Bizony ám, már csak 1 egész nap meg egy reggeli és vége. Alig hitted, hogy egyszer ez is eljöhet még… Errefele már nagyon tábor végi hangulat van, már ürítik ki a konyhát és én még nem zsákoltam be müzlit az utazáshoz.  Összességében azért jó volt ez a nyár, még ha sok munkával is telt. A társaság is jobb volt, mint tavaly és végre kellően szabadok voltunk. Persze, mint ahogy az az előző 2 bejegyzésből kitűnt, voltak súrlódások, bár elsősorban nem magyarokkal, hanem a lengyelekkel. Mondhatnám, hogy ez adta az itteni élet savát-borsát, de ez így nem igaz. Leginkább egy teli pöcegödörhöz tudnám hasonlítani, amibe próbáltak belelökni. Ha hasznos volt, akkor azért, mert vélhetően sokat fejlődött az emberismeretem. Amennyi áskálódást, aljas húzást le kellett\kell nyelni attól bárki besokallna. És habár már nem tudom mi a jelentősége, de még most is megy a pletyka a szarkeverés a besározás a főnökök előtt. Ezen van, aki átlát és van, aki nem. És van, aki leszarja, mint most én. Mert a hátralévő két napban ennek már tényleg nincs jelentősége. De a jellemrajz így teljesedik ki.

A lengyelekkel való viszony egyébként rossznak, vagy inkább semmilyennek nem mondható. Persze együtt dolgozunk, de nem szólunk egymáshoz. És nekem ez így jó. Már enni sem eszünk együtt, Ők mindig bevonulnak a tévészobába enni, De ez legyen az ő dolguk, annyira azért nem hiányoznak. Egyébként mindezt vélhetően azért teszik, mert azt gondolják rólunk, hogy nálunk nagyobb szemeteket nem hordott még hátán a Föld. Ha én nem is gondolom ugyanezt, de annyit el kell ismerni, hogy amennyi pletykát ők elmondtak rólunk – csak a jó isten tudja kinek, mert csak a töredékét ismerem – az egy utcányi vénasszonynak is becsületére válna. A mód pedig, ahogy ezt véghez viszik, magyarán az áskálódáshoz képest a négyes metró fúrópajzsa is csak lapát egy kiscsoportos ovis kezében. Nagyon durva. Ezen felül a munkához való hozzáállásuk is egészen furcsa, pedig meg vannak arról győződve, hogy ők dolgoznak a legtöbbet és persze a legkeményebben. Na de mindegy, hagyjuk a veszedelmes viszonyokat. A tanulság annyi, hogy először nem minden kaki büdös. És hogy vannak olyan emberek, akik úgy jellemtelenek, hogy közben leginkább a szánalmas viselkedés jellemző rájuk.

Ezen kívül viszont azt hiszem, rosszat nem igazán tudok mondani. A napok gyorsan teltek, sokszor találkoztunk a csajokkal, a kocsinak köszönhetően nem volt probléma átmenni a másik táborba értük. Egyébként, ha már itt tartunk, a csajoknak is maxi respekt, nélkülük sokkal unalmasabb lett volna minden. És a bulikban is benne voltak. Nem vesztek össze egymással és nem fordultak magukba a sok munka miatt, ahogy tavaly megtörtént. Pedig azért a tábor elején erre adtam némi esélyt. Ami miatt egy kicsit neheztelek, hogy szerdánként, - amikor nekem day-offom volt, nekik pedig ebédre nem kellett bemenni – egy csomó helyet megnézhettünk volna a környéken, de ez nekik legtöbbször North Conway-t és a vásárlást jelentette, amivel én azért nem tudtam maradéktalanul azonosulni. Úgyhogy ha mentem, akkor leginkább egyedül mentem világot látni. Anélkül, hogy bármiféle sztereotípiában hinnék: Lányok. Vásárlás. És Amerika legolcsóbb boltjai. Ez van. Hogy én merre jártam szerdánként? Volt, hogy elmentem Augustába aztán Bar Harbourba, az óceánpartra és egy nap levezettem 400 mérföldet. Aztán volt, hogy 2 hétig a kocsival járkáltam a szerelőhöz vagy bankkártyát csináltattam magamnak. Vagy megnéztem North Woodstockban a Lost River and Boulder Caves ösvényt 15 dolcsiért. Vagy, hogy a kivétel erősitse a szabályt Fruzsival elmentünk napozni vagy fürödni a Lower Fallshoz, bár kétségtelen, hogy én voltam a gyávább, mert én nem mutattam be Jackass-trükköt a vízesésnél. Mármint, hogy nem csúsztam le rajta csak úgy. Na, azért az para volt. És végül volt, hogy én is vásároltam.

Na, még talán magáról a táborról írnék, aminek én csak töredékét láttam, vagyis leginkább az étkezéseket. Szóval már kezd lecsengeni minden, már vége a Color War-nak ahol eldől, hogy ebben az évben a piros vagy a barna csapat nyeri a csapat színére festett évtáblát. Komoly játék ez, bár én biztos nem tudnám komolyan csinálni. Nem szabad megszólalni evés közben libasorban kell vonulni és minden étkezésnél elő kell adni egy leginkább az artikulálatlan ordításhoz hasonlítható csapatindulót. Vagy épp hosszú percekig skandálni, hogy „mi vagyunk a pirosak, pirosak a legjobbak”. Leginkább az a része idegesített, hogy éppen interneteztem, vagy az otthoniakkal beszéltem volna napközben a szabadidőmben, akkor biztosra lehetett venni, hogy valamelyik csapatnak épp akkor kell skandálva átvonulni az ebédlőn. Az ebédlőn kívül meg nem volt wifi. Egyébként nem tudom, hogy de a táborozók körében népszerű lettem. Sokan tudják a nevemet, ami egy pincérnél nem lenne nagy szám, úgy viszont, hogy javarészt benn a konyhában dolgozom legalábbis érdekes. Azaz tudom, hogy lehet ez: még az előtáboros srácok, akik counselorok lettek - és valószínűleg azok között is elég nagy arcok voltak – tehetnek róla. Mindenesetre nincs ellenemre a dolog. Bár azért furcsa, amikor 150 gyerek skandálja, hogy Balázs, Balaázs… Ilyenkor egyébként feltartott kézzel mondanom kellene valami szellemeset vagy sablonként azt, hogy „we will, we will rock you” De minthogy salátabár pakolás közben éppen nem a kreatívabbik énem van előtérben, sablonszöveget meg nem akarok mondani, így inkább csendben maradtam, ha tetszett nekik, ha nem. Meg aztán a counselorok valamelyik vacsoránál előadtak egy dalt is, amiben minden counselort kicikiztek, a kitchen staffból egyedül én szerepeltem benne, valahogy így:

„Enjoy your dinner made by Balazsh

Do not like to wash his hands”

Még meg is sértődhettem volna, mert igenis sokszor mosok kezet, többször; mint eddig életemben akármikor, de mivel úgyis mindenkit cikiztek benne, így nekem se fáj. Meg jó, hogy szerepelek benne. Hát ha pénzügyileg nem is, de ezért megérte az előtábor. No ennyit a táborról.

Amiről írnék még az a legutolsó vasárnapi szabadnapunk. Ez nagyon jól sikerült. Ugyanis Betty meghívott a házukba bulizni szombat estére. És fergeteges buli volt. Az egész család, rokonok, szomszédok ott voltak és nagyon kedvesen fogadtak minket. Persze azért lehet, hogy ebben az alkohol is némileg közrejátszott, de szerintem a nélkül se lett volna komoly gond. Többek közt elfogyott az utolsó üveg magyar pálinka is, megint meglepődtek, hogy ez nem egyszerű pia. Ennél már csak akkor néztek nagyobbat, amikor megettük az aszalt gyümölcsöt az üveg aljáról. Szóval nagyon tetszett ez a parti, talán ki lehet jelenteni, hogy a legjobb volt a szombatiak közül. Én is fennmaradtam hajnali ötig, ami azért elég szokatlan tőlem. Reggel kilenckor úgy keltem fel, hogy nem voltam másnapos, pedig azért nem kevés OH gyök elfogyott. Csak fáradt voltam egy kicsit, dehát 4 óra alvás után ez talán nem olyan nagy csoda. Vasárnapra semmi komolyat nem terveztünk, csak átmentünk North Conwayba. Kipróbáltuk a Conway Scenic Railroad nevű látványvasutat, dehát nagy csalódás volt. Eredetileg innen indultak a személyvonatok Bostonba, csak aztán a hatvanas évek végén bezárták a vonalat 10 évvel később pedig megnyitották egy kis szakaszát, mint élményvasutat. Pedig nem különösebben nagy élmény végigmenni rajta. Körülbelül akkora, mint vonatozni Abony és Szolnok között. De láttunk bányát, North Conway általános iskoláját hátulról, és egy bányát, meg bozótot a sin mellett. És mindezt egy macialakú szőrmesapkába öltözött öreg néni kommentálta végig. A folyamatos duma is idegesítő volt. Ami jó volt benne, az ablak fele fordított fonott vesszőszékek (ilyen volt az első osztályon, ami 17 dollárba került) Meg a kocsi is szép volt belülről, de amúgy tényleg semmi. Ez legfeljebb egy-egy amcsinak izgi, akik úgyis mindenhova autóval járnak és a vonatot csak hírből ismerik. De nem annak, aki a Sopron – Szolnok távolságot lenyomja havonta kétszer. Mit szólnának ezek mondjuk a pálházi kisvasúthoz? Na, az az igazi látvány- meg élményvasút…

Na, mindegy, most befejezem. Már csak a vacsora van hátra, meg a holnapi nap végig. Amit legjobban várunk, az a parti vacsora után. Ilyenkor a magunk módján elbúcsúzunk a tábortól mi is, meg méltón lezárjuk a munkát. Aztán csütörtök reggel fél négyes kelés (vagy inkább le sem fekvés, mert parti van), majd alapos takarítás és tényleg vége. Juhhé.

Lófaszt. Sehol se vagyok én nagy. Se a legjobb. Ja, hogy nem irtam már régóta? Hát igen, mert semmi változás nincs, igy nincs miről irni. Illetve mindig elhatározom, hogy például a szabadnapokról irok, de aztán valahogy mindig elmarad. Aztán minél tovább halasztom, annál kevésbé aktuális. Na de majd egyszer. Amiért most mégis eszembe jutott a blog, mert most került szóba, ugyanis immár nemzetközivé lett, bár ennek azért nem örülök annyira. Már nem csak magyarok olvassák. Ezek az internet csodái, meg a google translate. Merthogy az előző bejegyzésben irtam a lengyelekről, meg a velük való viszonyról. És elolvasták. És nem tetszett nekik. Hogy hogyan találták meg? Ez egy nagyon jó kérdés. Persze az interneten van, meg google a barátod, de mindettől függetlenül eddig én még nem nagyon olvastam lengyel nyelvű blogot. Persze elméletben lehetséges, hogy valakit pont ez a gyenge kis irományt érdekeljen, gyakorlatban meg a hatos lottó esélyesebb. Szóval valahonnan fülest kaptak. Na most légy okos, Sherlock, vajon kitől? Valószinűleg ugyanattól, akiről részben már az előző posztban is irtam, ha akkor nem emlitettem név szerint, akkor inkább most se, úgyis akinek egyáltalán mond valamit ez a bejegyzés, az tudja kiről van szó. Ms. Tégla. Már épp azon gondolkoztam, hogy esetleg elhamarkodottan és negativan vélekedtem az előzőekben, de ma derült csak ki, hogy annyira mégse. Bájmosoly, megjátszott naivitás. És közben a számitó természet. Szerintem az az egyetlen szerencséje, hogy a lengyelek nem látnak át rajta, úgy mint mások. Hogy az árulkodásban mi haszna volt? Ezt már én se tudom, de nem is érdekel. Vagy inkább csak nem tetszett neki se az előző bejegyzés. Bizony, igy tükörbe nézni néha nekem is rohadtul fájna...  Most mondhatnám azt, mint nekem a lengyelek, hogy még bosszút állok, de úgyse teszem meg. Leginkább azért nem, mert ez az egész szánalom a négyzeten. Már óvodában se tetszett az árulkodósdi. Inkább nem is irok a tábornak erről a részéről többet.

Szóval zokon vették. És azt mondják, ezért még megfizetek. Ezt eddig is mondták, csak legfeljebb nem emiatt, úgyhogy nincs ebben semmi új. Hát, majd meglátjuk. Amit a legjobban emlegettek az egyébként nem több, mint tiszta stilisztika. Azt, hogy azt mondtam a kurva annyát. És, hogy szidtam a családját. Meg az egész nemzetét. Az utóbbi egyáltalán nem igaz, mert azért még valahol hiszek a lengyel-magyar barátságban csak ez itt és most nem jött össze. Az előbbi meg hát, tényleg benne volt az előző posztban. Ami, mint utólag megnéztem egy 4 A4-oldalnyi szöveg, szóval rohadt hosszú. Ebből kiragadni két szót, hát nem tudom… De biztosan irásakor az volt a legfőbb szándékom, hogy a felmenőit szidjam. Elég nekem Ő is. Ezért mondtam, hogy az egész csak fogalmazás kérdése. Ha nagyon a szavakon lovagolunk, akkor helyette azt is irhattam volna, hogy a kurva szádat. Vagy még kb. 10 féle kifejezést. Hiába a magyar nyelv nem fukarkodik káromkodásokban. Hogy ez előny vagy hátrány? Hát mikor hogy.

Ami viszont a Lila Akác Köz tartalmát illeti (és nem egy-egy szót) teljesen tiszta a lelkiismeretem, sajnos semmi olyat nem irtam, ami ne lenne igaz. És mint ahogy az kiderült, még csak nem is túloztam. Sajnos. Bárcsak ne volna igaz ez az egész.

Na de mindegy, most csak ennyit akartam. Ami ezt a bejegyzést illeti inkább csak lábjegyzet az előzőhöz. (nem mintha az nem lenne már igy is elég hosszú) Talán nincs is sok értelme. Arról, hogy mi történik errefelé majd egy kicsit később. Hiszen You’re big guy on the internet…

Here we go, ahogy szoktam mondani, amikor visszatolom a salátabáros kocsit a konyhába. Hát megint itt vagyok. Múlt vasárnap óta annyi minden történt, hogy még elmesélni is sok volna. Azért mégis megpróbálom. Van itt jó is rossz is. Mondjuk az kifejezetten rossz, hogy nincs időm még emailt irni sem, nemhogy blogot. Persze biztosan más lenne, ha az esték nagy része itthon punnyadós volna, de nem az. Akkor meg talán nem volna miről irni.

Hogy mi van a konyhán? Hát semmi, azaz még mindig meló. Ma elvileg nem kellett ebédet késziteni, mert a gyerekek kirándultak, mint minden kedden. A többieknek ezért lunch-off volt csak nekem nem. Én a reggel félhetes kezdés után először háromnegyed kettőkor jöhettem el. És mindezt fejfájosan végigcsinálni, hát nem volt leányálom. Lehet, hogy a tegnapi négy sör miatt fájt? ÁÁ, ezt én sem hiszem el. Azért maradt mára egy kis sikerélmény is: ha csak egy kis időre is, de séfnek érezhettem magam. Történt ugyanis, hogy ma vacsorára teriyaki csirkét készitettünk. Azaz nem, mert azt régebben készitettünk. Nem nagy kunszt az egész: megérkezik a csirkemellfilé már darabolva és pálcákra feltűzve, nekünk ezt kell belemártogatni a teriyaki szószba, aztán meg kisütni. Ezt csináltuk múltkor. Hát igazából nem valami jó izű a cucc, de azért ehető. De Don ma azt mondta, hogy úgysem nagyon szerették ezt a múltkor a népek (nekem ez nem tünt fel annyira), úgyhogy egy kis brainstroming és elő az amerikai Joly Jokerrel, a barbecue szósszal. Nesze neked teriyaki-s csirke. A pletykák szerint ezt a barbecue szószt a Sysco azért nyomja ennyire, mert igy tudják eladni drágán a fáradt olajat (szerintem inkább gázolajat) lényeg, hogy iszonyat durva cucc és nagyon szar izű. De csak nekünk, az amerikaiak úgy eszik mintha manna lenne. Mindenhez és mindennel. Én nem akartam ma kreativ lenni, mert mint ahogy mondtam fájt a fejem, na de azért abba mégsem nyugodhatok bele, hogy vacsorára gázolajjal átitatott csirkét egyek. Úgyhogy gyors interjű a srácokkal, hogy ők is kérnek-e mézes mustáros csirkét. A válasz egyértelműen pozitiv volt, amúgy is tudtam hogy nincsenek annyira oda a barbecue-ért. Szerencsére Donék is hagytak alkotni. Úgyhogy amikor végeztünk a barbecue-s mártogatással (Itt jegyzen meg, hogy kesztyű nélkül kezdtem mártogatni, de a szósz elkezdte marni a kezem. Lehet, hogy tényleg gázolaj?) Az utolsó harminc darab húshoz elkészitettem a saját mézes mustáros mártást, persze alapanyagok tekintetében kreativnak kell lenni, mert semmi sem olyan, mint otthon. Már múltkor észrevettem, hogy a salátabárban az egyik dressing az mindig mézes mustáros szósz, persze hát ez magában édes mint a bűn, ezen felül inkább jellegtelen izű, dehát talán ez itt nem meglepő. Úgyhogy következett a feljavitás: páchoz illően egy kis olaj (persze zöldségolaj, mert itt nincs napraforgóolaj) Don csak nézett, hogy úristen, olaj? (Pedig valószinűleg kevesebbet használtam hozzá, mint amennyi a barbecue-ban van.) Aztán a már emlitett dressing, majd sok bors és fokhagyma hiján fokhagymapor. Azt hiszem az arányokat sikerült eltalálni. A szószt megkóstoltattam Donnal is, erre azt kérdezte, hogy meg akarom-e ölni, merthát olyan erős. De azért mondta, hogy finom. Meg mondtam, hogy bizzon bennem. Eztán szépen kenegettem a csirkepálcikákat, közben megjelent a tábori nővérke. Vagy inkább nem becézem, mert se nem kicsi, se nem csinos. Asszongya, hogy hú ez, ez nagyon jól néz ki...csak akkor fagyott le arcáról a mosoly, amikor Don elmondta neki, hogy ez csak a kitchen staff részére készül. Hát ez van. Kérdeztem Dont, hogy mennyi idejig kell sütni, azt hittem, hogy legalább 20-30 perc, de csak 11 perc ötszáz fokon. Hiába itt nem szarakodnak. Eredetileg úgy akartam, hogy a fele időt alufóliával lezárt tepsiben, a felét meg anélkül, de szerintem ezt Don nem tartotta be, amúgy is mondta, hogy tegyük ki tálcára, mint az összes többi barbecue-s szart. Szóval nem tudom a sütés menetét, mert akkor aludtam a kastélyban, de lényeg az, hogy a végeredmény egész jó lett. Azt hiszem mindenkinek izlett. Don is mondta külön, hogy nagyon jó lett, úgyhogy gratulál. És nekünk volt a legjobb kajánk a táborban. Remélem majd máskor is alkothatok, akkor esetleg már egy kicsit többet.

Ezen kivül a konyháról nem sok jót mondhatok. Bár a főnököket szeretem és minden rendben velük, szeretek Bettinek is segiteni. Viszont a lengyelekkel nem nagyon jövök, illetve jövünk ki jól. Pontosabban ami engem érint, az konkrétan az egyikük, Adam. Ő köztük kvázi a főnök, ő intézte el, hogy mind a hárman ebbe a táborba kerüljenek, és nem utolsó sorban ő tud angolul közöttük. De ezen felül egy seggfej. Főleg velem. Bár most nem szólunk egymáshoz, mert haragszom rád van, meg gondolom épp bosszút forral. Nagyon egy furcsa ember és egyre jobban megértem a  természetét. Legutóbb szombaton vesztünk össze, egy hatalmas problémán. Reggeli előtt 10 perccel rengeteg dolgom van még vissza, tejeket kirakni a müzlihez, elkésziteni azt a kurva lekváros naprafogrókrém pultot, amit a gyerekek állandóan tömnek magukba. Mert ugye itt nem lehet mogyoróvajat enni, mert sok gyerek allergiás rá. Na tehát rohangálás, ezért megkérem az egyik lengyelt, Kamilt, hogy legyen szives a 21 darab toastos kosárkába belerakni a szalvétát (ez hihetetlenül bonyolult feladat) Meg amúgy is csak a pultot támasztotta és Adammal beszélgetett, aki egész reggel a toastokat sütögette. De nem lehet. Mert Adam belepofázik, hogy akkor mi a te dolgod? Ezt nem neki kell csinálni. Lusta vagy. Hát a kurva anyádat. Eléggé ideges lettem, főleg azért mert egész reggel csak rohangáltam. Korábban kezdem a melót és később fejezem be, de azért én vagyok a lusta. Azt mondja kérdezzek meg akárkit, hogy keményebben dolgozik, mint én. Hát leszarom. Egyébként utólag kezd összeállni a kép, hogy nem volt ez annyira spontán veszekedés. Szombaton ugyanis Donnak szabadnapja van, igy Dave a főnök, meg Betti sincs ott. Senki olyan aki leállitaná, ha elkanászodik. Dave nagyon jó ember, csak nem akarja felvállalni a konfliktust Adammal. Ami az ő szempontjából végülis érthető. Szóval Adam pontosan tudja mikor kell basztatni az embert. Meg aztán történt más dolog is: ezelőtt vagy 2 nappal mézes mázosan megkért engem, hogy cseréljem el a következő vasárnapi szabadnapomat vele, mert szeretnének elmenni a Niagarához. És Adam-on kivül mindenkinek vasárnap van szabadnapja. Én erre azt mondtam neki, hogy még megbeszélem a srácokkal, hogy akarnak-e valami nagyobb kirándulást tenni és hétfőig eldöntjük. Itt megjegyezném, hogy egyébként sem akartam nagyon kötélnek állni, hiszen Adamnak már ezelőtt is volt legalább 2-3 tisztességtelen húzása velem szemben. Hogy mást ne emlitsek, mondjuk kölcsönkért 150 dolcsit tőlem, hogy megvehesse a kocsiját, aztán másnap már nekem akart esni valami csekélység miatt. Alig tudtam leállitani.De úgy voltam vele, hogyha szabadnapon a többiek megint csak a Wal-Mart-ig jutnak el, akkor miért ne. De aztán közbejött ez a szombat reggel. Persze tudom, tudom: megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel. Na de azért mégis csak a kurva annyát annak, aki megdobott. Úgyhogy még aznap délben mondtam is neki, hogy sajnos csere lefújva, mert megyünk Portlandbe. Hát erre csak nagyképűen közölte, hogy már megbeszélte Donnal és Davvel is ezt a cserét, úgyhogy ez az én problémám. A kurva szádat. Kár, hogy én még nem mondtam igent rá, hiába akarta igy érteni. Hát majd meglátjuk kinek a problémája. Először lehet, hogy az enyém, aztán megint a tied lesz. Minthogy szombaton nincs ott Don, igy vasárnap reggel beszéltem vele, persze nem fejtettem ki a dolgokat részletesen neki, ha érdekli majd úgyis megkérdezi. De a lényeg az, hogy megmondtam, hogy nincs csere. Adam egyből jött utánam, hogy mit beszéltem Donnal, hát mondom a szabadnapomról. Hát nem volt őszinte a mosolya. De mondtam neki, hogy te kezdted... Miért várja el valaki tőlem, hogyha velem patkányként viselkedik, utána majd én még szivességet teszek neki? Bocs, de ez nem tündérmese. Azaz, hogy mégis, mert jó tett helyébe jót várj. Hát a szombat reggeli egészpályás letámadás legalábbis nehezen értelmezhető igy. Még reggel mikor találkoztam a barátnőjével, neki is elmondtam, hogy semmi problémám vele, meg hogy rendes lány, de a barátja az enyhén szólva furcsa arc. És hogy meg kell értenie az én szempontjaimat is. Hát szerintem nem értett meg rendesen, na de mindegy. Legalábbis nem Adam verzióját hallotta először. Persze ez az egész jobb, mint egy istenverte szappanopera. Mert itt, hiába én állok nyerésre, nincs vége. Pletykákat hallottam, hogy bosszút fog állni. Igaziból én nem félek tőle. De azért valami elkezdődött legalábbis úgy néz ki: patkány üzemmódból átváltott vakondba. Ma kaptam egy telefont a konyhán. Pont amikor este a salátabárt pakoltam. Allen volt az, a Forest Acres konyhafőnöke. És mint ma megtudtam Donnak a főnöke is. Erről a szabadnapcseréről akart velem beszélni. Hát nem kalkulálta bele a történetbe, hogy én nem tudok jól angulul pláne nem telefonon keresztül. És pláne nem úgy hoyg körülöttem az asztalokat pakolják (mert ma este dizsi volt), hangzavarban. Úgyhogy nem sikerült velem beszélni, helyette Donnak mondta mi van. Mint utólag kiderült nem önszántából hivott fel, hanem bizony Adam átment hozzá (ma szabadnapja volt úgyhogy ráért). Na de sebaj. Talán nem hiszi el, de igazából én nem ijedek meg attól, hogy ilyen vagy olyan főnökkel kell beszélnem. Ha valakit érdekel én szivesen elmondom neki a saját véleményem, ahogy itt leirtam. Azért annyit be kell ismernem, első próbálkozásnak nem rossz. Csak ennél egy kicsit jobban kell tudni ásnod.

Most mesélhetnék ezt vagy azt még a lengyelekről, de felesleges. Annál is inkább mert lehet, hogy valaki ezt leforditja nekik. Ugyanis van a lányok között valaki, aki nagyon jóban van velük. Mert neki megéri. De a nevét akkor se fogom elárulni. Annál is inkább mert biztosan olyan is olvassa a blogot aki teljesen máshogy ismeri őt. Na de most arról szól, hogy én, hogy gondolom. Hát bizony én is tanultam valamikor vállalkozás-elméletet és hallottam a SWOT elemzésről. Még ha az egész baromság is volt. Na szóval az illető valószinűleg  valami hasonlót csinált két potenciális társaságra, akiknek van autója. A lengyelekre és ránk. Vagyis  költség-haszon elemzést. És a mérleg a lengyelek javára dőlt el, igy velük barátkozik. Mert ők biztosan el tudják vinni valahová, mert 7 személyes az autójuk (egy Dodge Caravan, szombaton vezettem és olyan lomha mint egy busz) Már a kezdetek kezdetén furcsálltuk, hogy azt mondta, ha van hely az autóban akkor a lányok közül mindenképp őt vigyük. Erre azt válaszoltuk, hogy nem akarunk emiatt elenségeskedést a lányok között, de azt mondta, hogy ez nem probléma. Aztán látta, hogy annyira nem vagyunk hajlandóak kivételezni vele. Igyhát nem velünk barátkozik. Mára annyira elfajult a helyzet, hogy nem is szól hozzánk. Azért furcsa, hogy együtt vagyunk egy buliban valakivel, aki ugyanúgy magyar és mégcsak nem is szól hozzánk. De hiába az identitástudat fontos dolog. De nézzük a jó oldalát: legalább nem játszik két oldalra. Ő döntött. Csak furcsa, de ennyi az egész

Azt hiszem kezd terebélyesedni a bejegyzés de most nem érdekel. Holnap szabadnapom van, úgyhogy nincs hatharminckor ébresztő. De most inkább az előző, vasárnapi szabadnapról beszélek. Ja de még előtte, szombaton megint buli a kastélyban, megint jól sikerült. Mármint részemről nem annyira. Persze semmi rossz nem történt, csak annyi, hogy nem ihattam. Mert előtte Petivel és Pistivel kö-papir-ollót játszottunk és ezzel eldöntöttük, hogy ki vezet. Elvileg én nyertem, de aztán kiderült, hogy a szabály az, hogy aki nyer az veszit, és igy vezet. Hát mindegy én ezt nem értem. Na de jó lesz nekem a kóla és a narancslé is aznap este. Aztán este, ahogy már azt irtam a lengyelek autójában vittem haza a lányokat, mert ebben mindenki elfért. Először egy kicsit féltem tőle, mert ez kormányváltós autó (mármint a váltó az automata, de akkor is a kormányoszlopon van) és hogy nem tudom kezelni, de minthogy kiirja a műszerfalon, hogy milyen állásban van, igy nem vészes. Csak tényleg lomha egy dög. Nem úgy mint a mi jó öreg Chevrolet Monte Carlo SS-ünk, amit tényleg imádok vezetni. Eddig a legtöbb amit beleraktam az egy nap alatt több mint 400 mérföld volt, mert elmentem Augustáig, Maine állam fővárosába, onnan meg Bar Harborba le az óceánpartra.  Ez valahogy kimaradt a bejegyzések közül de sebaj majd utólag pótolom egy szép képes összeállitással. Szóval, hogy témánál maradjak a vasárnap megint túl hamar eltelt, de azért jó volt. reggel megint a bolhapiacon inditottunk. Úristen ezt múlt hét óta még át se rendezték, majdnem minden ugyan az. Hát lehet, hogy nem éri meg többször elmenni. Aztán meg megint a lányokat áthoztuk ide, ebédeltünk, megint steaket, aztán eldöntöttük mit csináljuk délután. Hát ne már shopping megint az nem volna jó. Na de maradtunk North Conwaynál és elmentünk moziba. Megnéztük a Predátort. Hűha. Hát már csak azért is megéri megnézni, mert Nimród Antal rendezte. Nem, nem irom le magyarul a nevét, mert egy ilyen film a Kontroll rendezőjétől szégyen. Egy fos. Látványra talán annyira nem volt rossz, bár volt néhány effekt ami annyira bénán sikerült, hogy egy 10 éves B-moziba is ciki lenne berakni. Meg unalmas. És egyáltalán. Valahogy nem hat meg, hogy rasztafejű medvedisznóember harcol a főhössel. Aki dzsungelben kalandozik. Hát minek ment oda. Úgy kellett neki, mert ott volt a csúnyagonosz predátor is.

Eztán a lányokat hazafuvarozták én ott maradtam North Conwayban várva a második körre, Zolival. Elmentünk megnézni a Conway Scenic Railroad állomását, ahonnan régen Bostonba indultak a vonatok, de a hatvanas évek elején bezárták (ekkor már itt tetőzőtt a motorizáció, úgyhogy el is hiszem, hogy nem volt gazdaságos) Hiába itt olcsó a benzin és sok az autó. De a hetvenes években megint megnyitották, mint amolyan múzeumvasútat. Mert túl szép arrafele a kilátás. Eztán a benzinkúton vettem egy pakk Rolling Rock (sört) ami talán nem is volna emlitésre méltó, csak azért mondom, mert a hűtőajtón láttam egy kiirást ami megtetszett: "Nem vagy még 21? Nem vehetsz sört. Olyannak veszed, aki még nincs 21? Az többe fog kerülni, mint egy 12-es pack..." Ajaj. Szerencsére már elfogyott és nem került többe. Aztán a nap utolsó élménye, egy újabb amerikai filing amit ki kellett próbálni, az pedig a Pizza Hut. Beültünk igy öten, merthát lakjunk jól. 14 a medium size pizza és 16 a large. Ne viccelj két dollár a különbség? Hát persze, hogy a nagyot vesszük. Aztán kezdünk aggódni, mert másik asztaloknál egy család rendelt magának egy Large pizzát, mi meg fejenként egyet. Aztán amikor megkaptuk, hát mondom elbánok én ezzel hát nem is olyan nagy (csak akkora mint nálunk egy normál méretű pizza) én otthon egyedül megeszek egy 50 centiset. Igen ám. De ez vastag tésztás és nagyon durván zsiros. Szóval a felénél tovább én sem birtam. A többit hazavittük. ez az egész 20 dollárba fájt, életem legdrágább pizzája. Na de ezt is kipróbáltuk. A pincérnő egyébként egy orosz csaj volt.

Na jólvan már csak keveset irok, már nagyon elég. Múlt hét szerdán szabadnapomon nyitottam itt bankszámlát. Nem is akkora nehézség megcsinálni, és ingyenes is. Erre olcsón rárakhatom a fizetésem. Igaz, hogy el kellett menni érte North Conwayba a Citizen Bankhoz, meg kellett hozzá a tartózkodási engedélyem, és a tábornak külön is igazolni kellett, hogy itt dolgozom, de ezzel együtt se volt nehéz. Ráadásul a bankosnéni is kedves volt. Persze, ez a dolga. Azt mondták, hogy 7-10 munkanap mire a kártyám megérkezik, de már hétfőn itt volt. Uccu neki aktiváltam telefonon, pedig a telefonos angolban nem vagyok jó, de azért csak sikerült lebeszélnem az ügyintézővel. Gondolom a végén már csak azárt is aktiválta mert tudta, hogy nincs még egy hülye aki ennyit szenvedne az aktiválásért, úgy hogy nem beszél angolul. Meg nem érti rendesen a kérdéseket és csalni akarna a kártyával. Na de hogy ezen is túl vagyok, végre megvettem a netbookot a Wal-Mart internetes oldalán. Nekem pont ilyen gép kell: kicsi könnyű és hordozható. És 9,5 órát bir az akksija. Egyébként Dell 1012 Obsidian Black, 10,1 colos monitorral. Egy napos szállitással rendeltem, ezért elvileg már holnapra itt van. Meg jön hozzá táska, vezetéknélküli egér és fülhallgató, meg USB hub is. És mindez kevesebb, mint 300 dollárért.

Na tök jó, azt hiszem, mindent leirtam amit akartam. Ugye milyen sokminden történik errefele?

Hát azt hiszem már régen nem jelentkeztem. Hiába, nem volt miről irni eddig. Azaz engem nem kell félteni, mindig mindenről tudok irni. Csak eddig leginkább panaszkodtam volna, van is ilyen vázlat itt a posztok között. De lehet, hogy az már vázlat is marad.

Most viszont regélek egy kicsit a tegnapi napról. Ez volt Július negyedike. Ez csak egy átlagos vasárnap lett volna, ha épp otthon vagyok, nagy ebéddel és sok-sok punnyadással, amibe belevegyülhet némi kutyasétáltatás is. De itt minden más. Hiszen itt azt mondják, hogy 234 éve irták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot. Hát srácok, maxi respect. Emlékszem középsuliban a törikönyvben volt 3 oldal, ami már akkor se érdekelt. Itt az iskolában meg csak ezt tanitják. Ja, bocs még a polgárháborút is. Lehet, hogy elsirnák magukat, ha tudnák, hogy nálunk pedig éppen augusztus 20-án lesz 926 éve, hogy Istvánt szentté avatták. Na de mindegy, ők ennek is örülnek.

Szóval Függetlenség Napja. Igen, az volt, nekünk is. Főleg azért, mert day-off volt, igy egész nap csak hesszeltünk. Az egész úgy kezdődött, hogy nem is Július 4-én kezdődött, hanem még szombat este. Hagyományokhoz hiven parti a kastélyban. És a hagyományokhoz hiven megint lebuktunk, de semmi gáz. Van aki erről az estéről azt irta a blogjában, hogy "tequilázgattunk" hát szerintem 2 liter tequila, ugyanennyi vodka és 30 sör azért egy kicsit több ennél. Na de mindegy, azt est különlegessége a Jelly Shot volt ami itt biztosan népszerű errefele, de azért nem akkora szám. Voltaképp gyümölcszselé csak viz helyett valamilyen tömény van benne. Nálunk ez tequila és vodka volt. Mindenféle szinben pompázott. Én csak 2-őt próbáltam ki belőle, azért felejthető, de mindenképp különleges. Főleg, hogy nem érzed az izét, csak azt, hogy már a gyomrodban van..

Szóval jó este volt, de fél egykor megjelent a triumvirátus plusz egy fegyverhordozó. Név szerint Jeremy, Bob az éjjeliőr, egy másik arc, aki névtelenségbe burkolózott. Meg ugye ki ne hagyjuk Jeremy hűséges követőjét, Huntert. Hát a látvány biztosan nem esett nekik jól, amennyi piát csak igy kapásból láttak. De érdekes mód nem szóltak semmit, csakhogy a lányoknak haza kéne menni. Buli vége, depibe fordult. De ne szomorkodj, hiszen következő nap egy nemzet ünnepel....hurrá...

Reggel ahogy felkeltem érdekes volt. Egyáltalán nem voltam másnapos, pedig a tequila az azért nem alkoholmentes sör. Úgyhogy nem tudom mi van, csillagkapu. A B-verzió szerint Miracle. Délelőtt elmentünk Pistivel a Flea Marketre, csak hogy kicsit beleolvadjunk a helyi közösségbe. Használtpiac, de még ennyi kacatot... De azért lehet találni jó cuccokat is. Minthogy a zsebemben apróval együtt kb 4 dollár lapult, igy nagy vásárlást nem tervezhettem, de azért beszereztem egy felespoharat 50 centért, amin egy fecske van és ráirva az, hogy  "Just a swallow" Aki érti érti, aki nem az nem. De szerintem tök jó. Ezenkivül tényleg sok bóvli. Pisti mondta is, hogy 3 szódásszifonnal itt mi lennénk a császárok. Néhány helyen könyvek is voltak, meg kellett állapitanunk, hogy itt az olvasási szokások - ennél fogva a használt könyvek is - kicsit mások mint azt otthon megszokhattuk. Ugyanis a 95% gagyi ponyva, amik valamikor mind bestsellerek voltak. Mondjuk Ős Davinci-kódok. De múlt héten, hogy voltunk North Conwayban egy könyvesboltban ott is hasonló a helyzet: utikönyvek 2 szekrény, kajáról szóló könyvek 2 szekrény, bestsellerek 3 szekrény, litriture (szépirodalom) fél polc.

Minthogy a használtpiacból is elég egyszer, eztán irány a csajok tábora. Akikkel találkoztunk azok másnaposok voltak. Egyébként a lánytáborba elvileg tilos bemennie fiúknak. Szólni kell a főnökségnek, hogy itt vagyunk és akkor kihivják azt akivel beszélni szeretnénk. Napersze. Van aki ettől parázik, de nálam a taktika az, hogy pofátlanul kell csinálni: bemész mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. És lehet, hogy az, mert eddig nem szóltak. Ezután lányok egy része át a fiútáborba, és ebéd, mert azért a steak-et mégse hagyjuk ki, hiszen ez a függetlenség napja... Aztán délután strand. A Saco strandja, kicist nehezebb volt megtalálni, mint gondoltam, de azért csak meglett a homokos park. Egyedül én mentem be a vizbe úgy, hogy teljesen, de jó volt. A többiek csak ilyen boka meg térdáztatás. Na jólvan.

Minthogy strandolásból is elég egyszer még egy jelentős esemény van hátra. Ez pedig a tűzijáték. Ez pedig nem Fryeburg nevű világvégi hely lenne, ha rendeznének itt tüzijátékot. Úgyhogy megint irány North Conway, csak ezúttal nem a Wal-Mart. Hanem valami park. Kétszer kellett fordulni, mert a csajok is jöttek. Mind a két fordulóban oda-vissza én vezettem. Először mikor odamentünk, hatalmas dugó volt, úgyhogy mielőtt a parkhoz érkeztünk volna, a többiek kiszálltak, én meg visszafordultam a csajokért. Hiába itt aztán tényleg mindenki kocsival jár. Durvább a helyzet mint Pesten. Pedig ez csak egy 3000 fős kisváros. Amikor másodjára is visszaértrem parkolóhelyet is csak ungarische vircsafttal sikerült találni, magyarul szabálytalanul, egy motel előtt, ami a többi amcsinak nem jutott eszébe.

A tüzijáték egyébként tetszett. Ha be kell sorolni, akkor valahol a szolnoki augusztus 20-ai és a pesti tüzijáték között van. Persze sokkal közelebb a pestihez. Szolnokon az már királyság ha  a 20 emeletes főlé sikerül lőni a rakétákat. Pedig a vizek fővárosa és 70000 ember lakóhelye, na de mindegy. Amiért érdekes volt ez a tüzijáték az az, hogy volt néhány új elem amit Magyarországon nem látni. Vagy legalábbis én nem láttam. Na majd később rakok fel képeket, de először el kell csórnom Zoliéktól. Nekem valahogy nem jutott eszembe gépet vinni...

Na aztán hazafele út, először csajokkal, semmi gáz. Aztán visszamentem a fiúkért. Hát hazafele félúton, egyszer csak kék villogást látok a visszapillantó tükörben. Ajjaj ez a rendőrség és lemeszel. A szemetek bemértek. a 40 mph-s táblánál 60-nal mentem. Upsz. Hát ez adrenalinbombának sem utolsó. Még otthon se sima közúti ellenőrzésen kivül soha nem állitott meg rendőr, pláne nem büntetett. Arrébb megyek hatezer kilométert és nesze. Amerikában gyorshajtok. Azért elég para volt a rendőrrel beszélni, minthogy nem is értettem mindig, hogy mit kérdez. De minthogy látta, hogy nem vagyok amcsi, annyira nem ütközött meg ezen. Okés elvitte az útlevelemet meg a nemzetközi jogsimat és a kocsi biztositási papirját vissza a rendőrautóhoz. Aztán megint jön. asszongya szálljak ki. Na mondom vége itt vége a dalnak. Most akkor megyünk a fogdába...Elvégre Amerikát minden oldalról meg kell ismerni. Aztán meg arra gondoltam, hoyg részegségteszt, mint a filmekben, ilyen vonalonsétálós meg mittudomén. De semmi ilyesmi. Azért szállitott ki, hogy megirja a bünticsekket. Még testsúlyt és a magasságot is felirta. (Mondtam neki, hogy nem tudom mennyi poundban a testsúlyom, ő meg nem tudta átváltani kg-ről. Hát a magasság az még jobb: honnan tudjam hány láb hány inch vagyok??? Mondtam azt is a rendőrnek, hogy sajnálom erre annyi volt a válasz ne sajnáld, te pénzed...hát ez igen. Neal pénzével szivesebben fizettem volna... Egy szó mint száz a birság 103 dollár 25 cent. Hét ez nem hiányzott, mondjuk élménynek nem volt annyira rossz, csak kicsit drága. Az adrenalint meg kell fizetni. Még egy aspektusa van a dolognak: azt mondják benne leszek a helyi újságban, a Conway Daily Sun-ban. És teljes névvel. Nesze neked személyiségi jogok. Itt nincs ilyen. És tényleg, emlékszem a múltkor megtaláltam a neten, hogy ki követett el a környéken nemi erőszakot, név, fénykép, telefonszám, munkahely, cim, minden. Úgyhogy simán elképzelhető.

Minthogy kapcsolódik valamennyire az előzőekhez, irok máról is. Na nem a munkáról, teljesen átlagos nap volt. Hacsak annyiban nem, hogy ment a feszülés a lengyelek és köztünk. A lengyel-magyar barátság kezd új dimenziókat kapni. De erről majd egy másik posztban. Ma este is átjöttek a lányok, biciklivel, na nem mindenki, csak hárman. Na de, hogy ne mindig csak azt irjam, hogy lányok vagy csajok, név szerint Bea, Móni, Nóri. (Valójában arra feszitek, hogy már megtanultam a nevüket) Minthogy fél óra után megunták az itteni létet, mert csak punnyadtunk a counselor roomban haza akartak menni biciklivel szintén, de már sötét volt. Nem baj akkor is. Lámpa nélkül. Nagy nehezen sikerült meggyőzni őket, hogy ez nem jó buli olyan helyen ahol a kocsmába is mindenki kocsival megy. Szóval végülis elvittem őket. Hirtelen ötlettől vezérelve, amikor visszaértem elhitettem a többiekkel, hogy a rohadt rendőrök megint elkaptak. És most 193 dollár. A reakcióra viszont én se számitottam. Tényleg elhitték. Mert el akarták hinni. Mondjuk nem volt nehéz kitalálni egy ilyen sztorit, azután, hogy tegnap átéltem. De ők azt mondják, hogy ennyire úgy sem tudtam volna megjátszani, és ha mégis akkor enyém az oscar. Mert állitólag majdnem elsirtam magam. Szerintem annyira egyébként nem volt profi alakitás többször én is elnevettem magam, de ők nagyon hinni akarnak. Vagy csak nagyon hülyének néznek. Mondtam nekik, hogy a bünticsekket kinnhagytam a kocsiban, Peti és Zoli el is mentek megnézni a kocsit. Nem találták, másodjára is elmentek, hogy megnézik a csomagtartót is, hátha ilyen ravasz vagyok. Mondtam nekik, hogy a pótkerék alatt se felejtsék el... De semmi hát most erre mit mondjak? Ezt benéztétek. Vagy lúzerek? De még most is azt állitják, hogy csak eldugtam a  bünticsekket. És jót röhögnek rajtam. Valójában pedig én rajtuk, hogy ilyen könnyű őket beetetni.

Éjjel fél egy van és én blogot irok ahelyett, hogy aludnék. Pedig 6 óra és újra munka van. Épp ez a baj, hogy a mindennapjaimat ez tölti ki és ezért nem is történik semmi. Illetve ami mégis az csak a munkával kapcsolatos. Ha már a munkánál tartunk talán leirok egy s mást. Mondjuk azt, hogy nem tudok eleget pihenni, mert nekem nincs olyan tervezhető szabadidőm, mint a többieknek. Pontosabban vagy van vagy nincs. Mostanában inkább a nincs a jellemző. Tegnap az is megtörtént, hogy egyáltalán nem volt pihenő, reggel fél héttől este hétig. Amikor már délután nem nagyon volt mit csinálni, Dave még elémrakott egy nagy kondérban 120 főtt tojást, hogy na akkor most ezt kéne megpucolni...Na azért ez a nap kiboritott. Meg az is, hogy nap végére összeszedtem egy megfázást, úgyhogy most is épp minden bajom van a fejfájástól az orrfolyásig. De dolgozni ettől még kell. A többiek közül persze azt mondják, hogy ez lazsálás, hogy alig dolgozok, dehát ha nem tetszik, ki lehet próbálni. Ha napi 12 órában csak egy széken kell ücsörögni alvás nélkül az is fárasztó, itt meg azért ennél többről van szó. De csak azt hajtogatják, hogy zsemlét pakolni vagy fagyit merni nem akkora aktivitás, mint mondjuk pincérkedni. Ez még lehet igaz is, csak az időtartam nem mindegy. Egyébként nem panaszkodok, maximum csak itt a blogban, már csak azért se mert úgyse hiszik el. Cserébe én pedig azt gondolom, hogy nem biztos, hogy annak van a legnehezebb munkája, akinek legjobban sir a szája. És most nem arra célzok, hogy nekem a legnehezebb, mindegyik másért szar és nincs is értelme hasonlitgatni, ezt én már régen megtanultam, már csak másoknak kellene.

Azért előfordulnak szélsőségek is, már ami a munkát illeti. Például már megtörtént az is, hogy Adam a lengyel srác meg akart verni. Hiába, kezd egy kicsit árnyalódni a kép róla is, nem biztos, hogy olyan jó arc, mint ahogy azt legutóbb irtam. Valami szar apróság miatt képes nekem esni, csak azért, mert azt mondtam, hogy az nem az én feladatom. Még emlékszem tavalyról, elég szánalmas volt, amikor két pincér egymásnak esett, úgyhogy most én nem vettem fel a kesztyűt, egyszerűen nincs értelme. Pedig amikor előadja magát, hogy ő mennyire dolgozik én meg mennyire nem, azért én is ütöttem volna. Aztán késöbb mondtam neki, hogy az agresszió nem célravezető, egyébként sem félek tőle. Aztán úgy nézett ki, hogy megértette, bocsánatot kért azért, hogy agressziv volt. De aztán ahogy telnek a napok (ez már egy hete történt) inkább úgy áll a dolog, hogy nem megbékült, csak stratégiát váltott. És inkább a hátam mögött ügyködik. Bár ez lehet, hogy csak rossz megérzés. Néha mintha kibeszélne a társai között lengyelül,  de mivel egy büdös szót nem tudok ezen a nyelven igy nem tudom mi történik.

3 napja jelentkeztem utoljára, ezalatt se történt túl sok minden, bőven belefér egy blogbejegyzésbe. Bár már most tudom, hogy hosszúra fog sikerülni. De talán tőlem ez nem olyan szokatlan. Szóval a hivatalos verzió szerint se erőm, se időm nem volt blogot irni. A félhivatalos verzió szerint mostmár nem hatan vagyunk a táborban, hanem mondjuk 156-an. És a gép azért sokszor foglalt, mert se a lengyeleknek, se a magyaroknak nem nagyon van saját laptopjuk. Meg azon kivül az előbb itt volt Dan (igen, a félkarú rabló, mert fél keze van - és most lehet mondani, hogy szemét vagyok -) és hihetetlen érzéke van ahhoz, hogy pont akkor jelenjen meg, amikor leülnék blogot irni. Délelőtt is megcsinálta. Nem értem, hogy ha neki este csak annyi dolga van, hogy megvacsorázzon, miért nem tud akkor leülni a géphez, amikor nekem (és mindenki másnak) a konyhán kell dolgozni, még több mint egy órán át. Na de most szép szolidan elküldtem. Mondtam neki, hogy mindig akkor jön amikor épp csak leülök a géphez. Azt mondta, hogy jólvan akkor majd holnap. Hát én is valami ilyesmire gondoltam. Egyébként az elmúlt napokban a csajok is mindig itt voltak és azért is foglalt volt a gép. Hiába, a Forest Acresben még rosszabb a közös gép. Mondjuk én örültem neki, hogy itt voltak. Holnap day-offunk lesz, ennél fogva buli is, de Ők most valahogy nem maradtak itt. Talán azért, mert holnap itt zárva a konyha és ezúttal mindenki a Forest Acresbe fog menni kajálni. Szóval az eddigi takaritgatás után mondhatjuk, hogy most éles bevetés...

A legutóbb talán úgy irtam, hogy még nem biztos, hogy kitchen helper leszek. Hát most tudatom mindenkivel, hogy mostmár biztos. A stációk úgy voltak, hogy először örültem neki, merthát elköszönhettem Jacksontól. Aztán mikor már második napja csináltam, rájöttem, hogy nem akkora buli ez, ugyanis volt, hogy korábban kezdtem, mint a többiek és később végeztem. Vagy reggeli és ebéd között egyáltalán nem is mehettem el, mert végig meló volt. Aztán a harmadik stáció az, hogy megint örülök neki. Most utóbb azért, mert tegnap leültettek megbeszélésre Don-ék, és megbeszéltük az időbeosztást. Pontosabban ők elmondták én meg meghallgattam. De mivel számomra nem volt előnytelen az eredmény, igy nem is volt min vitatkozni. Ugyanis két jelentős engedményt kaptam: hivatalosan minden nap 9-től 19 óráig kell dolgoznom, a másik pedig plusz egy szabadnap. Vagyis nem kell mennem dolgozni se szerdán, se vasárnap. Az előbbi, a 9-es kezdés, kicsit érdekes dolog, hiszen addigra már lemegy a reggeli és nem tudom a többiknek hogy segitek ott. Ez talán kicsit túl sok engedmény. Pláne, hogy Adam, a másik úgymond kitchen helper reggel hétkor kezd. Ma ennek kapcsán meg is kérdeztem Don-t, hogy ez hogyan lehetséges, azt mondta, hogy az csak egy papir...Hát akkor jól van. Mindenesetre a 2 szabadnap az biztos. Szerintem kezdeni meg legtöbbször majd a többiekel fogok majd. De meglátjuk még. Azon a plusz szerdai szabadnapon, mivel holnaptól van kocsink, elmegyek egésznapos kirándulásokra. És Maine államot biztos, hogy bejárom. Igaz, hogy ekkor senki más nem lesz szabad csak én, még a lányok közül se. Igy hát valószinűleg egyedül megyek. De még mindig jobb egyedül, mint sehogy.

Ne haragudjatok, most lelépek. Hoztak sört. És hivnak a kastélyba. Ennek nem tudok ellenállni, úgyhogy majd később befejezem.

Aki ennek ellenére befejezné, annak nem szabad blogot irni...

Néhány órával és mégtöbb sörrel később..

Na szóval beerpongoztunk. Igazából annyi a lényege, hogy két csapat van és az asztal tulsó végén álló poharakba bele kell dobni egy pingponglabdát. Ha beletalálsz, akkor az ellenfél iszik. Meg amúgy is. Nem egy bonyolult játék, de ideig-óráig el lehet vele szórakozni. Most is két lengyel srác volt a nyerő (az a kettő aki nem tud angolul) nem tudom, hogy csinálták de mindenkit sorra vertek. Azért az egyiküket a legutolsó körben csak elvertem, ezután ment mindenki aludni. Nesze neked, Polish power! Én meg felkerekedtem, hogy befejezzem a blogot. Éjjel fél kettő elmúlt,és én még mindig gépezek. És ami még érdekes, hogy a fél főnökség fenn van. Előbb találkoztam itt a Field Office előtt Jeremy-vel (és Hunterrel), Moe-val és a nemtudomanevét csinos titkárcsajjal is. Lehet, hogy betegek. Vagy mondjuk zombik. ez utóbbi jelen körülmények között simán elképzelhető. Engem csak azért nem bántottak, mert a táborozó kiskölyökökre várnak és nem stafftagokra. A többit elővigyázatosságból nem irhatom le, sose lehet tudni, hogy Moe-nak vagy Neal-nek hol vannak kémeik.

Hogy aztán mit csinálok, mint kitchen helper? Hát sok mindent, pont ettől jó. A többiek kicikiznek, hogy reggelente csak azt várom, hogy a kávé elkészüljön. Miközben a többiek hajtanak, merthát pincérek. Azért az nem teljesen igaz, hogy lazsálnék, csak éppen amikor a népek reggeliznek, abban a 20-30 percben semmi teendő sincs, mármint a kávéfőzésen kivül. De ezenkivül krumplit csomagolok, zsemlét pakolok, fagyit merek, a lehető legtöbb különféle dolgot kiporciózom a következő kajáláshoz. Plusz amit még Betty, Don, Dave együttesen kitalálnak. Azért igy hárman már egész kreativak, nem kell aggódni. A kedvencem egyébként a krumpli csomagolás: két napon keresztül egy csomó krumplit be kellett csomagolni alufóliába vacsi előtt, hogy megsüthessék. Aztán vacsi után pontosan ugyanezeket a krumplikat kicsomagoltam az alufóliából és kidobtam a kukába, abba amelyiknek a disznóknak való kaját gyűjtjük. Nem kell aggódni, nem a tábornak vannak disznói, hanem az egyik karbantartónak. Pedig szép dolog lenne a táborozó gyerekeket az életre nevelni, mondjuk minden vasárnap disznóólat takarithatnának, mint én még régebben apámmal a nagymamámnál, Siójuton. Ja a másik kedvencem a kuka: nem tudom, hogy másnak ez feltűnt-e, de a kukák fedelére (ami levehető) rá van irva, hogy a nyitáshoz emelje fel, a záráshoz pedig tessék lenyomni. Végülis igaz, hátha még valaki beperelné őket, miután lefelé nyomva akarta leszedni a kuka tetejét. Meg aztán ki kellett mernem olyan 100 adag fagyit, aminek kb. a fele arra volt jó, hogy másnap kimossuk őket a tálkákból. Szóval hihetetlen szinten megy a pocsékolás. amit itt tálcástól boritunk a kukába naponta, abból még egy kisebb magyaroországi falu jól lakna.

Itt Sysco az Isten. Hát tény és való - bár a gondolat nem tőlem származik - de egy európai séf itt az első nap elsirná magát. Ugyanis gykorlatilag minden kaja a Syscotól érkezik, ha nem közvetve, akkor közvetlenül. Sőt minden más is, a villáktól a tányéokon át az italporokig minden, de minden. Hogy tojásrántotta kell reggelire? Semmi gond elő az 5 literes felvert tojásos üveget és hajrá...Egyedül a chips és a zöldségek érkeznek más beszálitótól. De a zóldségek is, nem tudom mennyire természetesek, de itt minden vöröshagyma akkora mint egy sárgadinnye, hogy  a sárgarépáról már ne is beszéljek. Fokhagyma? Ne szórakozz már, 1 gallonos üvegben poritva esetleg. Szóval önálló munka alig van. Ezek egyike a vasárnapi sztéksütés, meg  a sajtburger húspogácsája. Ezen kivül gyakorlatilag minden Sysco-kaja fagyasztva érkezik. A tejre pedig rá van irva, hogy !mesterséges növekedési hormont nem tartalmaz!" Végülis úgyis a természetes hormon a lényeg, attól lehet nőni... Egyébként a tej zsirtartalma 1 százalék, ezen kivül, csak 0%-os skim milk van. Ha megettél 3 sajtburgert, épp itt az ideje, hogy zsirmentes tejet igyál, nehogy elhizz.

Közben otthon is zajlanak a dolgok. Például Édesanyámat lovaggá ütötték. A vialicskai sóbánya lovagjává, mert sokat tett a lengyelekért. Hát ez biztos is. Mondjuk nem igazán értem, hogy a sóbánya meg a lovagok hogyan férnek össze, de azért jó. Ha régen voltak bányalovak, akkor minden bizonnyal bányalovagoknak is kellett lenniük, mert különben ki ült volna a sok bányalovon? Azért ezen az egy hetes iskolai kiránduláson Ő is jól elfáradt, de gondolom, azért nagyon sok élménnyel gazdagodott. Javaslom Drága Édesanyám, hogy a következő ilyen programot Angliába szervezd, és akkor hátha az angol királyné is lovaggá üt, mint Hopkins papát. Mert ismerjük a mondás: 1 lovag nem lovag 2 lovag fél lovag...és igy tovább.

Na azt hiszem mára befejeztem, majd egy kis idő múlva jelentkezek.

Update: Mostmár leirhatok mindent, mert befejeztem a küldetést. Annyi bizonyos, hogy jó nagy hülye vagyok. 3 db chipsért és 2 db banánért bementem a konyhába. Persze ez nem nagy szám, csak mindeközben a konyha zárva volt. Kvázi a bementem helyett használhatom a betörés szót is. Bár amúgy ha a konyha nyitva van ehetünk csipszet és banánt is. De nekem most kellett. Befele egy szórólap segitségével mentem, amivel kiakasztottam a tolóajtón lévő zárat. Éppen benn voltam, mikor az ebédlőben zajokat hallottam. Hát ezek voltak Jeremyék. Kicsit para volt. De aztán befejeztem a blogot, megvártam még lelépnek, ezután újra be a konyhába, és mert az ajtót a szórólapos módszerrel kivülről bezárni nem tudtam, igy bentről kellett kimásznom. Fel a mosogatópultra, onnan a polcra és át a falon, le a kinnt lévő asztalra. az eredmény néhány kék-zöld folt az alkaromon. Hogy megérte-e? Nem, egyáltalán nem. Egyetlen pozitivum egy jó adag adrenalinlöket. De akkor is hülye vagy. Nagyon.

No hát ezen is túl vagyunk. Mostmár teljes a kitchen staff létszáma, mindkét táborban. Tegnap félbehagytam a bejegyzést, mert hát ahogy mondtam, csak addig irom... De talán jobb is, hogy nem derül ki, hova mentünk. Bár őszinténszólva nem kell túl nagy logika hozzá, hogy valaki kitalálja. Annyit még azért elmondok, hogy én nem láttam semmit és nem is csináltam semmi rosszat.

Szóval tegnap, ahogy begördült a busz, végre mindenkivel találkoztam. Lányokkal is, igaz nem beszéltem velük túl sokat, mert a papirokat kellett közben intézniük, aztán meg vacsoráztak. Megmelegitettük nekik a vacsiról megmaradt pizzát, persze én segitettem Jeremynek kipakolni, merthát örültem a többieknek, még akkor is, hogyha aznap daz-off-om volt. Ha nincs kedvem, akkor valójában egy tálcát se kellett volna arrébb raknom, akkor se szólhatott volna senki egy szót sem.

Meg aztán találkoztunk a lengyelekkel is, akik 3-an vannak. Elején volt egy kis feszülés, ami sajnos pont engem érintett leginkább. Kezdtem is aggódni, hogz igy nem leszünk túl jóban a lengyelekkel, ami hát azért mégsem volna jó, hiszen azért a történelmi tradiciókat nem lehet meghazudtolni.

Történt ugyanis, hogy az egyik közülük, Adam odaállt elém érkezésük után kb. 20 perccel, hogy ahol én lakok a kastélyban az az Ő szobája volt régebben, és mivel harmadjára van itt én meg csak másodjára, ezért az a szabály a kastélyban, hogy nekem ki kell onnan költözni. Talán mondanom sem kell, azért erre gondolom mindenkiben felment volna a pumpa, mikor egyrészt már berendezkedtem, aztán 2 napig csavaroztam a dolgokat, javitottam a szobát és akkor jön egy arc, hogy akkor tünés. Hát ez nem igy működik. Aztán persze panaszkodott Jeremynek is, aki kérdezte, hogy én előre leosztottam-e a szobákat a magyaroknak, dehát mondtam neki, hogy semmi ilyesmiről szó sincs, azért ekkora paraszt nem vagyok, pláne, hogy lengyelekről van szó. Meg aztán azt is mondtam, hogy nem tartom túl barátságos lépésnek ezt igy mindjárt az elején, mikor én vártam őket is legalább annyira mint a magyarokat. És ebben igazat is adott. De aztán hála Dave előrelátásának ez a probléma is szerencsésen megoldódott, mert lezárt ennek a srácnak egy szobát külön, az emeleten. Mert Adam mindenképp ott szeretett volna lakni. Szóval igy minden rendbejött. És én is jól jártam mert maradtam ott, ahol eddig, saját, külön szobában, duplaággyal, kényelmesen.

Miután Jeremy közreműködésével a már akkor a kastélyban mindent lerendeztünk, csak arra vártunk, hogz Jeremy lelépjen. Azután előkerült a szobámból az este hatkor már bekészitett hűtőláda, benne úgy 24-25 doboz jéghideg sörrel. Bár meg kell hagyni, a lengyelek se voltak szégyelősek, mindjárt előkerült 2 ajándék-üveg. Az első amit ittunk, nem tudom pontosan leirni a nevét, a srác úgy forditotta, hogy gyomor-vodka, mert rendbeteszi a gyomrot, akár nálunk az unikum. Na hát ez valami hihetetlenül finom volt. Hasonló az ize, mint a becherovkának, de annál sokkal lágyabb. Pedig már a beher se rossz. Nagyon-nagyon finom volt. Aztán, hogy ez elfogyott következő a Zubrowka volt, erről már hallottam ugyan, de még sose ittam. Hát igazából nem volt rossz, de messze alulmúlta az előzőt. Ez már igy elég lett volna, de ekkor még Dave hozta amit múltkor neki ajándékoztam, jóféle törkölypálinkát. Ez is finom volt, de a többiekhez képest erős mint a méreg. Hiába mi magyarok tudunk alkotni. Az est fénypontja egyébként mindenképp az volt, hogy Adam, akiről közben azért mégiscsak kiderült, hogy teljesen jó arc, csak igy felállt és azt mondta, magyarul: "Lendzsel, madzsar két jó barát". Az amolyan pohárköszöntő volt, persze lehet, hogy igaziból csak engem hatott meg. De engem nagyon. Meg az is jól esett, amikor Dave mondta, hogy, na most majd nem beszélhettek magyarul, mint  tavaly, most muszáj lesz angolul... És erre megint csak Adam azt mondja, hogy "Eszetekbe ne jusson, a magyar az olyan szép nyelv, használjátok. Nekem is meg kéne tanulni." Hát most erre melyik magyar szólna rosszat? Számomra megható dolog, azért, hogy az otthon már-már közhely szinten emlegetett lengyel-magyar barátság tényleg működik a valóságban is. Hiába vagyunk mindannyian éppen 6000 km-re Otthontól.

Persze, azért eljött a ma is. Márpedig, hogyha ennyi mindent meg kellett kostólni, az nem múlik el következmények nélkül. Mondanom se kell, reggel fájt a fejem. De kit érdekel, szép este volt. Ma viszont belekóstoltunk a valódi életbe...reggel még kevesen dolgozunk a portán mert a 2 lengyel, a 2 új magyar srác (meg egyébként az összes lány) ahogy tegnap is mondtam, elmentek Portlandba social security numbert csináltatni. Igy az tányérmosogatáson kivül ma egy kis időre újra nagyedénz-mosogatásba is belekóstoltam, Petivel ketten csináltuk. És rájöttem, hogy még mindig utálom ezt csinálni. Meg ugye a kezem is kikészül tőle, szerencsére, azért ehhez egy alkalom nem elég. Délben meg már az egyik lengyel srác csinálta. A másik két lengyel srác egyébként érdekes, ugyanis egyáltalán nem beszélnek angolul, csak néhány szót értenek meg. Dehát istenem, a koszos edények semmilyen nyelven nem beszélnek, angolul se. Én ma pont a tányérmosogatónál összekerültem az egyikükkel, ő készitette elő az edényeket. Hát én magyaráztam neki, nem sok sikerrel. Amit nagyon muszáj volt, hogy megértsen, azt elmondtam Adamnak, Ő meg leforditotta lengyelre. Eztán dolgozott a srác, nem kerüli a munkát, csak még bele kell jönnie. De nem lesz baj. Azért az aranyos volt, mert azt a szót azért ismeri, hogy "finish", ezért aztán amikor mindig mondtam neki egy mondatot, amiben szerepelt ez, akkor mindig abba akarta hagyni a munkát. Pedig amit mondtam neki az arról szólt éppen, hogy még ezt meg ezt el kell mosni, pultot letakaritani és akkor vége. De azért ezt a szót jó, hogy ismeri, elvégre elég fontos, különben még megtörténhetne az is, hogy sohase hagyná abba...

Na de azért történt ma más is. Úgy néz ki, hogz hárman vagy 4en összefogunk és bérlünk egy autót Bettiéktől. Elég jutányos áron, heti 100 dollárért. Igaz, hogy egy lepukkant 10 év körüli Chevrolet Monte Carlo SS ről van szó, de megy. És mivel Betti férjének autószerelő műhelye van, igy meg is javitja nekünk, tehát motorikusan is rendben lesz. Egyébként egy 3 literes motor dübörög benne, ez errefele elég kicsinek számit. Ennek azért örülök mert igy nem leszünk bezárva ide, minden szünnapon elmehetünk valamerre. Igy aztán terevbe van véve - legalábbis részemről, de a többiekkel még nyilván egyeztetünk - a niagara, portland (bálnales) mt. washington, maine partvidéke, esetleg boston és ki tudja mi még micsoda. Meg persze nem kell könyörögni azért se, ha el akarunk menni moziba, csekket beváltani, vagy a wal-martba, outletbe vásárolni. Ami rossz benne az az, hogy elvileg 4-nél többen problémásan férünk el benne, márpedig magyarok öten vagyunk (a lengyelek külön rendezik az autót) és akkor még a lányokról nem beszéltünk. Pedig azért őket sem lenne jó itthon hagyni. Na de majd meglátjuk, egyelőre a kocsit javitják, vagy hétfőre lesz kész, vagz esetleg már hétvégére, ha szerencsénk van. Ma voltunk megnézni az autót, aztán, hogy visszaértünk elaludtam. Végre elmúlt a fejfájás. Aztán meg több counselor megjegyezte, hogy ááá te voltál az aki a counselor roomban aludt! Hát igen, hires lettem...De azért nem feltétlen ilyen hirnévre vágytam, bár igazából nincs ellenemre.

Egyébként Dave ma este mondta, hogy én elvileg nem fogok edényeket mosni, hanem kitchen helper leszek, vagyis Don-éknak segitek majd. Ezek szerint mégiscsak lesz belőle valami. Ennek nagyon örülök, igy változatosabb lesz a munka és az angoltudásom is jobban fejlődik. Merthát hiába szidom folyamatosan Jacksont, a mosogatógépet meg az edényeket, ők nem beszélnek vissza. Meg azokat is szidom, akik disznó mód esznek és még csak annyit se mondanak, hogy "Thanks" azért, hogy kiganézok utánuk.  Persze ők nem értik. Csak a lengyelek amikor azt mondom "kurva", merthát náluk is ugyanazt jelenti. Hát igen, mintha már irtam volna a közös történelmi gyökerekről. Egyébként itt a konyhai munkámmal kapcsolatban inkább nyugtával dicsérem a napot, holnap, azaz már ma, majd itt lesz Don, mindent megbeszélünk.

Ma már azért valamennyit beszéltem a csajokkal is, azt mondják, hogy jó a csapat. Ennek örülök, maradjon is igy. És Juli ténzleg hozott nekem unikumot, nagyon rendes. Pedig akkor se tehettem volna semmiféle szemrehányást neki, ha elfelejti. Csak majd győzzem kifizetni, túl sok a kiadás. A fizetési nap meg lassan közeledik csak.

És mára befejeztem.

Ezt a bejegyzést most csak maximum addig irom, amig meg nem érkeznek. Mostmár bármelyik pillanatban itt lehetnek. Igazából várom őket. Meg nem is csak én. Hanem például az a néhány doboz sör a a szobámban egy hűtőláda és sok jég társaságában. Persze túl nagy italozás nem lesz, mert vannak akiknek holnap el kell menii Portlandba social security numbert csináltatni (ez olyan mint nálunk a TB). De ez csak azokra igaz, akik még nem voltak itt. Én például holnap megint a konyhán melózok, meg még néhányan rajtam kivül néhányan. Úgyhogy ma nincsen ereszd el a hajamat. Meg egyébként is Moe letiltotta a lányokat. De sebaj, jössz te még az én utcámba.

Egyébként bulik azért itt is vannak, például most még ebben az egy hétben, amig a kölyökök meg nem érkeznek, biztos, hogy elvisznek mindekt is ilyen ismerkedős estre, valamelyik pub-ba Csakhát ugye az angol miatt nem könnyű, de az ugye kit érdekel. Meg aztán egy magyarnak az otthonról hozott zsebpénz hamar elfogy, ha egyszer a kocsmában a legolcsóbb sör is négy dollárnál kezdődik, az átlagár meg nyolc dollár körül mozog, ja és nem fél literes, hanem kicsivel több mint 3 decis sörről beszélek most, mert itt még a sört is képesek unciában mérni. Nem véletlenül választottuk előző évben sem a kastélyban ülős bulizós estéket. Mert az azért lényegesen olcsóbban megoldható. És 21 év alatt tényleg nem lehet inni, persze elvileg. Ezügyben én is szegtem már szabályt itt, Mitch kedvéért. És? Nem nagy ügy. Apropó Mitch, ahogy azt irtam múlt hétvégén minden ismerősöm elment Bostonba, a Red Sox meccsre, köztük Ő is. Aztán én csak hétfő reggelinél találkoztam velük és közölték a rossz hirt. Mitch úgy döntött hazamegy. És még vasárnap éjjel összepakolt és lelépett. És mivel Atlantában lakik, Georgia-ban az Államok másik felén igy kevéssé valószinű, hogy visszajön. Mikor kérdeztem a többieket, hogy de miért, csak azt mondták: homesick. Hát igen, azt hiszem igy már nem volt előzmények nélküli a dolog. Én azért láttam rajta, hogy nem volt boldog a srác, ahogy ezt már egyszer régebbi bejegyzésben irtam, csak akkor még megpróbáltam elviccelni. de a fene se gondolta, hogy ennek ennyire komoly következménye is lehet. Persze voltaképp örülhetnék is neki, hogy elment, mert még lógtam neki 14 dollárral, mert vett nekem egy akksitöltőt, ami ugye lehetővé, hogy az elmúlt 3 hétben sok hasznos és jó képet tudtam csinálni a munkáról, a helyről, vagy csak úgy általában saját szórakozásomra. Dehát itt van az a pont, hogy leszarom azt a 14 dollárt, inkább maradt volna itt. Sajnálom. Tényleg.

Ja tegnap még történt valami, amiről elfelejtettem irni. Tegnap Dexterrel meló után teszteltük az új hangcuccot amiről már irtam tegnap is. Közben egyébként dexter már egy kicsit szétcsúszott vagy nem tudom, lehet, hogy alapból ilyen, de felhivta néhány barátnőjét eléggé konkrét ajánlattal. Hát tény, hogy nem kertelt a srác. A többit mindenkinek a fantáziájára bizom.De nem jött össze a történet, aztán egyszer csak mondta, hogy mennie kell, én pedig meg kértem, hadd mehessek vele. Először úgy értettem hogy drug storeba akar menni, ugye alkoholt venni, de nem. Kicsit paráztam is, mert elfelejtettem hozni az útlevelemet, azt pedig mindig elkérik ha vásárolni akarok, hiába vagyok már 23 éves. Ja egyébként érdekes, hogy a pénztárosok nem szokták számolgatni, hogy születési dátumom alapján vagyok-e 21, vagy sem. Hanem beütik a pénztárgépbe és az kidobja az eredményt. Hát nem erőltetik túl magukat. Na de mindegy, most én nem akartam alkoholt venni, azért minden napra nem kell, meg még van is készleten. Csak ugye ha Dexter akar venni, és én ott vagyok, akkor azt hihetik, hogy nekem akarja venni és mivel nincs semmi nálam amivel igazolni tudom az életkoromat igy neki se fogják odaadni. Szóval paráztam, de nem tartott sokáig. Ugyanis nem drug store lett a vége, átmentünk New Hampshire-be, aztán befordultunk egy kis utcába, aztán egy még kisebb utcába (ekkor már megkérdeztem, hogy Dexter mégis

Megjöttek

Legalábbis senki olyan, akinek fontos lenne, mármint mondjuk olyan szempontból, mert majd Ő is átéli, mert mondjuk munkatársam lesz, vagy ilyesmi. Meg aztán anyukám se, aki épp Lengyelországban van iskolai kiránduláson, igy  Ő is kiesett. Mondjuk azért Tilla még itt van, már ha olvassa. Na de mindegy.

Szóval legutóbb szombat este jelentkeztem és azóta talán olyan túl sok érdekes nem is történt. De mivel ez az én blogom hálistennek nem is kell mindig érdekes dolgokat beleirni. Mint ahogy eddig, ezt se cimlapra szánom.

Vasárnap ugye szabadnapom volt, sajnos túl hamar eltelt és még nem is csináltam olyan túl sok mindent. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy már megint pont akkor nem volt jó idő. Dehát már megszoktam, ki van ez errefele találva, de nagyon. Ja, hogy el akartál menni valamerre? Nesze, akkor kapsz egy kis esőt. Vagy legalábbis egy kis hideget, hogy ne legyen kedved kimozdulni. Ahogy valaki még régen a szobám falára irta: Maine Kampf.

Ja igen, szobám. Elköltöztem. Nem, nem kegyelmezett meg nekem senki, úgyhogy nem a kastélyból, csak a szemközti szobába. Ez jobbnak látszott. Rálátni az ablakból a Sacora. Vagy mondjuk több polc van és jobb ágyak (csak egy kicsivel jobb). Na de ez még nem lett volna elég, mindig a maximumot kell kihozni mindenből, úgyhogy Davetől elkértem az akkus csavarhúzót, és csavarokat. Aztán uccu neki: átrendezni a szobát. Polcokat átrakni, titkos rekeszt kiépiteni (ne kérdezd mindek, elég annyi: csak úgy) Olvasólámpát beszerelni a szekrénybe, mert ugye hangulatvilágitás rulez...

A konyhán semmi különös nem történt. Dave az elmúlt két napban nem dolgozott, azt hittem keményebb lesz a munka, de nem sokkal. Sőt bizonyos szempontból jobb volt. Mert például az edénymosogatást sokszor rátukmáltam a counselorokre, én meg helyette Don-nak segitettem. Persze rohangálós munka, meg sok mindent kell csinálni, de jobb is igy, mert legalább izgalmasabb. Aztán Don kézdezte, hogy mit szeretnék dolgozni nyáron a konyhán én mondtam, hogy nekem jó az edénymosogatás, de szivesen segitek igy a konyhán is, mint most. Azt mondta lehet róla szó, de majd meglátjuk. Még megbeszéli Dave-vel. Egyébként egész jól kijövünk az öreggel, még akkor is ha általában minden kétszer kell elmondania, mert nem értem. De azért jó.

A konyhai személyzet jobbnak igérkezik, mint tavaly (már most itt az amerikai részt értve, nem a lengyel-magyar kooperációt) Mindenekelőtt nem jön vissza Anita, akit a konyhán mindenki utált. Én is. Főleg azért, mert ugy adta oda a kaját, mintha a kutyának adná. És kiabált. De persze mindezt csak akkor, amikor Don nem volt ott, akkor mindjárt főnöknek érezte magát. Éppen ma mondtam Don-nak, hogy örülök, hogy nem jön vissza, meg elmeséltem neki mi volt tavaly. Erre csak annyit mondott: Fucking Bitch. Na ezt most inkább nem forditom le, nehogy szó érje a ház elejét. Szóval a konyhán Dolgozik majd Don-on kivül, Betty és Dave. Ennyi. Szóval semmi gond nem lesz. Betty-vel csak tegnap találkoztam először, nagyon örült nekem. Mondjuk én is. Ő igazán rendes volt hozzánk tavaly.

Ennyit a konyhai dolgokról. Ja mégsem: egy kicsit panaszkodok még. A counselorok többsége igénytelen, legalábbis a munkára nézve. Nem értik meg az egyik alapvető konyhai szabályt: Meló után mindent letakaritunk, mindent. Mondjuk lehet az Ő helyükben én sem érteném meg. De nekik nem gond, hogy koszosan rakják el a tányért (amire a koszt Jackson még pluszban rá is sütötte. Vagy hogy egy halom kés mogyoróvajas maradt. De sebaj. A nagyon koszosakat kiveszem, a többit meg hát... Nem én fogok enni belőle, hanem ti. Ha igénytelenek vagytok a munkátokra nem érdemeltek mást.

Ja egyébként valami csoda folytán, holnap megint szadadnapom van. Háromszor megkérdeztem Dont, hogy biztos igy van-e. De azt mondta igen. Merthogy Dave nem volt ott 2 napig. Hát tök jó. Igy még ha összejön akár az is lehet, hogy elmegyek többiek elé Bostonba. Már ha innen indul a busz. Na de ezt holnap még meglátjuk.

Ma történt egy kicsit érdekes dolog is. Meló után épp a kastélyban a fürdőszobában voltam. És érzem, hogy remeg az egész ház. De szó szerint. Dexter új hangcuccot szerzett be. Durva, na ettől lehetnek majd bulik. Meg Dexter egyébként is nagy arc. A bulikról meg annyit, hogy megkérdeztem Moe-t, hogy átjöhetnek-e a lányok holnap este, meg lehet-e egy kis parti. De azt mondta, hogy nem. Senki másnak nem lehet igy nekünk se. Meg elhadart valamit én arra csak annyit mondtam, hogy yes. Ő meg azt, hogy No. Kiderült, hogy arról tartott kis értekezést, hogy alkohol meg csajok. Hát igy mondjak valamire igent. Persze, hogy nincs alkohol. Csajok? Hát persze, hogy nem. De talán jobb is igy. Végülis az érkezés estéjén mindenki fáradt lesz. Na majd talán szombaton. A kastélynak akkor is vannak bizonyos privilégiumai, talán majd Moe is belátja, ahogy tavaly megtette.

Lassan kifogyom a sztorikból mára. Azért van még egy valami, ami tetszett. Tegnap beszéltem Dan-nal, aki itt a táborban ha jól tudom horgászatot tanit. Nem counselor, annál azért már kicsit régebben van itt. Én egyébként csak félkarú rablónak hivom. Sokan azt mondanák ezért, mekkora szemét vagyok, pedig nem. Meg egyébként nincs is bajom vele.

Éppen itt ül a gépnél, ahol most én, én meg nézem a tévét néhány méterrel odébb, egyszercsak megkérdezi:

- Hogy  mondják lengyelül, hogy boldog szülinapot?

- Én: Nem tudom, de javaslom a google translate-t ott biztos le lehet forditani.

- Nemá, most tényleg hogy van??

-Tényleg nem tudom...

- Ja nem lengyel vagy?

- Hát nem. Magyar.

Egyébként az öregek közül sokan elfelejtik és mindig megkérdezik. Mert csak annyit tudnak, hogy valahonnan messziről. Hát igen számitásaim szerint 6676,79 km-ről.

Csak még egy - már abszolult nem fontos gondolat - a konyhán találtam egy könyvet, ami magyarul van. És a kokainról szól. Tavaly itt hagyta valaki és most ezt olvasom. Tök jó.

Na mára tényleg ennyi, pléne, hogy holnap megint egy hosszabb bejegyzést tervezek. És végre nem a táborról, sőt nem is Amerikáról. De nem valószinű, hogy szép bejegyzés lesz, sőt lehet, hogy sokan kritizálni is fogják. De ez van, ettől még leirom.

Hány napja is? Asszem 3 napja nem blogoltam. Na de sebaj, mondtam, hogy ritkulni fognak a bejegyzések. Pedig azért most van miről irni.

Például az van, hogy második napja a konyhán dolgozom. Összesen vagy 20-30 emberre főzünk, úgyhogy nem vészes a meló. Eddig mégis azért nem vettem rá magam a blogolásra, mert azért mégiscsak fárasztó a munka. Talán még önmagában a munka nem is lenne sok vagy rossz, sőt mindenképp különb a vécépucolásnál, ami mégis leamoritzál, hogy az egész napot elveszi, reggel héttől este hétig. Persze van közben pihenő, most még több is, mint a tábor alatt lesz (most olyan 2X3 óra a 3 étkezés közt) de arra mégis kevés, hogy kialudjam magam. Arra meg aztán végképp, hogy másnaposságot pihenjen ki.

Igen, más szempontból is mozgalmas volt ez a néhány nap. Tegnap csak ténferegtem meló után, olyan este fél nyolc körül. Megtalált 2 szobatársam, Jordan és Mitch, hogy át kell költözniük egy másik kabinba, igy hát nekem is menni kell. Fasza, még ma estére hiányzott egy átcuccolás is a kastélyba. Meg aztán rossz érzés is volt, hogy már nem a srácokkal lakok együtt, akikkel közel 3 hétig együtt voltam, szó szerint minden szar melóban. Meg azért azt hiszem ők is kedvelnek. Függetlenül attól, hogy voltak azért kommunikációs problémák, de azért el tudtunk beszélgetni.  Szóval akkor bőröndbe megint bepakolás, érdekes, hogy mostmár valahogy kisebb helyen is elfértek a cuccaim, pedig csak egy liter töménnyel volt kevesebb a táskámban. Aztán gyerünk, irány a kastély. Dave már kérdezgette, mikor költözök, Dexter meg már amúgy is ott lakik régen. Belépek az ajtón, megcsapja orramat az a jellegzetes édeskés füstszag, amit már előző nyáron volt időm megismerni. Na mi lehet ez? Hát füst. Vicces füst. Aztán mindketten nagyon megörültek nekem. egyből kináltak sörrel, hellyel, igy ebben a sorrendben. Hát igen, lehet azt mondani, hazaérkeztem, legalábbis táboron belül. Ez a kastély. Aztán persze nem kellett sokat várni a cigire sem, hárman elszivtuk a békepipát. Mert mégiscsak megérkeztem. És azért mégse illett volna visszautasitani. Hülye vagy, visszautasitani???

Mindennek hatása alatt, újabb körútra indultam, mert valamit még nem zártam le. Nem búcsúztam el régi lakó és szobatársaimtól, név szerint Brian, Josh, Jordan, Mitch és Ryan-től, úgyhogy vissza a régi kabinba, már mindenki javában csomagolt. Csakhát nekik fejenként volt 10-szer annyi cuccuk mint nekem, úgyogy ez kissé sokáig tartott. Sebaj, két körben pertut ittam mindenkivel, a nagyrabecsült Unicumomból, amit úgy döntöttem, hogy már nem hozok el a régi helyről, ennek el kell fogynia. És ebben nem is volt hiba. Mindeközben egyébként Michael Jackson bukaresti koncertjét néztük. Mert Brian Jacko rajongó és úgy negyed részig imitátor is.

Szóval azt hiszem méltóképp sikerült elbúcsúzni, még akkor is, ha ezután is majdnem mindennnap találkozni fogunk. De az már nem lesz ugyanaz. Ezután  következett az első éjszaka a kastélyban. Nem aludtam jól. Baromi hideg volt, fájt a fejem. És másnap 7-kor kezdeni kellett (reggel derült ki, hogy fél hétkor kellett volna)  a munkát megint.

Minthogy megint egy munkás nap következett, úgyhogy vissza a konyhára. Most nincsen nagy sürgés-forgás, mindössze 3 vagyunk Don, Dave és én. Meg minden kaja után besegitenek a counselorok. Igy is kéne mindig, dolgozzanak csak meg a kajáért. Egyébként én bevállaltam a munkát Jackson-nal, mint egyetlen játszópajtásommal. A nagyedény mosogatással meg szenvedjenek csak a counselorok. Egyébként ötven perccel kaja kezdete után már végzek is általában, úgyhogy nem rossz. A konyhán egyébként jó a hangulat, Don és Dave hozzák a szokásos formát. Ez hiányzott az eddigi munkából. Aztán ma reggel Don még dolgoztatott egy kicsit mosogatás után, ugye a fél órás késés miatt. Szalvétatartó-töltés, mustár előkészitése a hot-doghoz ebédre, szóval ilyen alibimunkák. Fejfájósan nem esett jól csinálni, de azért kibirtam. Ebédnél és vacsoránál már könnyebben elengedtek, mert azt mondták, hogy hétfőn és kedden keményebben kell majd dolgozni, mert Dave-nek szabadnapja lesz. Szóval ez tényleg húzós lesz. Mondjuk mindjárt azzal kezdve, hogy mindkét nap reggel hatkor jelenésem van a konyhán. De egyelőre csak addig látok, hogy holnap szadadnap. És ez király.

Hogy azért a mait megelőző két napról is irjak valamit, az utólső konyhán kivüli napom, a csütörtök semmi másból nem állt mint vécé- és zuhanyzótakaritásból. Minden, ami még vissza volt az Forest Acresben.

Aztán pénteken, azaz tegnap a konyhai melón túl, nehogy túlságosan elszakadjak régi énemtől, Jeremy még azzal is megbizott, hogy takaritsam ki a két mosdót és a counselor pihenőszobát (na jó, Longue) itt a Field Office-ban. Köszi. Ha nincs itt a mosodás srác akkor ezt is nekem kell. Annyi szerencsém volt, hogy a mosdókat 3 napja épitették teljesen újjá, szóval gyakorlatilag minden patyolat tiszta volt. De sebaj, azért a látszat kedvéért mindennek adtam egy kicsit abból az illatos kék trutyiból, amit fürdőszobatisztitónak neveznek.

Aztán még egy jeles esemény történt: konyhai ténykedésem kezdetével Neal közlendője is megváltozott. Párbeszédeinkből eddig se lehetett volna regényt irni, azonban mostmár az egész arra korlátozódik, hogy étkezésenként átlag kétszer, amikor szembetalálkozunk (mondjuk visszahozza trutyis tányérját) elorditja magát, hogy Balaaaaaazs! És kész. Jól sejtettem. Tényleg ősember volt előző életében. És akkor igy vadászott mammutra...

Ma pedig Jeremy 4-szer köszönte meg a kaját, már kezdtem furcsán nézni rá, amikor mondta, hogy kedves szobatársaim éppen Bostonban töltik a hétvégét egy Red Sox meccsen, és hivták őt, hogy mindent köszönjön meg nekem a nevükben is. Egyrészt a kurvaszátok, hogy én itt gürcölök ti meg Bostonban lebzseltek, másrészt azért mégiscsak rendesek vagytok, köszi. Sőt, inkább rendesek vagytok.

Na még egy jelentősebb esemény történt manapság és ezzel ez a poszt lassan kisregénnyé avandzsál. Mégpedig az van, hogy majdnem vettem egy netbookot, aztán pedig vettem egyet, interneten. Aztán pedig mégse. Tegnap este a Wal-mart honlapján olyan ajánlatot láttam, amit kár lett volna visszutasitani, el is határoztam, hogy megveszem kicsi fizetésemből megveszem azt a bizonyos dell notebookot. De kártyával kell fizetni, igy hát meg kell várnom a holnap reggelt, és megbeszélem Moe-val, aki kifizeti nekem én meg neki készpénzben. Hoppá. Ma reggelre ugyanez a netbook csak 70 dolcsival volt drágább. Hát igy már nem is olyan jó buli. Aztán hosszas hezitálás után mégiscsak rendeltem egy másik fajtát a Wal-Martból. És miközben ezt a bejegyzést irom, már visszamondtam. Merthogy nemrég voltam North Conway-ban a Wal-Martban és majdnem ugyenez a gép sokkal olcsóbb és még csak várni sem kell rá, hanem azonnal elhozhatom. Talán azért mert New Hampsireben nincs adó, de a különbség közel olyan 60-70 dolcsi. Azért nem mindegy. Tanulság, hogy New Hampsire szomszédságában ilyet nem rendelünk neten.

Na hogy a Wal-martos utazásról irjak egy kicsit, Dexter vitt el. Oda-vissza 20 mérföld alatt csak 2 sör fogyott (nem, én egyet sem ittam) és megálltunk egy benzinkútnál, mert Dexter meglátta egyik barátját. Mindezt nem is irnám le, de ez a barát egy olyan csúnya nő volt, akinél rondábbat eddig nem nagyon láttam (Talán csak a Viharsziget elején, de az csak egy film, ez meg a valóság). És a legjobb: van férje is. Aztakurva.

Egyébként délelőtt ahogy beváltottam a csekket a fizetésemmel, megkérdeztem, hogy mennyibe kerülne utalni a bankszámlámra, azt mondták nem is nagyon lehet, de ha lehet is akkor olcsóbb Wester Unionnal hazaküldeni. Hűha. Ennek egy amerikai bankkártya lesz a vége.

Na de mostmár tényleg befejeztem, elég volt. Holnap szabadnap.

Natessék tegnap sem irtam bolgot. Most semmi olyan oka nem volt, hogy elegem lett volna, csak szimplán nem volt kedvem. De talán eztán nem is érdemes irnom minden nap, hiszen majd amikor a konyhán dolgozok, az úgysem lesz annyira izgalamas. És márpedig lassan eljön a konyhás időszak is, péntek egyre közeledik. Ebéd után beszéltem Donnal (Ő lesz a tábori séf) mondta, hogy majd segitenem kell a konyhán. De semmi gond, én már várom ezt a melót. Meg aztán már feltöltötték kajával is a konyhát és mostantól zárva van. Eddig azt hittem, hogy Don beszédjét esély sincs megérteni, mert annyira furán beszél, tájszólással (már ha itt van olyan) de azért most egész jól elbeszélgettünk. És Don jó főnök, tőle (meg persze Dave-től) állandóan jó hangulat van a konyhán.

Egyébként tegnap és ma munka terén nem történt sokminden (bár több változás volt, mint amennyi a konyhán 2 hónap alatt lesz). Tegnap egész nap medencét takaritottam, szerencsére most leginkább a jó része jutott és megint a magasnyomású mosóval dolgoztam. Aztán ma délelőtt is medencéztünk, csak mostmár festettünk. Aztán edéd és 20 perc pihenő (erre visszajöttünk az Insian Acresbe) ahogy menni kellett volna dolgozni, engem itt felejtettek, vissza kellett értem jönni. Csak átjutottam a Forest Acresbe, mennék medencét festeni, de mondják, hogy nincs több festés. Nem azért merthogy nem jól dolgoztam, csak nem festhetek tovább és kész. Mondjuk érdekes lett volna azt mondani, hogy nem jól dolgozok, mikor kb. másfélszer annyi területet festettem le mint a másik srác Ryan (igen Ő a nike-s gyerek, mostmár tudom a nevét). Na mindegy én az ilyen dolgokon rég nem akadok ki, hogy ezt vagy azt kell csinálni. Egyszóval elküldtek megint takaritani. Úgyhogy délután megint vécét takaritottam. Ezúttal azokat a házakat, ahol a kitchen staff lakik majd. Nem is szalasztottam el a lehetőséget, hogy néhány képet készitsek a belsejükről. Ezek megtekinthetők a Forest Acres albumban a facebookon. Hát lehet, hogy nem túl biztató képek, de ez van. Minthogy tudtam, hogy ezekbe a házakba amgyarok költöznek majd, a fürdőszobákat is alaposabban takaritottam, mint amúgy. De sajnos szarból nem lehet várat épiteni. Vagy legalábbis nem jót.

Egyébként ma este újabb counselorok érkeztek. 2 srác Arizónából, és egy lány Új-Zélandról. Amikor Mondták neki, hogy én Magyarországról jöttem, egyből tudta, hogy Budapest. Azért ahhoz képest, hogy pont a világ ellenkező oldalán lakik, ez nem is rossz teljesitmény.

Egyébként egy kicsit jó érzés volt látni, hogy most nem én vagyok a legelveszettebb. Mondjuk ez az érzés holnapnál tovább úgysem tart.

Eltelt a hétvége, ráadásul nagyon gyorsan. És most megint 5 nap meló, illetve most márcsak négy. Ma 2 dolog közül választhattam: maradok a kabintakaritásnál (ami ugye leginkább vécé és zuhanyzótakaritást jelent) vagy megint medencetakaritás, ezúttal a Forest Acresben. Mivel igy a tizedik fürdőszobán túl nagyon untam az egészet, igy az utóbbit választottam. Hát igy most nem volt heverészés délelőtt.

Azért tanultam a múlt heti medencetakaritásból, mostmár rutinosabban mentek a dolgok, mondjuk mindjárt azzal kezdve, hogy mezitláb dolgoztam, igy egyik cipőm se ment tönkre.  Sőt azt hiszem ma lebarnulnom is sikerült. Vagy leégnem. Majd elválik. Egyébként maga a munka annyira nem volt húzós, merthogy nem értünk a végére, igy ma jobbára csak a magasnyomású mosóval tisztitottam a medencét. Rájöttem, hogy ezt még lehet élvezni is. Tök jó gép, ez a bosszú fegyvere. A medence önmaga undoritóbb mint az Indian Acresben volt, ebben már volt bónuszként döglött patkány, meg valami másik, zöld állat, amit már nem lehetett felismerni. És egy csomó ebihal. De a viz is túl sok volt, ezért holnapra is maradt, ennek külön örülök.

Viszont ezúttal vittem magammal fényképezőgépet is, úgyhogy mindent megörökitettem.

Amúgy meg a munkán kivül annyi a helyzet, hogy már megint egyedül vagyok holnap az egyik srácnak szülinapja lesz igy a többiek elmentek étterembe. Hivtak ugyan engem is, dehát pénz nélkül nehéz étterembe menni... Úgyhogy mi elmentünk Moe bácsival kajálni a középsuliba, egyébként vacsira steak volt, szóval annyira nem panaszkodhatom. Moe egyébként itt van, filmet néz az irodájában. Ja egyébként most kötelességemnek érzem a kutyákról is jelenteni, hát Moe-nak is van egy nemtudommilyen fajtájú kutyája, aki már 7 éves és Tayler-nek hivják. Ő az a kutya akinek már nem nagyon szerez örömet, ha simogatják (hát jó évről évre egész nyáron azért itt van vagy 200 gyerek). Mindenesetre annyit már elértem nála, hogy a Taylor, Gimmeapaw! vezényszóra eldől mint a krumpiszsák. Ez derék.

Aztán találkoztam Dave és Dexterrel a konyhában és nem, nem főztek. Ma beüzemelték a jégkészitő automatát és ezúttal nem a szörphöz kellett a jég, hanem a Vodka-lime hoz. Csak keményen. Egy korty erejéig megkóstoltam én is, hát elég durva cucc. Megkérdeztem Davet, hogy ezúttal mért csak egy literes vodkát vett, és nem szép nagy kétliterest. A válasz, mert nincs pénz. Úgy látszik nem csak én várom a pénteket.

Egyébként azt is megtudtam, hogy pénteken reggel már biztosan a konyhán fogok dolgozni. Lassan itt is beindul az üzem. Meg aztán a hétvégén már jön 25 counselor, de hogy miért két héttel a gyerekek előtt azt nem tudom.

Na de elég volt az irásból, amúgyis fáradt vagyok, úgyhogy lássuk a képeket:

Az elején igy nézett ki a medence

Ne bántsd, a barátunk!!!

Ha megmondod milyen állat ez, megiszok veled egy Unicumot!

Belátom nem egy előnyös kép rólam, de legalább nincs photoshoppolva...

A melós

A bosszú fegyvere - Most gyere, Neal!!!

A bosszú fegyvere II.

 Update: 22:30 Moe épp most hivott, segitség kellett neki. De mindezt olyan halálra vált arccal mondta, mintha a fél Field Office már porig égett volna. De semmi ilyesmi nem volt, csak egy kicsike méhkas. Természetesen az épületen kivülről, annak is a legmagasabb pontján. Dehát nagy létra ki, aztán tessék csak mászni. Persze nem én, hanem Moe bácsi. Én a kastélyban is pókokkal és szárnyashangyákkal élek együtt, igy ezekkel a méhekkel is tökéletes lett volna a szimbiózisom. Én csak világitottam. Ez nehéz feladat. De a méhkas nagyon magasan volt, létráról nem lehetett elérni. Fel kellett menni hozzá az erkélyre, onnan már egy székről is el lehetett érni a sprayvel. De ez mindig igy van, először a bonyolultabb módot kell kipróbálni, aztán ha az nem működik, akkor jöhet a legegyszerűbb. De a lényeg: gonosz, csúnya méhek elszigetelve. Vészhelyzet elháritva. Mission accomplished. 

Itt most reggel hat óra van, nem szoktam irni ilyenkor, de most mégis. Nem tudtam aludni. Azaz, hogy tegnap este 11 körül elaludtam itt a counselor longue-ban (hiába, kényelmes a kanapé) vagy hogy hivják, ahol a gép is van, aztán fél háromkor arra keltem, hogy hideg van. Egy kis éjjeli netezés után három körül, úgy döntöttem, hogy ideje végre aludni egyet rendes ágyban is úgyhogy visszakullogtam a szobámba, de nem, ment, ezért vagyok itt.

" Ha a hintaszékben elringat az álom,

De nem jön a szemedre, csak

Ott ül a párkányon..." (30Y)

Tegnapi napról teljesen felesleges felesleges lenne blogot irnom, mert igazából semmi sem történt, az idő nagy részét elgépeztem, levelet irtam, tanácsot adtam és msneztem. Meghát a többiek leléptek Bostonba, meg golfozni és megint nem kérdezték, hogy akarnék-e menni, mondjuk az más kérdés, hogyha bármi olyan helyre mentek ami pénzes, azt én buktam, úgyhogy lehet jobb is igy. A golfozás azért necces, hogy pénzes, de amúgy se érdekelt volna annyira, Boston viszont annál inkább. Na de mindegy.

Egy srác azért itt maradt, bár vele se találkoztam sokat, mert ő meg javarészt aludt. Egyébként ciki, de nem tudom a nevét, de igy másfél hét után furcsa lenne megkérdezni, pláne, hogy amúgy meg mindennap találkozok vele. Bemutatkozáskor biztosan elmondta, de mivel annyi embernek kell bemutatkozni, én akkor mindig csak kevés (vagy semennyi) nevet jegyzek meg, úgy se lehet tudni, kiére lesz szükség később. Egy kisebb sztori ugyanerről a srácról: múltkor épp tévézek, ő meg megáll előttem szép Nike csukájában és azt kérdezi, hogy szereted-e ezt? Pillanatnyi habozás után, hogy most erre mégis mit kéne válaszolni, mondam, hogy igen, jó. Aztán ismerik-e ezt Magyarországon. Hát mondom, azért Magyarország nem Afrika közepén van, persze, hogy ismerik. Most mondanám, hogy lúzer, de amúgy jófej srác, úgyhogy nem.

Ja egyébként múltkor irtam a zászlóról, megkérdeztem, hogy miért van az, amit leirtam, hogy felvonni gyorsan, le meg nagyon lassan. Túl nagy magyarázatot nem kaptam, csak annyit , hogy ez a hagyomány, meg az a lényeg, hogy minél tovább legyen fenn a zászló. Jól sejtettem, mohók vagytok. De ez a ti dolgotok, a zászlóról én már biztos nem irok többet.

Ja szombat reggel, egyébként csak nehezen keltem fel épp csak 10 előtt, mert akkor van a brunch (mostmár tudom, hogy ez villásreggelit jelent) és tényleg lágytojás, kicsikolbász, piritós. Szóval tényleg villás. Aztán meg annyi mégis történt, hogy megint kiröhögtem Nealt, csak mert egy szerencsétlen kutya. Felajánlottam neki, hogy ha belép nekem az adminisztrátori fiókba, akkor rendbe teszem neki a gépet, ami most egy kalap fos. Egyébként sem egy erőmű, de azért még netezni bőven jó volna, csak úgy szét van rajta a windows, hogy szaggat a youtube, meg mindenre 2 percet kell várni, hogy betöltsön, pedig a net amúgy gyors..Arról nem is beszélve, hogy beállitottam a magyar kiosztásúra a billentyűzetet, hogy tudjak ékezetesen irni, az még hagyján, hogy szeret visszakapcsolni csak úgy váratlanul angolra, de van amikor félig angol és félig magyar lesz. Na ilyenkor kikészit, hiába inditom újra, akkor is ugyanez. Ekkor hagyni kell, aztán majd valamikor magátol meggyógyul. Frissiteni kéne, vagy még inkább újratelepiteni.

Szóval Neal nem értette, hogy azt mondom újratelepiteni, jaaa aztmondtad arra gondolsz h frissiteni (én se vagyok hülye, tudom mi a különbség), de  mindegy, ráhagytam. Csak lépjen be. Próbálkozott is jó 20 percet, de elfelejtette a jelszót. Ejj-ejj. Mert anyukád biztos nem mondta, hogy ne kódold le a gépet kisfiam, ha aztán elfelejted a jelszót... Szóval ennek a gépnek annyi. Mondjuk újratelepiteni még lehetne, de ezek szerintem nem biznak bennem, hogy meg tudnám csinálni. Úgyhogy inkább hagyom is. Nemsokára, ha minden igaz, úgy is lesz saját netbookom, és akkor már végre normálisan tudok beszélni az otthoniakkal is. És akkor már nem fog érdekelni ez a gép.

Reggel egyébként tönkretettem az egeret is, mert mint sokszor előtte, megint leesett (igen, hülye asztal, hogy olyan rövid :), de ezúttal az egér megadta magát, hiába csináltam vele bármit is, ezután a mutató csak függőlegesen volt hajlandó mozogni. Igy aztán elindultam valakit keresni, aki tud segiteni, nem kellett messzire mennem, Neal épp itt kószált az ebédlőben, úgyhogy mondtam neki fapofával, hogy valami baj van tegnap még működött ma reggel már nem. Nézi, ő is hát tényleg. Lehet, hogy csak 10 dolcsi egy új egér akkor se hiányzik, hogy nekem kelljen kifizetni. Szóval mostmár van új. Érdekes, mi?

Most azt hiszem befejezem, mert nem szeretek két aktiv odafigyelést igénylő dolgot csinálni egyszerre. Pedig most levelet irok a Norway Savings Banknak (ők azok, akiknél be lehet váltani a fizetési csekkemet), hogy mennyibe kerülne a magyar bankszámlámra utalni a fizetésből, meg hogy mennyi ideig tart. Aztán ha nem lehet, akkor csináltathatok-e itt bankszámlát, attól hogy nem vagyok amerikai. Na meglátjuk. Ez a sarkalatos pont, hiába kapom csekken a fizetést (ha beváltom akkor készpénz), egy csomó mindenhez csak a kártyán lévő pénz jó (kezdve az autóbérléstől, de most a netbook is ilyen, legalábbis ha jó netbookot akarok)

Szóval most ennyi. Majd később.

Helyesen Péntek meg a hétvége. Ez a nap sem hozott sok újat. A változatosság kedvéért kabintakaritás a Forest Acresben. Azért a tegnapi munka annyiban meghozta gyümölcsét, hogy munkakezdéstől (reggel kb. 7:30) úgy fél tizig elvonultam a 10 kabinba, hivatalosan fürdőszobát takaritani, gyakorlatilag meg aludni és zenét hallgatni. Jó volt, de igaziból nem annyira, mert bármikor jöhet ellenőrzés és igy nem lehet nyugodtan aludni. Fáradt is voltam reggel, mert éjszaka kedves lakótársaink úgy látták jónak, ha partiznak. Azt nem tudom, hogy mennyit ittak hozzá, de kétszer vagy háromszor átjöttek a mi szobánkba randalirozni. Egyik alkalommal valamelyik állat rámugrott (mármint az ágyamra) neki is jobb volt úgy, hogy úgy tettem, mint aki nem ébredt fel rá, különben esetleg csúnya vége lett volna. Ugyanekkor egy másik állat, (de az már tényleg állat) Jeremy neveletlen, Hunter nevű kutyája még képen is nyalt, na félálomban ez se esett túl jól. (Ja, hogy Jeremyről még nem meséltem, Ő amolyan helyi félbasszájba itt az Indian Acresben, vezető counselor, mármint a counselorok főnöke, meg ő osztogatja a feladatokat nekünk most is. Tavaly elég rosszindulatú arcnak tűnt, igaz nem beszéltem vele túl sokat, csak az alapján gondoltam, amit a többiek elmeséltek, hogy rólam mondott. De aztán idén, ahogy beszéltem vele, mostmár sokkal többet, mert rá vagyok kényszeritve, egészen normál arcnak tűnik. Tanulság, hogy igy itélj meg valakit mások mondandójából.) Mondjuk az előttem most is rejtély, hogy éjjel Hunter és méginkább kedves gazdija (merthogy ő is ott volt) mi a rossebet csinált a szobámban...

Meg aztán valaki ivott az unicumomból is, amit különösen zokon vettem. Reggel mondtam is randalirozó pajtásainknak, hogy ha alkoholt akartok inni, vegyetek magatoknak, úgyis a múlt héten kaptatok fizetést, nekem meg nincs egy árva vasam se. Ők letagadták, hogy ittak volna, ejj mondom a kurvaszátokat. De aztán később kiderült, hogy egyik kedves szobatársam Mitch ivott belóle, rosszul volt az este. Úgyhogy megint sorry. Na valaki végre rendeltetésszerűen használta. Ki akarta fizetni, de nem kértem, még úgyis lógok neki 14 dolcsival, egy aksitöltő árával. Meg aztán (és ez most nem rosszindulat) haversrác úgy néz ki (legalábbis én az arckifejezéséből ezt olvasom le) mint aki mindig fel akarná vágni az ereit. Amúgy arra meg ma döbbentem rá, hogy egy az egyben Frodó a Gyűrűk Urából, csak a gyűrű hiányzik a nyakából. De most ez tényleg nem piszkálódás, mert amúgy meg jóindulatú. Múltkor a kedvéért szegtem törvényt és vettem neki szeszt.

Aztán ma, hogy végre lassan vége volt a munkaidőnek, kellett menni a Luxury Cabinba takaritani. Nevéből kifolyólag azt hittem, hogy megint valami fejes lakosztálya, de nem. Ez durvább, mint az eddigi kabinok. Egy nagy épület, mindössze egy teremből, benne vagy 30 ágy körben a fal mentén, középen meg egy fürdőszoba és egy ilyen tévézős helység. Na gyerekek itt lakjatok... Nem is volt kedvem már takaritani, meg ugye ide is azért hivtak, hogy a fürdőszobát takaritsam, csak itt vécéből 6, zuhanyzónól meg 5 darab volt. Nem, mondom ezzel nem keseritem meg a hétvége előtti utolsó 1 munkaórámat, igy letörölgettem a tükröket, aztán szép napot mindenkinek...

Aztán végre, hogy hazaértünk , belesüppetem a fotelbe, kinyitottam magamnak egy Millert és zenehallgatás közben elkortyolgattam. És éppen elaludtam volna, erre keltenek, hogy zászlólevonás, menni kell. Ó az anyátok...

Na de most úgyis mesélős kedvemben vagyok, mesélek erről az állandó zászlóhúzogatásról is: Azt már többször emlitettem talán egy-egy félmondat erejéig, hogy én ezt az egész ceremóniát nem tartom sokra. Persze ebben van egy olyan érzés is, hogy hol van ez a magyar zászlóhoz képest, hacsak az eltelt éveket nézzük. Na jó, de emiatt még nem szabad lenézni. Elvégre, hiába ezeréves múlt, Magyarország kis ország, ez meg mégiscsak a világ egyik vezető hatalma. De mindegy. Apró dolog, de ami mégis ellenszenvessé teszi még ezt az egész ceremóniát, az, hogy reggel kiállunk a főépület elé sorba és zászlófelvonás (eleinte zenére, mostanában már anélkül) két pillanat alatt megtörténik két srác baromi gyorsan feltekeri a zászlót a rúd tetejére.  Aztán este vacsora előtt zászlólevonás, amikor még zenére ment, akkor is csak 1 perc zene után és tök lassan húzzák le a zászlót. Mintha az lenne a lényeg, hogy minél többet legyen fenn a zászló. Lehet, hogy belemagyarázás, de nekem  mohóság jelképe. Na de mindegy. Levonás után egyébként a zászlót pontosan háromszög alakóra hajtják, úgy, hogy a csillagos rész legyen kifelé. Ez a rész mondjuk tetszik. Bár a magyar zászlóval nem sok értelme lenne megcsinálni. Egyébként függetlenül attól, hogy mit gondolok az egészről a tiszteletet én is megadom, nem ácsorgok ceremónia alatt zsebre tett kézzel, sapkában vagy vakarózva. Na ennyi, téma kimeritve.

Ja egyébként nagyon örülök, hogy végre itt a hétvége, két nap pihi. De igazából sajnos nem tervezek semmi különöset. Mindenhez pénz kéne, abból meg most nincs. Na mindegy valahogy majd csak elütöm az időt.

Na még egy valamit elmondok, aztán mára befejeztem. Bár ez inkább csak üres hencegés. Szóval Neal papa tegnapi vacsoránál nem akart túl sokat kommunikálni velem (igaz én se igényeltem) amikor mégis, megint előhozta 2 nappal ezelőtti hatalmas poénját, a medencetakaritás kapcsán, hogy nekem inkább úszni kéne (erről akkor már kissé sarkosan kifejtettem véleményem) erre aztán Moe megjegyzi, hogy még a Saco kicsit hideg a fürdéshez. Ekkor aztán Neal lesúgja neki, hogy mért is engedte el ezt a hihetetlen szellemes megjegyzést. Lúzer. Én pedig közben arra gondoltam, hogy süsse el még ezt a poént igy a nyáron kétszer-háromszor és akkor jövő nyáron Őt is az esővizzel és falevelekkel együtt szivattyúzhatják ki a srácok abból a hires medencéből.

Tudom, hogy utolsó utáni megjegyzés, de most pletykálni szeretek. Megfigyeltem, hogy a Neal házaspár mindig két kocsival érkezik a kajáldába. Persze két böszme terepjáró, Nealé az X3-as. Összhangban lehetnek drága feleségével, ha a Forest Acrestől azt a bő 700 métert nem birják ki egy kocsiban. Vagy nem birják nézni, ha a másik vezet. Vagy mert megtehetik. Vagy mert benzinre sincs pénz. Érdekes, mi?

Na mára tényleg ennyi volt.

Ma megint a Forest Acresben dolgoztunk. A munka ugyanaz: kabint takaritunk. Én ezen belül is megint fürdőszobákat takaritok. Ha jól számolom én ma nyolcat takaritottam ki, de csak hetet vallottam be, nehogy még azt higyjék, túl sokat dolgozom. Meg aztán igy holnap is lesz egy kis szabadidőm. Összesen egyébként van azt hiszem 22 kabin és eddig úgy mindenestül a többiek 7-et fejeztek be, vagyis naponta átlag 3,5-öt. Ahhoz képest, hogy vannak öten a - fürdőszobát nem számolva - kb 20 négyzetméteres kabinra, ez nem is rossz...

Valószinűleg ha igazán nekiállnánk, akkor 2 nap alatt mind a húsz kabinnal végezni lehetne. De valamit kell hagyni holnapra is, ebben egyetértek a többiekkel, a maradék házikóval még biztosan elleszünk holnap meg hétfőn. Jó lesz. Tekintve, mint ahogy azt irtam, a munkában nem szakadtam meg, készitettem sok képet a lánytáborról:

Mivel ide macerás feltöltögetni, ide csak néhány képet rakok be, a teljes album

facebookon látható.

Ilyen egy kabin belülről. Te laknál itt?

A kabinsor

Ahol a kitchen staff fog lakni (van még egy másik ház is emellett)

A konyha

Az ebédlő, most még használaton kivül

A Saco a Forest Acresnél. Csakhogy szakmázzunk egy kicsit, ez a felvizi oldal, ugyanis a Swan Falls Rd. végén van egy vizierőmű. Ezért néz ki teljesen máshogy itt a folyó, mint az Indian Acresnél.

A teljes album megtekintése

Bea egy furcsa lány. Nem beszéltem vele sokszor vagy hosszan msn-en. Leginkább ugyanis úgy van, hiába irok neki, nem válaszol. Aztán mégiscsak ir, én meg mégiscsak válaszolok. Aztán feltesz 15 kérdést és kilép. Ez igen. Ha már msn-en nem irhatok, hát akkor válaszolok itt. Úgy sem szupertitkos, Ő pedig elolvassa majd.

majd hamarosan találkozunk, addigis szorgalmasan olvasom a blogod ::
tök jóóó h írsz ilyet, teccik

Mindenekelőtt köszönöm, hogy tetszik. Eddig nem nagyon mondott senki ilyet, talán a családtagjaimat (legfőképp anyukámat) leszámitva, dehát Ők ugye nem számitanak bele, mert elfogultak. Meg azért is köszi, mert szerintem nem különösebben jó. Talán túl terjengős, talán nem érdekes. De ez van. És ez vagyok én. Nem tudom máshogy irni. Nekem nem kell a vezérblog, elég az, ha 30-an elolvassák, mint a mostani posztokat. Persze volt amit 360 olvastak, talán érdekes volt a cim. Meg aztán ahogy láttam a vezérblog általában nem hosszú, nem szeretnek a népek olvasni. Na mindegy, hagyjuk ezt.

bár lehetne jobb is mert így tuti, nme fogok angolul beszélni

Hát azért csak nem zárod ki azt az 1 szegény lengyel lányt a társalgásból. (a lánytábor konyháján 6 magyar és 1 lengyel dolgozik majd) Egyébként meg csak rajtad múlik. Tavaly én sem nagyon beszéltem. Most meg muszáj, mert a magyart nem értik (Bár káromkodni már tudnak kicsit) Szóval csak rajtad múlik mennyire barátkozol. Lesz egy csomó amerikai, azokkal lehet beszélni.

amugy ott most hány óra van?

Jelen pillanatban 22:34, otthon meg azt látod, hogy akkora állat vagyok, hogy felkelek fél ötkor gépezni és blogolni. Pedig nem. Tehát a különbség hat óra, minuszban. Különösen idefele érezhető, hogy hosszabb lesz a nap. És ez némelyeket kikészit. Engem nem annyira, vagy csak 1 nap erejéig. És az alkohol némileg segit túlélni.

hát már várom h menjek nagyon

Annyira ne várjad. Sok és nehéz meló lesz. És a nyarad java része rámegy. Inkább élvezd az időt amig még otthon találkozhatsz a barátaiddal. Meg aztán kitudja, mi lesz idén. Tavaly a lányok nem voltak jóban egymással, igaz a fiúk se túlzottan. Meg aztán Alan sem lehet a legjobb főnök, legalábbis úgy hallottam. Gondolom nem teljesen véletlenül nem jön másodjára vissza egy lány sem. Én remélem a leginkább, hogy teljesen feleslegesen irtam ezt le, mert idén minden teljesen máshogy lesz.

amugy most épp vizsgaidosuck van úgyh elég szívás

Tudom. Nekem is az van. Mármint lenne. Ha lennék annyira jó fiú most biztos nagyon sajnálnám, hogy nem vagyok ott, és nem sikerültek a vizsgáim. Mármint a legtöbb vizsgám. Egyébként meg úgy gondolom, hogy aki k...álkodik ne sirjon, ha b....ák. Én akartam igy, csak magamat hibáztathatom.

tényleg te is akarnál menni majd a nyugati partra ?
( ja amugy énnem nem hinném h kitelik a pénzbol :S)

Még nem tudom, hogy akarok-e menni. Rengeteg mindentől függ, például a társaságtól is. Annyi biztos, hogy mindig kell egy A és B terv.  Az A terv - amelyről egy késöbbi posztban akartam irni - annyit takar, hogy keleti part és bostoni bálnales, világ legnagyobb hullámvasútja, és New York - New York a szabadság szoborral (és annak koronájával, amire már lefoglaltam a jegyet) Ez egyedül is kivitelezhető. Egyébként annyira sok időm nincs nézelődni, mert augusztus 22-én indul a gépem haza és ezt nem is tervezem módositani. A B tervet csak nagy utazásom előtt egy héttel, tanulás helyett okoskodtam ki, az Las Vegas, autóbérlés, Grand Canyon, Los Angeles, San Francisco. Na ez az ami erősen társaságfüggő. Magyarán olyat kérdeztél amit még én sem tudok.

Az, hogy kitelik-e a pénzből megint változó, nekem tavaly nem telt ki, de olvastam olyannak a blogját akinek igen, sőt. Mondjuk az enyémhez hozzájárult olyan, hogy a bank csak úgy kedvességből zárolt 300 dollárt a számlámon és azt jóval hazaérkezés után kaptam csak vissza. Emiatt "kedves" utitársaimtól megkaptam az ingyenélő jelzőt. Pedig soha senkinek a pénzéből nem éltem a sajátomon kivül. Na de ezt hagyjuk, elmúlt. Remélem nem lesz több ilyen. Szóval itt van az, hogy milyen társaságra is gondolok én. Hát nem ilyenre. Szóval nem tudom, hogy mire elég, de majd ha eljön az ideje, ezt megbeszélhetjük.

nah puszi ktartás
addig is amíg hiányos a csapat :)
szia

Köszi. Melyik csapat?

Szia

Tegnap nem volt kedvem blogot irni. Inkább csak aludtam. Nem azért, merthogy annyira fáradt lettem volna, hanem mert még vacsora után is - több órával a munka után - úgy éreztem, hogy nagyon megrugdosnék valakit. Kezdetnek mondjuk Nealt, a többit meg majd meglátjuk.

Kedden egész nap medencét takaritottunk. Eleinte nem tűnt húzós melónak, csak a partján söprögettük össze a leveleket, aztán meg nagynyomású vizzel takaritottuk a medencéből az egy év alatt lerakódott koszt.

Mindeközben a medence mélyebb részéből szivattyúzták az összegyűlt esővizet, ami különösen gázos volt, mert egyrészt megposhadt, bezöldült, másrészt a belehulló falevelek rohadtak benne. A gond ott kezdődött, amikor a szivattyú már a kis vizmélység miatt (meg rothadó levelekkel való eltömődés miatt) nem birt több vizet felszivni. Ekkor én tartottam a szivattyút, meg tisztitottam a falevelektől, a többiek meg söprögették a vizet, rendszeresen rá a lábamra. Arra gondoltam, ha most nem kapok lábgombát, akkor soha. Nagyon undoritó volt. És ráadásul egyszerűen 2 óra alatt alig haladtunk valamit, nem lett kevesebb viz a medencében. Amikor aztán egy kis pihenő után ismét beálltam tocsogni a pocsolyába akkor végre betettük a szivattyút a leeresztőcsőbe és kb 2 perc alatt kiszivta a maradék vizet. De ez előbb senkinek se jutott eszébe, inkább szarakodtak ott a söprögetéssel. Ja és ráadásul tönkrement a papucsom is.

És akkor még Neal jópofáskodik vacsoránál, miközben tömi a salátát:

 - Neked most úszni kéne inkább...

 - Neked meg a k...a a...d, az kéne... (csak Anya miatt pontoztam ki, egyébként simán leirnám)

És mondom, az egész estémet elcseszték, mert végig ilyen tele a f...om hangulatom volt. Ittlétem óta elöször sikerült elérniük azt, hogy este mindent bevágtam a mosógépbe. Mert büdös volt.

Aztán eljött a szerda, ez már lényegesen jobb nap volt mint a tegnapi. Reggel (kaja, majd az ostoba zászlófelvonósdi után) azzal kezdtünk, hogy kitakaritottunk a Castle-ben, ahol majd 16-tól én is lakni fogok. Én persze leginkább a saját szobámat takaritottam, merthát minden szentnek magafelé... Valószinúleg még soha nem volt ott ilyen tisztaság (és nem is lesz), mint ma. Még a takaritás előtt meséltem a srácoknak egy kicsit a kastélyról (megmutattam az emléktáblánkat) meg arról, hogy tavaly megtanitottuk a counseloroket magyarul káromkodni, aztán pedig ettől volt hangos az ebédlő. Meg arról is, hogy itt néha sok a sör és a vodka. Ja később történt, de ide tartozik, megkérdeztem Dave-t - aki most karbantartóként éppen szúnyoghálót javitott - hogy mikor épitették a kastélyt, és azt mondta, hogy szerinte a 20-as években. Hát ez igen, minden esetre ha ez igy van, azóta nem valoszinű, hogy sokat költöttek rá.

Aztán a lánytáborban folytattuk a takaritást. Én egy idő után rááltam a fürdőszoba takaritásra, merthogy itt lehetett a leglátványosabb javulást elérni. Az ablakokat ugyanis hiába takaritottuk, nem lettek tisztábbak. Egyébként némelyik kabin undoritóan nézett ki: a falak úgy összefirkálva, hogy egy tenyérnyi szabad hely nincs rajta. Egyébként a feliratok legnagyobb részét a "best friends ever" feliratok és a kabinnévsor teszi ki. Hát nem tudom mennyire maradtak bestfriendseverek, vagy a táborban mindenki azt gondolja...

Tényleg, ezt már facebookon is irtam, hogy olyan kabinokban amit ma takaritottunk, én a kutyámat nem tartanám, nemhogy a gyerekemet egy egész nyáron át 10.000 dollárért. De aztán lehet, hogy ez ilyen anya-lánya alapon megy "Ha én kibirtam, akkor te is ki fogod" kitudja.

Velünk volt két lány is, ők is takaritottak, szerintem nem voltak túl szépek, eléggé ilyen nyakigláb kinézetük volt. Aztán egyszer kérdezik a többiek, hogy mit gondolok, én meg, hogy ne csak mindig semleges dolgokat mondjak, azt mondtam, hogy szerintem ezek a lányok nem túl szépek. Akkor derült ki, hogy pont annak a srácnak a tesvérei, aki kérdezte. I'm sorry. Nagyjából csak ennyit tudtam mondani.

Aztán Nealnek megint roppant értelmes kérdései voltak, olyanok, (illetve ez a kettő), hogy szeretek-e kosárlabdázni, vagy teniszezni... Amikor megkérdezte, hogy Whats up? Gondoltam megint mondok valamit ahelyett, hogy minden rendben. Hát mondom neki, hogy megint irt egy lány, aki majd a kitchen staffban dolgozik majd. Csak annyit mondott: Good. És tömte a salátát. Hát akkor b.zd meg.

Ha már az egész hétvégét megkaptuk pihenőnek, azért csak nem bölcs dolog az egészet semmittevéssel - beleértve mondjuk a facebookozást és blogirást is - eltölteni. A szobatársaim szombaton elmentek megmászni a Mt. Washingtont, ami majdnem 2000 méter magas, valószinüleg a környék legnagyobb látványossága. Viszont engem itthon felejtettek, úgyhogy ezt sem fogom most megnézni. Van viszont itt a közelben egy  "hegyecske" ami ugyancsak 360 méter magas, de mégiscsak itt a szűkebb körenyezetben a legmagasabb (pl. a Jockey Cap csak 160 m) már otthon elhatároztam, hogy ezt meg fogom mászni, annál is inkább mivel a környéken egyedül erre visz fel turistaút.

Szóval Jordan-nal fel is kerekedtünk vasárnap délután (még bő 2 óra volt vacsiig), autóval elmentünk egy darabig, majd mivel onnantól járhatatlan volt az út, még 2 km-t gyalogoltunk. Tény, hogy Mt. Tom nem nevezhető magas hegynek, de azért megizzasztott, de lényeg, hogy felértünk a tetejére. Hát igen, csak a fáktól semmi nem látszik. De szerencsére egy kicsit tovább mentünk és akkor már teljes volt a panoráma. Mivel ma már eleget irtam, úgyhogy inkább képes beszámoló következik:

Zuzmó. A zindikátorfaj.

Azért nem mentem közelebb, sose lehet tudni.

Egyébként külön nagy eseménye volt a kirándulásnak, hogy azután 5 kullancsot találtam magamon, pedig csak 4 km-t gyalogoltam. Szerencsére rövid volt a kirándulás igy még nem kellett őket kihúzgálni. Asszem kicsit kullancsveszélyes vidék ez.  Na de legalább ezt is megnéztem. Na mára ez volt az utolsó bejegyzés.

Nem jó dolog egy blogot két idősikon irni, mármint oda vissza ugrálni az időben, most mégis ez lesz. Múlt hét kedden délután megérkeztem Bostonba, ahonnan a buszom csak másnap reggel 10-kor indult Conway-ba, ami itt Fryeburg melleti városka, igaz az már New Hampshire-ben van. Tehát egy éjszaka Bostonban, viszont szállást nem foglaltam, gondoltam csak valahogy kibirom azt az egy estét.

Tehát ahogy az a kedves határőr bácsi beengedett nagy amerikába, a reptéren első dolgom volt (mint minden nagyvárosban, ahol tök idegen vagy) keresni egy metró (busz) térképet a városról, nyilván nem mellékes tudni, hogyan jutsz el A-ból B-be. Szerencsére a terminál bejárata mellett van egy információs pult, szóval nem ütközött különösebb akadályba ennek megszerzése. Na akkor következő lépés venni egy napos bérletet buszra, metróra, az anyátok ez 9 dollár volt. (egy hétre meg 15, vagyis ha nem akarsz sokat maradni Bostonban akkor fizess!)

Aztán elkapni a terminál előtt Silver Line 1-et (ami amúgy egy érdekes busz-metró-troli kombó, és még át sem kell szállni hozzá) Ez bevisz egészen a South Station-ig, amit azért nevezhetünk Boston egyik központjának. Hát igen egészen jó érzés, ahogy feljössz a föld alól és érzed a pezsgést, még akkor is, ha ez leginkább csak a nagy forgalomban realizálódik. Meg emlékszem egy szaxofonosra is, aki ott, az állomás előtt játszotta a Yesterday-t (Anyukám egyik kedvenc dala) hihetetlen jó érzés volt. És szép volt. Tudom, szólt itt korábban egy bejegyzés arról, hogy Boston az csak nagyváros és semmi több, nos azért ezt az állitásomat legalábbis részben visszavonom. Annyi biztos, hogy városnézéshez kell jó társaság, jó idő és nem utolsósorban sok pénz. (Hogy legutóbbi bostoni látogatásomkor ebből melyik hiányzott, azt most hagyjuk..)

Szóval a South Station volt az az első uticélom, hiszen innen indul majd másnap reggel a buszom (A South Station önmagában egy vasútállomás, a buszpályaudvar viszont mellette van és ugyanigy hivják) és arra jegyet kell szerezni. Már csak hogy eltérjek egy kicsit a tárgytól (és amikor ott voltam tényleg erre gondoltam) szerintem egyébként a South Station úgy épitészetileg is szép, de nem különleges, mondjuk pesten a Keleti vagy a Nyugati pályaudvar simán felvenné vele a versenyt, csak amig az egyikben tisztaság, éttermek, szép beltér van, addig a másik(ak)ban kosz, mocsok és omladozó falak, egy talponálló, egy resti és olcsó használtkönyvárus van) igy végülis nem csoda, ha nálam a South Station a nyerő. Bizony, hiába tervezte a Nyugati pályaudvart a Világ egyik lehiresebb épitésze, nem elég felépiteni valamit, de gondozni is kellene. De hogy ezt még otthon megértsék ahhoz el kell, hogy teljen egy kis idő... Na de mindegy, ez nem Bostonról szól.

Tehát meg is találtam az irodát ahol jegyet kell vennem, gyorsan 30 dollárt kicsengetni, hopp a srác ID-t kér. Hú bazzeg, nincs meg az útlevelem...szerencsére neki jó a személyim is, úgyhogy megkapom a jegyet. Na de akkor is komoly szarban vagyok, nyilván senkinek nem kell ecsetelni, mi van ha külföldön elhagyom az útlevelemet, az egyetlen iratot, amely hivatalosan igazol engem. Gyorsan végiggondolom: bazz, ott hagytam a reptéren, mikor azokat a kurva térképeket keresgéltem. Hát este hétre programom van,  addig már alig egy óra van vissza, de nincs mese, az útlevél fontosabb, úgyhogy újra hopp, Silver Line és gyerünk vissza a reptérre. Közben a legszarabb az, hogy terveimmel ellentétben a nagy böröndömet nem tudtam lerakni a csomagmegőrzőbe, mert sehol sincs (Talán 9/11 miatt, nem tudom) úgyhogy azt is hurcolom magammal, mely ugyan nem annyira nehéz de hosszabb távon azért mégsem egy élmény cipelni) Na de mindegy, reptér információs pult, szerencsére ott volt az útlevelem, na ezt megúsztam.

Akkor vissza a városba, már csak néhány perc van 7:10-ig, ekkor kezdődik az Avatar az Aquariumban, amire még otthon lefoglaltam (és kifizettem) a jegyet. Az Avatart már régóta szerettem volna megnézni, ugyan netről már fél éve letölthettem volna, elhatároztam, hogy először mindenképp moziban nézem meg, mégpedig IMAX-ban, mert ugye itt a látvány a lényeg. Magyarországon IMAX, csak egy helyen, az aréna plázában van pesten, de egyszerűen, nem tudtam eljutni oda, hogy megnézzem. Először nem volt hely, aztán meg időm nem volt, végül pedig levették a műsorról. Basszátok meg. Pedig itt valószinűleg egy kicsit hamarabb kezdték játszni, de öt embernek is levetitik.

Tehát egy 10 perc késéssel megérkeztem a mozihoz, persze mint utóbb felfedeztem, metróval a lehető legbonyolultabb útvonalon jutottam el idáig. Na de sebaj, a film elejéről lemaradtam, a látvány miatt viszont tényleg megérte várni. Jó mozihoz egyébként dukál a popcorn és a kóla is, csakhogy amerikanizálódjunk egy kicsit. A negyedik sorból néztem az egészet, a teremben talán úgy 10-en voltak, egyetlen bajom az volt, hogy már azért fáradt voltam (akkor már lassan 24 órája talpon, pedig még csak este 10 óra volt, ezért szar dolog az időeltolódás) és a 3D miatt már néha nagyon fájt a szemem.

Aztán a mozi után bevásároltam egy kicsit, vettem Tacco szószt és csipszet (pedig otthon már megfogadtam, hogy nem eszek többet, igaz itt kétszer akkora adag került ugyanannyiba) és csokit, majd leültem a közeli térre (ha nagyon kiváncsi vagy akkor a Milk st. - John f. Fitzgerald Surface Rd. - Atlantic Ave - State st. közötti terület) és csak probáltam éreztni a város hangulatát. Habár késő volt, de a tér tele volt élettel, utcai zenész, szökőkútban fürdőző lányok :P de a tér 11-kor zárt, meg aztán jöttek a rendőrök is és kikapcsolták a srácot, aki pedig egész jól gitározott és énekelt. Úgyhogy lassan én is felkerekedtem és visszamentem a South Stationra, igy éjfél környékén már az is csaknem kihalt volt.

Aztán pedig úgy döntöttem, hogy megnézem a Harvardot, úgyhogy Red Line és gyerünk. A Harvardban viszont semmi sincs, az egyetem már zárva, az utcák kihaltak.... Hol vannak a harvardi egyetemisták? Hol az éjszakai élet, bulik? Vagy itt mindenki tanul? Nem akarok a harvardra járni. Na minthogy ezt hamar meguntam, vissza a metróba, gondoltam a belvárosban mégiscsak jobb. Csak várom, hogy jöjjön a vonat, de helyette csak a peronőr jött és mondta, hogy ma már nincs több vonat a város fele, csak Allewife-ba ami még messzebb van Bostontól, mint a harvard. Egyébként úgy talán ismerősebb ha azt mondom, hogy Allewife már Cambridge-ben van, tehát Boston egyik elővárosa. Szóval egy hirtelen ötlettöl vezérelve, felültem egy metróra ami elvitt odáig, ez volt az utolsó szerelvény, szóval aznap este már nem jutok vissza a belvárosba. Hülye ötlet volt ez a harvard. Ott kinna  metróállomás közelében nem volt más mint parkolóházak, és egyetemi épületek, tettem ugyan egy kört, hátha megy busz vagy valami a belvárosba de semmi. A fene se gondolta, hogy éjszaka megáll az élet még egy olyan nagyvárosban is, mint Boston. Nem volt mit tenni, mint megvárni a legelső vonatot, ami 5:20-kor indult. Addig leültem egy padra és csak vártam vagy elszundikáltam, ezalatt a néhány óra alatt egy teremtett lelket se láttam arra.

Aztán reggel az első vonattal ismét vissza a belvárosba, csak egy kis városnézés volt betervezve, megnéztem a City Hall Square-t, leültem egy kicsit újságot olvasni (Ott is van Metro!!!) Bár érdekes volt érezni, hogy a tér alatt 5 percenként eldübörögött a metró, na de mindegy, aztán még ellátogattam a Quincy Market-re, mert a múltkor nem hagyott túl mély nyomot bennem, és valóban semmi extra, csak néhány kifőzde. A maradék időt aztán azzal töltöttem, hogy a reggelivel együtt szerzett képeslapokra bélyeget szerezzek, hogy el tudjam ezeket küldeni haza, merthát akoor még nem tudtam, hogy lesz-e itt internet, és fel tudom-e venni a kapcsolatot az otthoniakkal.

Aztán nesze, azóta meg hány és milyen hosszú bejegyzést irtam....

Két nap lazulás után már épp hogy kezdtem elfeledkezni a munkáról, hát erre itt van hétfő aztán megint meló. A rosszkedvet tetézte, hogy a reggeli kimaradt, helyette délelőtt 10-kor ettünk brunch-ot (villásreggeli). Szóval reggel csak zászlófelvonás (ami amúgy sem érdekel túlzottan, dehát ha az amcsik fontosnak tartják ezt játszani, hát akkor legyen) és már álltunk is neki dolgozni. Ráadásul pont azt a melót kaptuk amitől már ideérkezésem óta féltem. Kitakaritani a konyhát. Már szerdán láttam, ahogy első nap benéztem hajdani - leendő munkahelyemre, hogy mindent 1 éves por borit, tarkitva egy kis egérszarral és még néhány itt részletezni nem kivánt dologgal.

Az összes edényt kipakoltuk az ebédlőbe, aztán kezdődött a móka. Én hamar megtaláltam a játszópajtást Jackson személyében (egy csúnya és gyors mosogatógép, vagy inkább gőzerőmű) illetve csak belepakoltam és mosogattam, az edényeket már más pakolta el. Lehet, hogy volt ennél keményebb meló is, mondjuk elmosni mind a 200 tálcát, plusz húsz fazekat, tepsit és egyéb edényt. Dehát úgy voltam vele, hogy csinálják a majdani counselorok, úgyis egész nyáron a lábukat lógatják majd, még én a konyhában gürizek.

Egyébként nem gondoltam volna, de ahhoz képes, hogy ez volt a legnagyobb mosogatás, amit eddig csináltam, fél egyre már végeztünk, aztén jöhetett a pihi, alvás és blogirás.

Na de hogy ne csak a melóról irjak (még akkor se, ha sajnos más nem igen történik errefele) ma találkoztam megint Dave-vel (Ő is takaritott) úgyhogy beszélgettem vele egy kicsit, meg odaadtam neki az ajándékomat, a törkölypálinkát. Nagyon örült neki. Aztán pedig ittunk csak úgy az egészségünkre egy kis unicumot. És megállapitottuk, hogy sok ilyen lesz még a nyáron. És már látom is, hogy nem lesz olyan rossz ez a nyár. Már ami a melón kivüli részt illeti.

Az egyetemből már baromira elegem volt, nem is sikerültek úgy a vizsgák, ahogy kellett volna, dehát szűkreszabott egy hét alatt nem lehet csodákat tenni.

Aztán rövid pihenős hétvége után elérkezett Május 25 reggele. Indulás Ferihegyre. Úgy döntöttem, hogy idén nem leszek olyan szorgalmas, mint tavaly, hogy 3 órával hamarabb kinn legyek a reptéren elég lesz nekem kettő is. Meghát a nénikéd indul otthonról a reggel ötös vonattal. Persze aki idén megy először Camp Leaderssel, az legyen ott 3 órával előtte, nehogy még az legyen, hogy én buzditok a lazulásra... Meg egyébként is elsőáldozókra Iza várni fog.  Elsősorban azért nem kell kinn lenni 3 órával korábban, merthát bármennyire is fáj beismerni, de azért Budapest nem egy világváros (még). Na de mindegy, szóval mindenki legyen engedelmes és legyen ott időben.

Szóval én is elindultam szép hazámból, Szolnokról, egészen busszal a vasútállomásig, ami persz ilyenkor nem akar sehogyse jönni, 8 perccel vonatindulás előtt kiérek a vasútra, természetesen közepes nagyságú sor, és hát pont az előttem álló kedves hölgy miért ne kérne áfás számlát Bivalybasznád Bt. cimére. Kurvaélet már le is késtem. Nembaj egyszer mulatunk 10 perc és jön az IC, pótjegy, végülis van itt pénz...

Na mostmár, hogy fenn vagyok az IC-n (ugye Magyarországon ez tekinthető a normális vasúti szolgáltatásnak, a többiről ne beszéljünk) csak odaérek Ferihegyre. Odaérnék, ha nem aludtam volna el, azaz, hogy fölkeltem én, dehát akkor már indult Ferihegy megállóból a vonat. Szivás. Bumlizhatok ki kispestről a jóöreg 200E bkv járattal. Persze nem kérdés, megint nem fizetek érte (mert alapszabály, hogy alpolgármesternek és 1000 db kártyapakliért nem fizetünk). De ellenőr megint nincs, úgyhogy kicsivel több mint 2 órával indulás előtt probléma nélkül kinn vagyok Ferihegy 2A-n. Kis szarakodás az útlevelemmel az auto-checkin-nél, de végülis feladom a poggyászom ami 19,9 kg-ra sikeredett (hiába, igy másodjára csomagpakoló skill-em már közel maxon van) Ja egyébként útra a jó öreg surcimat vettem fel, mert eldöntöttem, hogy mégegyszer a kastély, a mocsár és a fryeburgi időjárás nem szúr ki velem. Éshát ez a bakancs önmagában is 4 kiló szóval nem fér bele a csomagba..

Az ellenőrzésnél természetesen besipolt a fémkereső, bakancsot le, aztán meg is motoztak, hadd legyen kerek a világ. Érdekes mód motozóbarátom végig nevetett közben, hiába, biztosan vicces volt.

Az autocheck-in-nél sikerült az első Amszterdami járatra az ablak mellé jegyet foglalni, igy végig fotóztam az utat. Aki akarja itt megnézheti mit alkottam.

A gép egyébként késett 15 percet, meg is kérdeztem a pultnál, hogyha emiatt lekésem a Bostoni gépet, akkor adnak-e másikra jegyet, de azt mondták ekkora késés nem jelent gondot. Ha ti mondjátok...

Ja a fedélzeten nem adtak sört, csak kólát. MALÉV.

Na hát aztán megérkeztem Amszterdamba. Tök szar, hogy ilyenkor nincs idő megnézni a várost, egyszer úgy elmennék oda. Na de jó 20 perc bandukolás után megtalálom a Bostoni gépet, ami egy másik terminálból indul. Mikor azt hittem célba értem, akkor jött a fekete leves. Mint a mesékben, itt is 3(+1) próba volt.

Egyik terminálból ahogy átmentem a másikba, sorba kellett állnom útlevélellenőrzésre. Miközben az egyik vámos két kinaival üvöltött, a másik megállt mellettem és csak annyit kérdezett:

-Hungary?

- Ya. (Minek szabályoskodni, igy is értik)

-Just pass.

Szóval hamar átjutottam.

Az első próba egy csávó volt aki miután megnézte a jegyemet, gyanúsan sokat kérdezett a csomagomról. (amiről egyébként tudni kell, hogy benne lapult 1 liter tömény, mely részint ajándék Dave-nek, részint meg csak az ize kedvéért, lehet, hogy ezért volt a sok kérdés) szóval a csomagban minden az enyém-e? Megbizott-e valaki azzal, hogy hozzak át valamit? Adott-e nekem valaki utazás előtt valamit? Csupa konkrét kérdés. Aztán amikor visszakérdeztem, hogy valami gond van-e a csomagommal, akkor azt mondta a csávokám, hogy nem. Hát ezért megérte az elmúlt 5 perc.

Második próba: pult a beszállókapunál. A néni lehúzza útlevelemet a szkenneren, nem megy, a gép azt irja vissza a pulthoz. Aztán újra szkenner. És megint vissza a pulthoz. És megint. És megint. És még vagy 10-szer. Közben kétszer megkérdezik van-e vizumom? Harmadjára csak azért nem, mert mondom nekik, hogy ott van benn az útlevelemben. Kőzben már ideges vagyok, hogy ott szarakodnak már 10 perce és alig van 5 perc a gépindulásig. De aztán megnyugtatnak, hogy nélkülem nem indul el a repcsi. Végüls szkenner sokadjára ok, ezután jön itt is az ellenőrzés.

Ez a harmadik (fő)próba. Körübelül, mint a mesékben  a hétfejű sárkány. Csak ezt úgy hivták, hogy Kopasz Holland Óriás. Na ez a fémkereső kapu után úgy megmotozott, mint eddig még soha senki. Kicsin múlt, hogy motozás mellé nem járt mogyorózás is. Legalábbis úgy megvizsgálta az alsógatyámat, mintha fél kiló hernyót tartanék benne minden nap. Na de nem talált semmit, úgyhogy végre felszállhattam a gépre. Egyébként a Kopasz Holland Óriás kopasz fején egy csúnya seb éktelenkedett, szóval elképzelhető, hogy valaki előttem már nem (csak) kifejezetten verbális eszközökkel dijázta tökélyre fejlesztett motozótechnikáját.

Ez meg ugyan KLM gépnek volt kiirva, de Delta Airlines volt, azt pedig nem szeretem, de mindegy. Csak a középső 4-es ülésben jutott hely, ez a halálom, szerintem 2 nappal előbb be kellett volna csekkolni, hogy az ablak mellé kapjak helyet. Itt aztán semmid sincs. Legfőképpen helyed nincs. Jóformán egy szellentéshez is engedélyt kérsz a szomszédtól. Az egyik oldalon mellettem egy fekete csávó volt, aki egy kimondhatatlan nevű amerikai városban lakott, de most épp Afrikából utazott haza. Próbáltam vele beszélgetni, de először azzal volt elfoglalva, hogy nem kapott fejhallgatót, aztán meg filmeket nézett végig. A másik oldalon meg egy svéd házaspár ült, azok jóformán rám se néztek, tehát nem volt velük porbléma.

Egyébként a gépen mindenkinek saját monitorja volt, ezen lehetett zenét hallgatni, filmet nézni, játszani, vagy követni, hogy merre járunk.

Szóval nem szeretem a Delta Airlines-t először is mert nem szépek a stewardess-ek. Amikor tavaly is amerikán belül utaztam velük akkor is ilyen öreg banyák szolgáltak fel, most meg aki az én soromban volt az egy harcsabajszú rozmár volt és nem is néni, inkább csak steward. Ja amiért még nem szeretem, mert akartam inni Baileys-t de azt mondták, hogy 7 dollár. Úgyhogy már nem akartam annyira inni. Pedig a Lufthansánál ingyen volt. A sör viszont ingyen volt, valami holland izé, de véleményem szerint szar volt az ize, úgyhogy csak kettőt ittam.

Aztán mindjárt az út elején hozták a kitöltendő papirokat, amik az amerikába való belépéshez kellenek. Ezt én tavaly iszonyatosan nehéznek találtam kitölteni, de aztán most rájöttem, hogy semmi extra. Egyik egy vámnyilatkozat, másik meg papir a belépésről, de valójában mindegy mit irsz nem nagyon nézik meg. Most is volt olyan benne amit elrontottam, dehát nem gond.

Szóval 6 óra 50 perc után megéprkeztünk Bostonba. Szinte hihetetlen, de alig 40 perc alatt kinn voltam a reptér előtt, akár még el is érhettem volna az aznapi buszt, de nekem már estére megvolt a programom Bostonban, de erről majd késöbb.

Egyébként a vámtiszt Bostonban már nem szivózótt, sőt nagyon kedves volt. Megkérdezte, hogy utaztam és kedélyesen elbeszélgettünk. Aztán úgy búcsúztunk el, hogy azt mondta: Szép nyarat, kedves barátom. (Neked is pajti.) Szóval kedves, na.

Ezután egy éjszaka következett Bostonban, szállás nélkül. De erről majd egy következő posztban. Annyi szent, hogy nem volt egyszerű éjszaka.

Hosszú bejegyzés mi? Csak azért, mert az út is pokoli hosszú....

Ez a második nap is igen jól sikerült. Egész nap nem csináltunk mást mind a hatan, mint  a teniszpályát vakartuk, pontosabban annak a tetejéről a foszladozó, zöld csúszásgátló réteget, nehogy szegény kölyökök majd lesántuljanak. Ez nem is lenne baj, ha egy teniszpályáról lenne szó, de itt 4 van egymás mellett.

Szóval egész nap igy nyomtuk, közben sikerült is lebarnulnom egy kicsit, merthát természetesen megint 30 fok volt és sehol egy árnyék.

Aztán Nealék rendesek voltak délelőtt hoztak frissitót a Dunkin' Donutsból, én ájszteját kértem. Itt, ahol minden édes, pont a teának volt trágya ize. A fene se gondolta volna. Hát többet nem iszok ott iceteát.

Egyébként tulajdonképpen ez az egész munka vicces volt, hogy ott egész nap hatan vakargattuk a pályát, aztán hoztak egy gépet, ami a felvakart szemetet lefújja a pályáról. Miért nem tudtak gépet kitalálni a vakarásra? Kicsit nagyobb segitség lett volna. Na de mindegy, ez Amerika.

A munka végeztével megérkezett Neal és Julie (a felesége) és miközben külön-külön fél órát telefonáltak, cipőjükkel rugdosták a teniszpályát, hátha még találnak valahol egy fel nem kapart foszladozó részt. Mi meg masiroztunk utánuk, hogy kijavitsuk, ha hibát találnak. (Én épp csak annyira, hogy ne lássák úgy, hogy nem dolgozom)

Aztán a hét zárásaképen spontán sörözésbe keztünk meló után, persze csak óvatosan, hogy Moe meg ne lássa. Ki tudja, mit csinálna...sanszos, hogy semmit, de hátha mégis...

Ja még igy a kajálásokról mondanék egy-két mondatot. Ugye, minthogy itt a táborban a konyha csak június 9-án indul, most napi háromszor kék Dodge furgonunkkal (anyád, még ekkora böszme gépet) átgurulunk a helyi középiskolába, azaz a Fryeburg Academy-ra kajálni. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez valami sokadrangú suli lehet igy Amerikán belül, de végülis mindegy, a lényeg az, hogy a tanulók 80%-a vagy kinai vagy vagy mexikói. Érdekes hely. Meg aztán nem nagyon van vegyülés kinai a kinaival, mexikói a mexikóival, micsoda kasztok. Bár az is kétségtelen, hogy ennyi jó kinai csajt én még életemben nem láttam egy helyen. :P

Egyébként egészen más képet mutat most a város, mint tavaly nyáron. Akkor az egész majdnem teljesen kihalt volt, most meg tele van élettel. Részben biztos a diákoknak köszönhető. De nyáron megint kihalt lesz minden, csak az Indian és Forest Acresben lesz k. nagy pörgés.

Teniszpálya - vakarás után

Életkép - Teniszpálya bogárszemmel

 Aki szeretne az itt megnézhet egy nagyobb albumot a kihalt Camp Indian Acres-ről

Moe beváltotta tegnapi igéretét. Tényleg kukákat mostam, egész délelőtt. De ennyit?

Elhasználtam hozzá úgy 7-8 liter hipót, meg vagy 1000 liter vizet. A bestof kuka egyértelmüen az volt, amelyikben egy döglött kisegér figyelt, amely úgy kb. egy éve pácolódhatott ott. Na ennek a szagától egy pillanatra azért megszédültem.

Ezenkvül megirtam a Tábori Szabálykönyv Gyerekeknek első paragrafusát:

1. Aki mégegyszer rágót dob a szemetesbe, annak nyilvánosan eltöröm a kezét, továbbá mellékbüntetésként az összes kukát mégegyszer elmossa (félkézzel).

De azért, hogy ne csak a rosszat irjam, ma már mindenkivel találkoztam aki fontos. Itt volt Dave is, örült nekem, ahogy én is neki. Ja Donnal még tegnap találkoztam, most Itt a helyi középiskolában Ő a séf, oda járunk enni mi is.

Meg aztán jött Neal is, a tábortulaj, ő is örült, (hogy lát kukát mosni), azt mondta, hogy ez a nyár is szép lesz. Hát abban nem is kételkedem, hogy neki szép lesz. Ha éppen most szállnék ki egy X3-as BMW-böl, valószinüleg én is ilyen pozitivan látnám a világot.

Délután meg segitettem a többieknek kabint takaritani, mindenki megszakadt a munkában. :D

Majus 26. Hat megint megerkeztem az Isten hata moge. Raadasul most a tabor is tok ures. Elozo ejszakat Bostonban toltottem szallas nelkul. Azt hittem unalmas lesz, de akaratomon kivul is gondoskodtam arrol, hogy ne igy legyen.

Rajtam kivul ott srac van meg itt, akik majd counselorok lesznek, most csak karbantartoskodnak. Ja meg itt van Moe, meg Dexter, aki bevette magat a kastelyba. Csak addig amig mi oda nem koltozunk.

Ja es iszonyatosan meleg van, most eppen 30,4 C.

Na de mindenrol egz kicist kesobb reszletesebben, utazasrol, Bostonrol. De most mennem kell, mert meg kell nezni a zaszlofelvonast. Hiaba, Amerika.

 Közhely és mindenki ezt mondja, még akkor is, ha sohase járt ott...

De egyébként nem alaptalan a dolog. Itt is két éjszakát töltöttünk, mármint inkább két nappalt, mert Las Vegasban az éjszaka számít. Egy város a sivatag kellős közepén, így hát napközben legfeljebb a kaszinókban lehet megmaradni, éjszaka meg ugye kellemesen meleg az idő.

A város hangulata az viszont egészen durva. Nem számít semmi, csak a pénz. És mert abból nekem nem volt túl sok, ezt nem nagyon szerettem. Az utcán mexikóiak kibökik a szemedet a kártyáikkal, rajta call-girlök képeivel, akik csak egy hívás és húsz perc múlva a szobádban vannak, vagy két csávó veri egymást a Stripen, a rendőrök csak körülállják de nem csinálnak semmit. Érdekes. Tényleg, csak a pénz.

New York, New York

Persze lett volna ez a legnagyobb gondom, Las Vegasnak még ezt is elnézem. Viszont kezdtek nagyon súlyossá válni más dolgok is, itt már csak 3-an voltunk Szilvi, Tomi és én. Ami érződött már a táborban is és kissé Bostonban is, itt kiéleződött: nem illettünk össze, mint utitársak. Szilvivel persze igazán nem volt gond, Tomival annál inkább. Őszintén szólva ilyen emberrel én még soha nem találkoztam, eddig úgy voltam vele, hogy mindenkivel megtalálom a közös hangot, ha még jó cimborák nem is leszünk, de nem bántjuk egymást. Ő viszont folyamatosan szekált (épp emiatt rossz előérzetem volt a tábor utolsó heteiben is) Tényleg, mintha valamilyen kényszert érezne, hogy be kell szólogatnia, minden helyzetben engem kell fényképeznie. Második reggelen verekedésig fajult a dolog, pedig ezt aztán én végképp nem szoktam. Sajnos nem mertem elég nagyot ütni, ez az én gyávaságom, talán akkor máshogy alakul az utazás további része is. Viszont mára azt lehet mondani, hogy ebből sokat tanultam, még egy ilyen nem lesz. Egyébként Tomival a másik gond itt kezdődött, ami a későbbiekben szintén egyre nagyobb probléma lett, ugyanis lopott. Annak ellenére, hogy amennyire én tudom eléggé vallásos volt, mégis. Persze nem kell nagy dolgokra gondolni, csak képeslapok, (amiből amúgy is 1 dollárért vehettél 7-10 darabot) kisebb emléktárgyak ilyesmi, vagyis nem amiatt lopott mert nem tudta volna megvenni, csak úgy. Anyukájának így lett legyező ajándékba, stb. Nekem biztos nem esett volna jól ajándékot adni, de mindegy. Ez New Yorkban, San Franciscoban is komoly probléma volt, de nem is akarok róla többet írni, mert nekem is ciki. Mindenki csak gondoljon bele, hogy mennyire kínos így bemenni egy ajándékboltba.

Paris

A Luxor kaszinó

Eredeti tervek szerint Las Vegasban béreltünk volna egy autót és így mentünk volna el a Grand Canyonhoz, illetve  a Zion Nemzeti Parkba. Sajnos ez meghiusúlt, ugyanis kimentünk a reptérhez, ahol fel kellett volna venni az autót, de mint kiderült a bérleti díjhoz és 300 dollár fedezethez már néhány dollár híján nem volt elegendő pénz a kártyámhoz. Vagy a többieknek se volt, vagy nem akarták kifizetni, nem tudom, mostmár mindegy is. Készpénzben pedig nem lehetett odaadni, így hiába lett volna nálam annyi. így hát Grand Canyon kimaradt, bár utólag nem is bánom, hogy nem kellett sok órát ugyanabban az autóban eltöltenem Tomival.

Las Vegas látványa úgy elsőre megbabonázza az embert, már a repülőtér terminálja is tele van nyerőautómatákkal, de aztán erre hamar rá is lehet unni, pláne hogy egy utca (igaz jó hosszú utca) a látványos azon kívül semmi. Ráadásul nekünk a Stripig is viszonylag sokat kellett gyalogolni, mert a város szélén laktunk egy olcsó motelban. Utóbb hallottam, hogy ha jókor foglaljuk, akkor bármelyik nagy, a főutcán lévő szállodában is nem sokkal drágábban lehet lakni. De általánosságban is itt a szállások nagyon olcsók, hiszen nem azon van a hangsúly. 

Strip I.

Strip II.

Úgy külön kettő dolog volt, amire költöttünk: Az egyik egy hullámvasút, ami a New York - New York szálloda körül megy körbe, közben átfordul és minden egyéb. Először ültem olyan hullámvasúton ami átfordul, épp ezért nagyon nagy élmény volt. A másik ahova felmentünk az a Stratosphere Tower Las vegas legmagasabb kilátója, a kilátás hihetlenül szép, csak innen látszik, hogy milyen nagy város is Vegas. És hogy körös-körül sivatag, meg rozsdabarna hegyek. Annyi hiba volt, hogy nappal voltunk fenn, talán éjszaka szebb lett volna, de akkor meg a környéket nem láttuk volna. A torony legtetején pedig van egy "vidámpark" is, 3 játékkal. Én ebből azt az egyet próbáltam ki, amelyik egy karral kiemel a torony mellé, és ott pörget össze-vissza  lábad meg 300 méter magasan lóg a levegőben. Elég jó.

A Stratosphere Tower

Az Insanity

Este játszottam egy kicsit a félkaró rablóval, meg vettem pár zsetont, ugye reggel indultunk volna autóval. Aztán, hogy ez nem jött össze, tovább aludtunk, majd 11-kor el kellett hagyni a hotelt. Én eléggé rosszul éreztem magam, részben azért, hogy nem sikerült autót bérelni, részben Tomi miatt (ezen a reggelen volt a verekedés is), úgyhogy nem mentem a többiekkel újra kaszinókat nézni, már elegem volt belőle. Így hát elindultam a buszpályaudvarra, a város másik felére, nappal iszonyatos melegben, nagy csomaggal. Már nem csak a főutcán mentem, és itt jöttem rá, hogy mekkora mű itt minden, a Striptől 200 méterre már mindenütt szemét és mocsok, lepukkant házak.. De lassacskán azért megérkeztem az állomásra, a  busz viszont csak este ment San Franciscoba , így majdnem 12 órát kellett várnom. 

Talán nem a legbölcsebb dolog ilyen helyen fél napot a váróteremben ülni, de akkor és ott elegem a többiekből és Vegasból.

 Amint ebből a posztból is látszik, nem mindegy, hogy választunk utitársat, legközelebb csak sok pénzzel és egy sokkal jobb társasággal mennék vissza Las Vegasba.

Ja, majd elfelejtettem az egyetlen filléres emlékemet Vegasból:

Buszbérlet Vegasban, nem drága, csak 4 dollár

Mondjuk amilyen rendszerességgel járnak a buszok, ahhoz épp elég. Arrafele a limuzin sokkal tipikusabb közlekedési eszköz, mint a busz.