közel kétezer kép készült.

A beszámolást eleinte az tette, lehetetlenné, hogy nem volt net, aztán San Francisco-tól kezdve volt, akkor meg hát blogot írni. Lehet, hogy én nem vagyok rápörögve erre a web2 témára, de nekem megírni egy-egy bejegyzést elég hosszú idő is lehet. Gép előtt ülni meg városnézés helyett meg azért mégiscsak kockaság...bizonyos szempontból biztos az is vagyok, de nem ennyire.

Régóta készültem megírni (mondhatni hazaérkezésem óta folyamatosan) emlékeimet az utazásról. Kicsit olyan volt ez, mint amikor a bűvésztrükkben megvan az igéret, a fordulat, de a jutalom (A tökéletes trükk, 2006) előtt azt mondom, hogy ennyi volt, KÖSZI CSÁ. Eddig mindenki csak a sírást hallgathatta, hogy mekkora fos ez a nyár és milyen szívás a meló. A depresszív hangulat márpedig nem kifizetődő, még egy blog esetében sem. Ami most mégis ösztökél az emlékezésre, az a szobám eocén rétegeiből előkerült kis szatyorka, amibe mindent beleraktam: belépők, papírok, számlák, prospektusok... Csupa Filléres emlék, merthát nem sok minden más maradt ezeken kívül. Így hát csak ezeket tudom itt megosztani, meg persze néhány fényképet.

Majd ha eljutok odáig, minden városból, ahol megfordultam, lesz egy bejegyzés, tehát összesen öt és majdnem mindegyikhez jár majd egy montázs is.

Továbbá, és hogy végre befejezzem, ennek az egésznek az adja az aktualitását, hogy lassan készülődhetek második fryeburgi nyaramra, sőt bürokratikus szempontból már nyakig benne vagyok (vízum, repülőjegy, interjú, és ki ne felejtsük a "pestrejárás" felettébb szórakoztató jelenségét se) Persze jogos a kérdés, ha annyit szenvedtem, mint ami blogom eddigi bejegyzéseiből látszott, akkor mi a bánatnak megyek vissza?

Ekkor csak a jó öreg Vágó István bácsi jut az eszembe, aki mondta volt erre a kérdésre:  

- Nem megalázó-e reklámokban szerepelnie?

- Tudja, van az a pénz, amiért, ha kell kopaszodik, vagy korpás a haja.

Pont így van ez velem is, ha megfizetik, lehúzok én még két hónapot (idén inkább hármat) a hírhedt kastélyban, vagy mocskos tányérok közt. És mostmár megfizetik. Ráadásul, ott van a tény, hogy ilyen jó arc főnökeim még nem voltak. És mielőtt újra elkezdenék sírni a melótól, valószínűleg ez se keményebb, mint egy itthoni minimálbéres culágermeló.

Emlékezvén a táborra, íme első filléres emlékem:

Bizony, tábori billogom. Igaz nem égették belém, csak a nyakamba akasztották.

Előljáróban és általánosságban az utazásról annyit, hogy sajnos nem volt fenékig tejfel. Tanulság, hogy az utastársakat nagyon körültekintően kell megválasztani. Ezen kívül jelentős pénzügyi tartalékra van szükség, mert könnyen kerülhet az ember önhibáján kívül is financiális gondokba.

Remélem a késöbbi leírások hasznosak lesznek majd néhány elvetemült utazó számára. 

Üdv mindenkinek, oszt jóéccakát!

Lassan egy hete már, hogy átjárta a médiát egy provokatívnak szánt hír: 40 cm-es kilátó 39 millió forintért. Sebaj, volt mitől hangos legyen a sajtó a nemzeti gyásznapon is. Pontosan emlékszem még, tavaly október 6-án debütált a Celeb vagyok, ments ki innen című szuperprodukció. Akkor is valami másról szólt a gyásznap, és most is.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a mostani hír a maga szenzációhajhász címével eleve botránykeltésre lett kitalálva. Aztán árnyalták a képet, hogy az a 39 millió forint nem csak a kilátópont megépítésére ment el, hanem körülötte területet rendeztek, ősfenyvest újítottak fel, utat meg kerítést és szalonnasütő helyet építettek. Bodrogkeresztúr honlapján egyébként egy ilyen viszonylagos költségvetés olvasható a beruházásról. Ettől függetlenül mindig lesznek olyanok, aki azt mondják, hogy ez ennyi pénzért irreálisan kevés munka. Tekintve, hogy a konkrét terveket nincs lehetőségem megismerni, ebben inkább nem foglalnék állást.

Van azonban valami, ami mellett nagyon nem szabadna elmenni. Ez pedig egy tendencia, amely szerint Magyarországon az uniós pályázati pénzek elköltésénél vastagon fog a ceruza. Igaz lehet ez a fenti kilátó ügyre is, úgy mint sok más pályázatra. Ebben az esetben sem kell arra gondolni, hogya bodrogkeresztúri polgármester 10 millióért elvégeztette  munkát,  többit pedig zsebre rakta, ez igen amatőr módszer volna. Ami valószínűsíthető, hogy a kivitelező borsosan megszámolta a munkadíjat. És mondom én a konkrét ügyet nem ismerem, egészen más esetből indultam ki, és még ha csúnya dolog is ebből általánosítottam.

Ugyanis volt / van szerencsém uniós pályázatot elkészítését és megvalósulását egészen közelről látni. Igaz ez nem területfejlesztéssel, hanem a kompetenciaalapú oktatással kapcsolatos. A szolnoki önkormányzat pályázott, édesanyám is részt vesz benne, mint az egyik iskola képviselője. Ő mondja, hogy rengeteg a mutyi. Márpedig neki elhiszem. Az önkormányzat valószínűleg az első megkapott részletet másra költötte el és nem tudható, hogy akkor most ebből mikor lesz pénz. Az még csak hagyján, hogy természetesen a pályázatírásért járó összeggel még édesanyámnak is tartoznak, de például annak is aki, már elkészítette az új iskolai honlapot és mivel a megrendelést édesanyám intézte, ezek a dolgok is az ő vállát nyomják, mert az önkormányzat megigérte hogy fizet, de aztán mégsem. Legalábbis még nem. Ettől aztán anyukám fáradt és ideges, és ha ezt ő még magában kezeli is, azért biztos, hogy nem tesz neki jót. Persze, ha önmagában a munkától lenne fáradt, akkor mondhatjuk úgy is, hogy ezért megfizetik. Viszont amit még nem mondtam, hogy a kelleténél sokkal több munka van, hiszen az önkormányzatnál is hatalmas a fejetlenség. Jónéhány szakértőt foglalkoztatnak, mégis például csak a költségvetést már sokadjára dolgoztatják át, hiszen mindig rájönnek, hogy az előző nem jó. Aztán a végefele kiderül, hogy mégis csak az a költségvetés volt jó, amit legelőször elkészítettek. Na tulajdonképpen ez a komédia. És mondom mind ezt úgy, hogy ott vannak az önkormányzatnál a szakértők, nem is kevés tiszteletdíjért. A kérdés csak az, hogy mit szakértenek. És hozzá kell tenni, hogy sokszor nincs egy egész nap átdolgozni a költségvetést, mert aznap délben jön az email, hogy másnap reggelre nyujtsák be azt, vagy egészítsék ki azt. Igy aztán jöhet az éjszakai műszak.

De hagyjuk ezt, mondok mást, ha már úgyis benne vagyok. Szakirányú továbbképzés, digitális táblák használata az oktatásban címmel. 3 napos tanfolyam, fejenként 80 ezer forintért. Igen, nyolcvanezer. És hozzá kell tenni, hogy ez nem egyéni vagy kis csoportlétszámú oktatás volt. Értik már, hogy mire mondtam, hogy vastagon fog a ceruza? De elméletileg ezen az üzleten nem bukhat meg senki, hiszen a munkát elvégezték. Ja, hogy a piaci ár sokszorosáért? Hát kérem szépen ez a pénz úgyis az Uniótól jött. Mégpedig nem máshova, mint Magyarországra.

Magyarország (Mutyiország)...

Nos minden jónak vége egyszer. Szerencsére igy van ez a rosszal is.

Szinte hihetetlen, de eltelt közel két hónap, és vége a munkának, ez itt az utolsó este, holnap reggel korán indul a busz Bostonba, ezzel kezdetét veszi 3 hetes amerika-néző körútunk.

Ma már csak reggel dolgoztunk, igaz hajnali fél négyre kellett jönni, mert a gyerekek korán indultak haza. Persze mint utolsó (előtti) este nem mulhatott el partizás nélkül, a kastély még egyszer, utoljára bulihellyé változott. Nem volt rossz este, alkoholból sem fogyott kevés. Úgy terveztük, hogy úgyis korán kellene kelni, ezért már lefeküdni sem érdemes. Ezt aztán a többiek szabotálták, igy aludtam vagy másfél órát. Arra keltem, hogy Don (a séf) feltépte a szobaajtómat, ahogy mindenki másét is, és öblös hangon üvöltözött. Hiába, jófej az öreg. Jó ébresztő volt.

Mondanom sem kell, ilyen állapotban kicsit nehéz volt teriteni, de már rutinból ment, hamar letudtuk a reggelit. Ezután elég alaposan kitakaritottuk  a konyhát, azt mondták délre végzünk, de már 9-re befejeztünk mindent. A nap hátralévő részét pedig alvással töltöttem, leszámitva az étkezéseket, a többiek meg is jegyezték, hogy micsoda érzékem van hozzá, hogy mindig kajálásra kelek fel. Délben már a Forest Acresben ettünk a csajoknál, estére pedig pizzát rendeltek nekünk.

Ezután a blog inkább útinaplóvá változik, tekintve, hogy lesz nálam laptop, igyekszek majd mindenhonnan helyzetjelentést adni, sok, remélhetőleg nagyon szép képpel. Feltéve, ha lesz elérhető vezeték nélküli hálózat. Most pedig következzék néhány kép a konyháról, a konyhai személyzetről (akik feldobták a  hangulatot mindig a konyhán, ezzel is élvezetesebbé téve a sokszor egyhangú munkát), és Fryeburg két nevezetességéről a Jockey Cap-ről és a Hemlock Bridge-ről:

Don (séf) és Dave, a másodszakács

Akinek elege van a vakuból. A pozicionálást kissé elszúrtam.

Dave. Azt hiszem nála rendesebb embert nehezen találtunk volna. Nagyon hálás vagyok neki.

Ádám, a  legközelebbi munkatársam az utóbbi hetekben, Ő volt a szennyes edény előkészitő :-)

Alyssa és Betty, akik szintén a konyhán dolgoztak.

Kilátás a Jockey Cap-ről 1.

Kilátás a Jockey Cap-ről 2.

A környék legrégebbi fedett fahidja, a Hemlock-bridge. Épült 1857-ben.

Nos, eljott egy ujabb bejegyzes ideje. Azert csak most, mert mostanra tortent annyi dolog, amirol mar erdemes egy bejegyzest irni. Igy van ez egy melotol beszurkult ingerszegeny vilagban. Na de remeljuk, majd az utazas mindenert tobbszorosen karpotol...

Nos tehat az elmult heten minden nap munka volt, ebben nincs semmi ujdonsag, errol nem is lehet mit irni, hacsak nem akarnek beszamolni rola, hogy mikor mennyi tanyer es talka volt es hogy mennyire elvezetes turkalni a szennyes edenyek kozt. De nem akarok.

No de eljott a vasarnap, es vegre megint kirandultunk. Talan jobb lett volna aludni, mert nagyon faradt voltam, dehat akkor meg megint nem latok semmit se, es tul hamar eltelt volna a nap. Igaz, olcsobb  lett volna.

Szoval a konyhan dolgozik Betty, egy idosebb neni, akit elsore nagyon szigorunak hittunk, de aztan kiderult, hogy nagyon rendes. Peldaul mar tobbszor odaadta az autojat (egy GMC terepjaro), hogy menjunk vele Wal-Martba, outletbe, ide-oda. Na most vele es a csaladjaval (ferj, gyerekek, unokak) mentunk Greybe a vadasparkba es egy vidamparkba.

Eloszor a vadasparkot neztuk meg, az volt messzebb. Maine Wildlife Park, allitolag ez a legnagyobb vadaspark Maine allamban. Biztos igy van, mindenesetre nem volt tul nagy durranas, a pesti allatkert 3-szor kenterbe verne. De azert lattam hegyi oroszlant, egy albino sunt, aki orokke a segget vakarta, meg egy fishert (azt mondjak ez magyarul halasz vidra, de szerintem nem nezett ki vidranak) aki szelidnek tunt, aztan mikor szorolappal hozzaertunk a keriteshez, vicsorogva nekiugrott es kitepte a kezunkbol. Szoval nem volt nagy szam de azert jo volt, legalabbis jobb mint a kastely es a mocsar.

Ezutan megvendegeltek minket egy piknikre, amelyre egy szavunk sem lehet. Volt nagyon sok minden es nagyon finom volt.

Ezutan jott a vidampark. Odafele mellette mentunk el, en Bettyvel es a ferjevel utaztam egy kocsiban, mar ekkor mondtak, hogy majd lefenykepezik, hogy milyen arcot vagok a Sky Swing-en. Nem tudtam mi az, messzirol csak ket  bazi nagy  V alaku oszlopot lattam.  Ha tudtam volna mit jelent a swing, akkor egybol rajottem volna, hogy egy oriasi hinta.

Egyebkent a vidampark is egeszen kicsi volt. Volt vagy 6-7 fele jatek, gokart, 5 meter magas orias kerek, csuszda, hajokazas, falmaszas, meghat a sky swing, stb. Nem akartam csalodast okozni Bettyeknek, ezert vettem jegyet a sky swingre es ket jegyet a gokartra. Egyebkent is ezek voltak azok a jatekok, amik elso ranezesre sem gyerekeknek valok. Nos egy kis gokartozas utan jott a sky swing, ezt mindenki megnezte, mert Betty unokaja es en voltam csak olyan elvetemult, hogy erre befizettunk, mindketten egyszerre mentunk. A dolog ugy nezett ki, hogy beszijaztak, azutan drotkotellel felhuztak 100 lab (30,5 meter) magasba es elengedtek, igy szepen hintaztunk egyet. Az elso zuhanas, nagyon huzos volt. Azzal csak fennt szembesultem, hogy mennyi is harminc meter. Rohadt sok. Ennek ellenere nagyon nagy elmeny volt, utana meg jo 10 percig remegtem. Hiaba na, dolgozott az adrenalin. Ez mar biztosan felert egy fel bandzsijampinggal:), el is hataroztam, hogy ezutan azt is siman kiprobalom. Majd egyszer. Meg azt is, ha majd New Yorkban leszunk, felulok a vilag legmagasabb es leggyorsabb hullamvasutjara a Kingda Ka-ra (igaz, el kell menni erte New Jersey-ig, de akkor is). Azonban ez iden megse fog megvalosulni, egyreszt anyagi okokbol, masreszt azert, mert most neztem neten, hogy ideiglenesen zarva van. Hat ez is megmenekult tolem. Ez van.

Aztan jo volt a gokartozas is, szep nagy volt a palya, csak a gokartok voltak lassuak, hiaba nyomtam tovig a gazt. Az elso kor jo volt, igazi carmageddon, daraltam mindenkit, habar ki volt irva, hogy nem szabad utkozni. De aztan sirtak a tobbiek, hogy hat ezzel elcseszem mindenkinek a koret, itt versenyezni kell, ez nem dodzsem. Hat jolvan, ha ilyen kis szuttyogovel ti tudtok versenyezni, akkor legyen. Ugyhogy masodik korben mar nem volt semmi, csak egy "komoly" balesetem: masodik voltam, elottem ment Betty unokaja, de ugyesen vezetett, igy habar kozel voltam hozza, megelozni nem tudtam, akarhogy tapostam a gazt. Az utolso kor utolso kanyarjat azonban elvetette, kicsuszott es keresztbe fordult a palyan, mivel kozvetlenul mogotte mentem, igy gyakorlatilag fekezes nelkul belerohantam. Csunya volt. Azota itt ektelenkedik egy nagy veralafutasos kek folt a jobb oldalamon. Na de azert megmaradok.

Hat ennyit a vasarnaprol. Osszesegeben nagyon jo volt, vegre egy kis valtozatossag, es vegre valaki aki foglalkozik velunk, es megbizik bennunk. Ja aztan a nap vegen meg vendegul lattak minket sorre is, ugyhogy egy szavunk nem lehet. Bettyek haza egyebkent tipikus amerikai haz, de azert nem semmi a berendezes, masfel meteres plazmateve stb. Es mivel a ferje nagy vadasz az egyik szoba tele van trofeakkal, renszarvastol a medvebocsig minden.  Ja meg ellatogattunk a ferje munkahelyere, egy autofelujito muhelybe, ahol epp felkesz allapotban allt egy Dodge Charge, amely pontos masa volt a Hazard megye lordjaiban lathatonak. Feelinges, na.

Egyebkent mara is akadt valami kulonleges, igaz ez inkabb negativ volt. Lehet, hogy ez a tabori hangulatnak tudhato be, vagy valamilyen pszichologiai befolyasolasnak, de a gyerekek ebedkor megorultek. Fel oran keresztul eszuket vesztve vertek az asztalt, es uvoltottek. Mi is uvoltottunk egymassal, habar csak fel meterre voltunk egymastol, akkor sem ertettunk semmit egymas szavabol. Igy dolgozni nagyon szar volt. Teljesen kikeszultem. Aztan kiderult, hogy ez a kezdete volt egy vegso versenynek, melyben ket csapat jatszik, es amelyik szinu csapat nyer, olyan lesz ennek a tabornak az evtablaja. Ez megy itt mar 1924 ota. Az orditas meg annak tudhato be, hogy most csinaltak utoljara, ezutan siri csondben esznek. Persze most is van kaja kozben 5 perc, amikor csirkeket vagy miket utanoznak, majd katonas rendben kivonulnak az ebedlobol. Ha nekik jol esik, hat legyen.

Egyebkent a tabor utan lehet maradni plusz munkara. Az egesz tabort kiadjak valamilyen idos emberekbol allo csoportnak, es hat nekik is kell a konyhas. Meg jo, hogy minderrol akkor szolnak, amikor mar mindenkinek le van foglalva a repulojegy, a szallas es minden egyeb. De aztan azon godolkodtunk, hogy lenne az a penz amiert megis maradnank. Ma derult ki, hogy ok ezt ugy gondoltak, hogy lakhatunk tovabb a kastelyban, kapunk enni es csak napi negy orat kell dolgozni. De a kulcsszo, hogy fizetes nelkul. Szerintem ezek hulyek. Nem tudom mi a nagyobb megtiszteltetes: Maradhatok a kastelynak nevezett patkanyfeszekben, vagy tovabb ehetem az unalomig ismetelt amcsi gyorskajakat? Biztos azt hiszik, hogy nekem hatalmas orom itt a semmi kozepen melozni, elzarva mindentol. Hat egy csoppet el vannak tevedve. Kivancsi vagyok milyen munkasokat talalnak ide. Vagy pedig kenytelenek lesznek fizetni nekik. De osszessegeben nem csalodtam a taborvezetesben, ez jol beleillik abba a kepbe, amit gondolok roluk soherseg tekinteteben. De semmi gond, mar nem egesz ket het.

No mara ennyit, ez is tobb mint sok. De azert meg kepekkel lehet, hogy bovitem ezt a beszamolot. :)

Ma végre történt valami: kirándulni mentünk Portlandbe. Ez az itteni korulmenyek kozott kisebbfajta csodanak szamit, telintve, hogy eddig sehova sem tudtunk elmenni, kiveve a Wal-Mart-ot es a Settlers Green Outlet-et. Kaptuk a hireket, hogy mas taborokban szabadnapra autot kapnak a nepek, csomo helyet bejartak mar, stb. No hat ez nem az Indian Acres lenne, ha ez igy volna. En is probaltam, hogy hatha Moe ad autot, dehat mondta, hogy nem tud adni, mert lehet berelni is. Persze, logikus.

Nem kell nagy valtozasra gondolni, most sem egyedul mentunk, hanem az osszes gyereket vittek, mi meg felkonyorogtuk magunkat a buszra. Persze mivel fel tizkor volt az indulas, es mi rendszerint addig melozunk, igy ma reggel eleg nagy hajtas volt, de vegulis az osszes munkat befejeztuk 9-ig. Hurra, uj rekord. De megerte.

Tehat az ut kb. 1 es negyed oraig tartott, a csodaszep sarga iskolabusszal. Minden amcsi filmben ezt mutatjak, de arra csak itt jottem ra, hogy mennyire kenyelmetlen egy jargany ez. Nem ertem, miert, de az uleseket valahogy nem ram mereteztek.

Tehat, ahogy megerkeztunk Portlandbe, egy 3 oras varosnezes kovetkezett. Igazibol a varos nem valami nagy szam, bar ketsegtelenul civilizaltabb hely, mint Fryeburg. Az oceanpartja viszont gyonyoru. Na de lassunk nehany kepet:

Varosi csendelet munkatarsakkal...

Az Atlanti-Ocean es en...

Fort Gauges. Egy polgarhaborus erod, amelyet azert epitettek, hogy megvedje Portland belso kikotojet. Sohasem hasznaltak haboruban. Hiaba, ezert megerte megepiteni.

Varosnezes utan ismet buszra szalltunk, es irany a varos melleti starnd. A viz egy kicsit hideg volt, de azert nagyon jo volt furdeni benne. Jo fel meteres hullamok voltak. Negativum, hogy sos volt a viz. De az Atlanti-Oceannak meg ezt is megbocsajtjuk.

En es az ocean. A tavolsag apol s eltakar. Remelem...

En es Balint, a barnamoszat.

Bucsu Balinttol...

Ahogy azt az elso bejegyzesben irtam, ahogy vege lesz a tabornak utazni fogok. Annak idejen amikor jelentkeztem, ezt a programot ugy hirdettek eleve, hogy munka utan utazni is majdnem hogy kotelezo. Az is nyilvanvalo, hogy amikor jelentkeztem az utazas lebegett a szemem elott, azzal csak itt szembesultem, hogy ezert mennyit kell szivni.

Meg mielott megerkeztem volna ide, hajlottam arra az allaspontra, hogy majd elobb utazok haza, es viszek haza penzt, tervezgettem is hogy majd mit fogok venni, meg mi hogy lesz. Aztan most hogy tisztaban vagyok a munkaval, ra kellett hogy jojjek arra, amit meg otthon rozsaszin kod takart, hogy tulajdonkeppen alig keresek itt jobban, mint az otthoni minimalber. Es heti hat munkanap van. Egy szo mint szaz, ugyanennyi penzt otthoni munkaval is megkerestem volna, raadasul akkor nem fizetek 110 ezer forintot (nagyon alaphangon szamolva) azert, hogy kijohessek. Mindebbol kovetkezik, hogy azt kell idekinnt megcsinalni amit otthon nem lehetne, hiaba lenne meg ugyanennyi penz: utazni. Vagyis az egyetlen dolog amiert megerte kijonni az az, hogy lathatom Amerika nevezetessegeit, amit talan soha tobbe az eletben nem.

Mar a tabor kezdete ota tervezgettuk, hogyha vege van a melonak akkor merre, hogyan. Aztan kialakultak az eroviszonyok, az, hogy kikkel lenne jo egyutt menni es kikkel nem, kikkel kozosek az uticeljaink. Igy aztan sikerult talalnom ket utitarsat: Szilvit es Tomit, elhataroztuk, hogy majdnem mindent megnezunk amit Amerikabol latni erdemes. Igy aztan atrepulunk a nyugati partra is.

Bo masfel hettel ezelott odaig jutott a dolog, hogy harman leultunk es reszletesen megterveztuk az utazasunkat, megvettuk a repulojegyeket, lefoglaltuk a szallasokat. Igy aztan a kovetkezo utiterv mellett dontottunk: Innen Fryeburgbol augusztus 14-en visznek le minket busszal Bostonba, itt eltoltunk 2 ejszakat, kozben megnezzuk a varost, bar igy elsore ugy latszik, hogy tul sok latnivalo nem lesz, azon felul, hogy jo nagy varos, bar meg majd utananezek interneten. Tudom jol, google a baratom. Egyebkent itt a legdragabb es legrizikosabb a szallasunk egy hostel, amely 25 $/fo/ej, es kepet sem talattunk rola interneten. Gondolkoztunk, hogy lefoglaljuk-e, de aztan ugy dontottunk, hogy a kastely utan egy hostel mar nem okozhat meglepetest.

Aztan augusztus 16-an irany a repuloter, es indulunk Las Vegasba. Itt szinten ket ejszakat toltunk, es magunkba szivjuk a varos hangulatat, tekintve, hogy masra ugyse nagyon lesz penz. De azert majd ha lehet nehany negyeddollarost beledobok a felkaru rabloba, vagy felteszem a piros 39-re. Aztan megvirrad a harmadik nap Vegasban, ekkor mar autot berlunk, es teszunk egy szep nagy korutazast. Bar az utvonal meg nemileg keplekeny, celok kozott szerepel a Hoover-gat (ez talan csak engem erdekel, de legalabb nincs messze Vegastol), majd irany a Grand Canyon, Monument Valley, esetleg a Glen  Canyon is. Meg valamilyen masik szakadek,  nem messze a Grand Canyontol, amit  Szilvi latott egy utikonyvben. En a nevet mindig elfelejtem, pedig mar vagy ketszer megkerdeztem. Az ejszakat is autoban toltjuk, merthat nagy utat kell megtennunk, de aztan masnap delutan buszra szallunk, es irany San Francisco. A buszut 14 oraig tart ,elkepzelni sem tudom, hogy fogom kibirni, mikor mar idefele a het oras repulouttol kikeszultem. Na de legalabb ejszaka utazunk, igy egy nap szallast megsporolunk.

Eztan San Franciscoban eltoltunk negy ejszakat, es nyilvan mindent megnezunk. Senkinek sem kell ecsetelni: Alcatraz, Golden Gate, China town, Cable Car, stb...

Ezutan ismet repulore szallunk es indulunk vissza New Yorkba. Szilvi ragaszkodott hozza, hogy itt eltoltsunk legalabb egy hetet, mert nagyon sok latnivalo van. Ebben en nem is ketelkedem. Mas kerdes, hogy mivel csak kesobbre sikerult atrakatni a repulojegyet, mint terveztem, igy en egy kicsit tobbet leszek itt. De nem aggodom, azt hiszem el tudom majd tolteni az idot. Itt is tervezunk autot berelni, lehet, hogy elmegyunk a Niagarahoz, Washington DC-be, Philadelphiaba. De ezt meg majd meglatjuk. Aztan irany haza, es megint belecsoppenek az egyetemi let kellos kozepebe. FIRMA-kent bALEK oktatas var majd ram, ezt is legalabb annyira varom, mint az utazast. Amikor osszeallt az utiterv az jutott eszembe, hogy annyi szep dolgot fogok latni, ez melto lezarasa lesz ennek a munkaval toltott, eddig nem tul szep emleku nyarnak.

A mai nap egy kicsit erdekesebben alakult a tobbinel. Ma levaltottak a mosogato posztjarol. A reggeli meg szokasosan ment, aztan ebednel megtalalt a vedono es azt mondta, hogy amig ennyire sebes a kezem, nem viselhetek gumikesztyut, mert latexallergiam van. Ergo nem mosogathatok. Igy aztan ebednel mar pincer voltam. Azert nem egyszeru nehez talcakkal maszkalni sok gyerek kozott. Az egyik spanyol kiskolyok eppen a folyoso kozepen ult es nem is zavartatta magat, mellette csak oldalazva lehetett elferni, egyszer amikor siettem, beleakadtam a szekebe, tekintve, hogy nem vagyok kis darab, szegenyt majdnem folboritottam szekestul. De ezutan sem ult maskepp, en meg nem szoltam neki.

Osszessegeben nem konnyu pincernek lenni (nem is mondtam soha, hogy konnyu, ellenben a pincerek igen, hogy mosogatni konnyu), amikor etkezes van, akkor rohanni kell es ilyen melegben akkor folyik az emberrol a viz, ez kb. 30 percig tart De azutan a takaritas, meg a talcak behordasa mar nem veszes. Azert a mosogato felett ugyanugy huzos a melo, meg izzadsz, annyi a kulonbseg, hogy az legalabb masfel oraig tart.

Vacsoranal is ugyanugy pincerkedtem meg, jo sok pizzaszeletet kellett kihordani. Aztan vacsora utan jottek, hogy nem pincerkedhetek tobbet, merthogy a kezem sebes, es ugye ez etelhordasnal nem jo. Hat ok tudjak. Pedig nem fertozo. Ez csak nekem szar. Mindegy, holnap mar a koszos tanyerokat fogom bepakolni a mosogatogepbe (akinek Jackson a beceneve [neem, nem Michael utan]), aztan meg tisztakat a helyukre. Bar elvileg itt is ugyanugy baj lehetne, hogy sebes a kezem. Na mindegy, ok tudjak. Legalabb minden munkat ki fogok probalni.

Aztan ezen kivul masik nagy esemeny, hogy vegre sikerult attetetni a repulojegyemet. Immar nem augusztus 26-ra szol, hanem szeptember 5-re. 142 dollar volt, hogy menjenek a francba. De legalabb lesz idom New Yorkban is megnezni mindent. Azert elegge sajnalom, hogy emiatt kimarad a bALEK-het, mert azert ez nalunk Sopronban megiscsak nagy esemeny, az evfolyambol mindenki ott lesz. De mindegy, en dontottem igy. Lehet, hogy Amerikaba soha tobbet nem jutok ki. Igaz, bALEK-hetet sem rendezunk tobbet. De azert bALEKot oktatni meg fogok...merthat eljen az Inverzio Bt!!!

Amugy most odakint az ebedloben disco van a taborozoknak es a counseloroknek. Eleg jo csajok vannak odakint...Most asszem kinezek egy kicsit....

Errefele a hetkoznapok annyira szurkek, hogy nem biztos, hogy erdemes reajuk egy bejegyzest szentelni. Viszont ez teszi ki itt eltoltott idom legnagyobb  reszet, igy ha nem is tobbet, de egy bejegyzest (hungaroenglisul: postot) mindenkepp meger.

No tehat itt a taborban hetente hat napot dolgozunk, csak a vasarnap szabad. Ilyenkor a gyerekfelugyelok (hungaroenglisul: counselor) foznek a kolokokre, orom nezni, ahogy szenvednek.  Atlagban naponta 9 orat dolgozunk, minden etkezeshez kapcsolodva harom orat. Reggel 6:30ra jovunk (8-kor esznek a gyerekek) es altalaban 9:30 van mire elpakulunk es elmosogatunk. Aztan 13kor van ebed, es este 6-kor vacsora, mindig masfel oraval kell elobb menni es masfel oraval kaja kezdete utan vegzunk. Fenebe, hogy nem Kinaban vagyunk, ott a gyerekeknek eleg lenne napi egy talka rizs...

Azert az igazsaghoz hozza tartozik, hogy mielott a gyerekek megjonnenek kajalni, azelott mi is fel oras lakomat csapunk, igy az a masfel ora nem olyan zuzos. Utana annal inkabb, foleg merthogy en mosogatom a  zsiros tepsiket, talcakat.

Reggelente az a 6:30-as kezdes nagyon koran van, plane hogy este fel nyolcig (vagy nyolcig) dolgozunk, utana meg ha elni is akarsz egy kicsit es nem rohanni aludni, akkor masnap nehezkes az ebredes, ezert reggel meg nagyon haragszom a vilagra. Meg szerencse, hogy a kisebb kesesekkel nem foglalkoznak. Meg a nagyobbakkal se. Reggel kave nelkul nincs elet, de itt a kave is furcsa dolog. Itt fel literben van ugyanannyi koffein, mint otthon fel deciben. Hiaba, a jenkik inkabb inni szeretik a kavet, mint azt, hogy hasson.

Reggel a felkaban elkoltott reggeli melle zongoraszo dukal. Ez megint nem a komfortfokozatot jelenti, mert mindezt egy nyolceves kissrac szolgaltatja. Tud jatszani 3 darabot, mindegyikbol durvan 1 percet, ez ugy kitart a mi 40 perces reggelink alatt. Ez zongorajatek, meg turboz engem egy kicsit, pedig ahogy mondtam alapbol merges vagyok ilyenkor a vilagra. Bosszubol mindig megetetjuk mindig Moe kutyajat, Taylert, aki nagyon szep es okos kutya. Az elso heten meg csak tavolrol figyelt minket, aztan odacsalogattuk. Moe mindig merges, ha a kutya benn van az ebedloben, de mivel Tayler okos, meg sohasem buktatott le minket. Ha meghallja Moe hangjat kerulouton oson ki onnan.

Egyebkent amit ennek a munkanak az elonyere lehet mondani az az, hogy legalabb nem csesztetnek. Van valamennyi munka (hol tobb, hol kevesebb), azt megcsinalom oszt jolvan. Meg a konyhan jo a hangulat, a fonok, Don, a sefbacsi nagyon jo arc. Allandoan viccel. Meg aztan jo arc Dave is, a masodszakacs, aki velunk lakik. Igy sokkal konnyebben letelik a munkaido.

No hat tiz perc es kezdodik a melo, ugyhogy kedves bologom mara ennyit. Odahaza meg jo ejszakat mindenkinek....

Ott folytatom, ahol abbahagytam. Tehat 3 ora buszozas utan megerkeztunk a taborba, Freyburgba (Maine). Ma azert van egy kicsit tobb idom blogot irni, mert a gyerekek elmentek kirandulni (igy van ez minden kedden) ilyenkor kimarad az ebed, tehat van tobb szabadidonk.

Eddigi tapasztalataim szerint Freyburg egy poros kisvaros, ahol tul sok minden nem talalhato. Egy valamire valo kocsma (es meg egy jo messze a varostol) 2 bank, egy bolt, ilyesmi. A hazak egy-ket kiveteltol eltekintve mind fabol epultek, ez olyan tipikus amerikas kisvarosos hangulatot kolcsonoz a helynek, olyat, mint amit mondjuk a Ramboban lattunk.

Felreertes ne essek, a tabor nem a varosban van, a fiu tabor (Indian Acres), ahol en vagyok jo  4 km-re, a lany tabor (Forest Acres) pedig 6-700 meterre attol. A kornyeken sok a to, ennel fogva a nyaralo is, voltunk a kozeli Lovewell Pond partjan, hat igen, en is elfogadnek ilyen nyaralot. Mindket tabor kozvetlen kozeleben folyik a Sacco River, amely kb olyan szeles lehet mint a Tisza, csak ennek kicsit nagyobb a sodrasa. Lehet rajta kajakozni, minden. Eleg szep.

A Sacco River a hazunk mellett

Talan az idojarasrol is ejtenek nehany szot, mielott bemutatom a tabort: Az tajekoztatoban, azt irtak, hogy nehany juliusi ejszakan elofordulhat 15-16 C-fok is. Nos, ez igy igaz. Leszamitva azt az aprosagot, hogy ezt az alomhatart az eddigi harom het alatt az ejszakai homerseklet meg nem haladta meg. Mindig baromi hideg van ejjel, sokszor melegitoben kell aludni. Dehat ha ezt megirjak a gyerekeknek is, ki a fene jott volna ebbe a taborba? Na de ez csak az egyik problema: a masik az, hogy az eso az eddig itt toltott ido jo 70%-ban esett, sokszor napokon keresztul, egyfolytaban.

A tabor

Tehat megerkezesunkkor vacsoraval vartak (Pizza, jo sok zsirral: itt a kajak tobbsege zsiros), aztan papirok kitoltese, ellenorzese, bemelegito beszelgetes a programigazgatoval, Moe-val. Ezutan jott a hidegzuhany: elvittek minket a szallasunkra, amit ugy neveznek: A kastely. Az elnevezes nem a komfortfokozatra utal, hanem arra, hogy egy vararok veszi korul, ami megtelik vizzel, ha arad a Sacco. Meg Peti a repulon mondta, hogy itt azert Amerikaban munkast jobban megbecsulik, mert ugy jobban dolgozik. Hat ennyire:

A kastely elotte a mocsarral es Dave dzsippjevel

Itt meg Vilivel egy szobaban laktunk, a rendetlenseg az ove :-)

Emeleti "tarsalgo", szemben a szobam ajtaja

Tehat a kastelyhoz a konyha mogotti kis fahidon, majd a mocsaron keresztul vezet az ut, igy esos idoben mar mindjart reggel beazik a cipom, igy mar nem gond a mosogatas.

A kis fahid

Eloszor azon gondolkoztunk, hogy szolni kene, hogy ez a hely, es ezek a korulmenyek (az ezereves kosz a kastelyban) nem oke. Aztan lassan belenyugodtunk, hogy talan nem is annyira rossz hely ez. En mar elso este ereztem egy kis takaritas utan, hogy lakhato lesz ez a haz. Azota a szobamban mar egyedul lakom, igy aztan valosagos lakosztallya valt, legalabbis a tobbi szobahoz kepest.

A kastely tagadhatatlan elonye, hogy messzebb van a tabortol, igy aztan nemileg lazabb szabalyok vonatkoznak az itt lakokra, mint a taborra. Peldaul Moe megengedte, hogy a lanyok atjojjenek, miutan az ejjelior egyszer elkapott, ahogy kisertuk haza a lanyokat. A sorrol es mas egyebrol meg nem kell tudnia. Igaz azota az este ota az ejjelior rendszeresen meglatogat minket fel 12 magassagaban, hogy ellenorizzen. Egeszen addig tette ezt, amig reteszt nem szereltunk az ajtora.

A kastelyban egyebkent egyutt lakunk Alissa-val, aki szinten a konyhan dolgozik, es Dave-vel, a masodszakaccsal, rajtuk kivul mi heten, fiuk.

Zaraskeppen nehany kep a taborrol:

A tabori "fout"

A tabor foepulete

Iskolabuszok, de ez nem is erdekes.

Nos, ahogy előző bejegyzésben ígértem, néhány bejegyzést visszamenőleg fogok megírni, bepótolva az eddigi semmittevést. Ettol aztan ra lehet fogni a blogra, hogy nem naprakesz, ami igaz is. Viszont ha sikerul elegendo bejegyzest irni, akkor elobb-utobb megics csak naprakessze valik, mert hat egy ido utan kenytelen leszek a jelen esemenyeivel foglalkozni. Ami ennek a visszapillantasnak tagadhatatlan elonye - es akkor ezzel be is fejezem a bevezeto okoskodo alfilozofalast - az az, hogy a mult torteneseit nemikepp letisztulva irom meg, megkimelve sok sallangtol a blog elvetemult olvasoit.

No tehat az elokeszuletektol kezdve...

Vegyes erzelmekkel vartam az indulast a tengerentulra, akkor meg valami kellemes borzongassal gondolva arra a sok ismeretlen dologra, ami odaat fog varni. Mar harom nappal indulas elott elkezdtek piszkalni otthon, hogy kezdjek osszepakolni, de nem en lennek ha, nem utolso este kezdtem volna el. Engem is meglepett, de ez bo ket ora alatt sikerult is, eleg sok ido eltelt, de maig sem jottem ra, hogy valamit esetleg kifelejtettem volna. Persze a munka nagy reszet nem en csinaltam, tekintve, hogy vasalni nem tudok. Szoval ezuton is koszi a supportot Anya, ahogy hungaroenglissel mondanank. Egy szo mint szaz, a ketszer huszonharom helyett bo 20 kiloba belefert az itteni eletem. Mint itt kiderult, a borondbe belecsempeszodott anyukam fenykepe is veletlenul, mely apro dolog, nem is direkt volt, megis nagyon orultem neki.

A masik nagy dilemma az idoeltolodasnak nevezett mumus kiiktatasa, mert hat minusz hat ora, az megiscsak hat ora. Feltem, hogy felborul a bioritmusom, na sebaj gondoltam, hogy kijatszom a rendszert, es ejszaka nem alszom, hanem majd a hosszu repulouton. Elore mondom: nem jott ossze.

Hajnalban (ot ora :-) indultam Szolnokrol vonattal, merthogy harom oraval indulas elott mar a repteren kell lenni, lelkemre kotottek. Ferihegyen leszallok, busszal megyek at a 2-es terminalra, jo szokasomhoz hiven bliccelek a BKV-n. Korulnezek a repteren, meg csak ki sincs irva a Frankfurti jarat, na mondom, nesze neked harom ora. De aztan megis csak megtalatam a camp leaders-es sokasagot, megkaptuk a billogot, karszalag formajaban es mar talalkoztam is egyik leendo munkatarsammal, Petivel. Becsekkoltunk. Meg rengeteg ido volt az indulasig, hat korulneztunk egy kicsit. Gondoltuk kimegyunk a teraszra. Nem Magyarorszag lenne, ha ezert nem kertek volna el 350 forintot. Raadasul semmi extra, csak egy nagy betonplacc. A repter meg; semmi forgalom, semmi latvanyossag, ennyi erovel a sziberiai Irktuszk reptere is lehetett volna. Akkor meg nem tudtam, de itt talalkoztam masik munkatarsammal, Adammal is.

Ferihegy - a hires-nevezetes teraszrol

A repuloutrol

Eloszor irany Frankfurt, a nagy ut foprobajakent. A kiszolgalas jo volt, bar wishkey-t nem adtak, csak sort es bort. Aztan atszallas Frankufrtban: oke, hogy nagy varos, de hogy ekkora reptere legyen? A masik terminalba vagy egy kilometeres fold alatti folyoson kellett atmenni. Durva. Frankfurtban egyebkent, mar gyakorlatilag mindenkivel talalkoztam, akivel egy taborba kerultem. Aztan beszallas a jo oreg Boeing 747-be, teny hogy bazi nagy az utastere. Mi a kozepso sorban ultunk, igy maximum magam ele nezhettem. Az egyik oldalon mellettem nem ult senki, igy csak felig ereztem heringnek magamat. Itt aztan a fedelzeten mar nem sajnaltak a wishkey-t, melyrol mar regen eldontottem, hogy inni fogok. Meg aztan 4-5 sor, kola, stb. En tok jol voltam, egeszen addig, amig el nem kezdtek hozni a kitoltendo papirokat a belepeshez. No ez nem ment, foleg, hogy az se mindegy elvileg, hogy az egyest meg a hetest hogyan irod. Vagy negy papirt kitoltottem, aztan a vegen foladtam. Gondolvan, ha nagyon kotozkodnek, majd a belepeskor kitoltok egy ujat. 

Klasszikus repulobol keszult fenykep

A repulout irgalmatlanul hosszu volt. Teljesen jo erzes, mikor azt hiszed, hogy mar vagy kilenc orat repultel, erre megkerdezed es mondjak, hogy a het es fel orabol meg visszavan ketto es fel. Az elore kitervelt alvas pedig nem mukodott, mert hogy - hogy nem az az icipici hajtomu vegig ott duruzsolt mellettunk. Ha ez nem lett volna eleg, a szelso sorban mellettunk ult egy fiatal anyuka ket kisgyerekevel, a kisebbik srac kulonosen aktiv volt: elso ket oraban a Lufthansa-tol ajandekba kapott rajztablajat pufolte, a kovetkezo harom oraban majdnem folyamatosan sirt. Ket dolog emlitesre melto meg: Egy lengyel csajszi es a vece. A lengyel csajszi odajott, hogy en is a camp leaders-tol vagyok-e. (Biztos latta a billogot) En mondom, hogy igen, kerdezem, hogy O is Fryeburgba jon-e, dehat nem. Mondtam, neki, hogy nagy kar, mert nagyon csinos. Csak mosolygott es lelepett. Ennyit a felszines emberi kapcsolatokrol. A vecerol csak annyit: a vakuumvece tiszta para, azt hittem engem is leszippant. Na de nem baj, legalabb viztakarekos.

Az utolso oraban mar hatul alldogaltam, nem birtam tovabb a helyemen maradni, valami szep tavas videk felett repultunk el. Ja itt a kornyeken sok a to. Lehet, hogy ez volt az.  Aztan landolunk, amikor mar foldkozelben voltunk, gondoltam, hogy mar csak tulelem. Abban a pillanatban, hogy a kerekek leertek, irgalmatlan nagy fekezes, hirtelen riadt csond az utasterben, de aztan csak megallunk, hiaba, lehet, hogy ez a normalis.

Elso lepesek Amerikaban - Ilyennek kepzelted?

Aztan Bostonban ketszeres ellenorzes. A rosszul kitoltott papirokat joszerivel meg se nezik, ujjlenyomatvetel, oszt csokolom. Elottem mindenkit elkuldenek reszletes csomagellenorzesre, tolem csak megkerdeztek, van-e nalam romlando gyumolcs. (kifogastalan angoltudasommal harmadjara meg is ertettem a kerdest :-) Juppije mar Bostonban vagyok. A varosbol nem sokat latni. Lassan talakozunk az ertunk kikuldott tagokkal, ezutan haromoras buszut, kenyelmesen. Hamar eltelt, mert vegre elaludtam.

Ennyit lattam Bostonbol

Szep hosszu bejegyzes, mi? Ez ilyen lesz, es meg ilyenebb. De most asszem megyek aludni, holnap reggel melo. Nem szeretem. :-)

Már régen elterveztem, hogyha végre kint leszek nagy Amerikában, akkor bolgot írok. 2009 nyarara jottem ki dolgozni a Camp Leaders szervezeseben, a nyar vegen pedig a penzt, amit megkeresek utazasra koltom. Konyhaskent, pontosabban mosogatokent dolgozok mar lassan harom hete, a bolgiras azonban elmaradt. Reszben azert, mert sok a melo es nem volt ra ido, reszben azert, mert azon kivul, hogy megerkeztem ide Fryeburgba (Maine allam) nem sok erdekes tortent. No de nem baj, majd talan visszamenoleg is potolok nehany bejegyzest, es felrakok nehany, vagy inkabb sok kepet, azok ugyis tobbet elmondanak. No ennyit eloljaroban, innentol igazi bejegyzesek jonnek majd.